Jon szemszög

A gyermek nehézkesen lélegzett a karomban, apró teste még mindig reszketett a hidegtől. Éreztem, hogy gyorsan cselekednem kell. Ha nem melegítem fel hamar, nem fogja túlélni az éjszakát.

Szorosabban magamhoz öleltem, és elindultam vissza a Fekete Vár felé. Szellem hangtalanul lépkedett mellettem, de éreztem rajta a feszültséget. Néha hátrapillantott a vállam felett, mintha valamit keresne a fák között.

Nem tetszett ez nekem.

A gyermek nem a semmiből került ide. Valaki elhagyta – vagy valami elől menekítették ide.

Felgyorsítottam a lépteimet.

A kapuőrök meglepetten néztek rám, amikor beléptem a várba. Nem hibáztattam őket – én sem gondoltam volna, hogy egy csecsemővel térek vissza az éjszakai járőrből.

„Mi a francot  hoztál ide Havas ?” - mordult rá Bowen Marsh, ahogy meglátta a gyermeket.

„Egyedül volt az erdőben. Ha nem hozom el, meghalt volna.”

Bowen és a többi testvér, akik odagyűltek, gyanakodva méregették a kicsit. A gyermek ekkor újra mocorogni kezdett, apró kezével az arcom felé kapott, mintha meg akart volna kapaszkodni bennem.

„Egy árva? Talán egy parasztcsalád hagyta el.”

Megráztam a fejem.

„Nem hiszem.”-  Egy pillanatra haboztam, mielőtt hozzátettem: „A szemei… lila színűek.”

Csend lett. A legtöbben rögtön megértették, mit jelenthet ez. Targaryen.

Bowen arca sötétbe fordult.
„Ha igazad van… ez gondot jelenthet.”

„Egy gyermek nem jelenthet fenyegetést.” - Szorosabban öleltem magamhoz a kislányt. Meleg volt az arca – talán a hőm kezdte felmelegíteni.

„Talán nem most. De ha igaz, amit mondasz, akkor nem akárkié lehet.”

Tudtam, hogy igaza van. Ha valóban Targaryen vér csörgedezik a lány ereiben, akkor minden, amit teszek, következményekkel járhat.

De ahogy lenéztem a gyermekre, aki apró, fáradt sóhajjal a mellkasomra hajtotta a fejét, tudtam, hogy nincs más választásom.

„Ő most már az én gondom.” - A hangom határozott volt. - „Felnevelem. Megvédem.”

A testvéreim arcán kétkedés villant át, de nem vitatkoztak. Tudták, hogy ha valamit elhatározok, nem lehet lebeszélni róla.

A gyermek lassan elaludt a karomban.

A nevét még nem tudtam. A múltját sem.

De ettől a naptól kezdve az én lányom volt.

És bármi is történjen, senki sem fogja elvenni tőlem.