Niki szemszög

A kertben, ahol a nap meleg fénye a fák között szűrődött át, minden olyan békésnek tűnt. Jon mellettem sétált, a kezünket egymásba fonva. Az egész világ mintha egy másik hely lett volna, ahol mi ketten voltunk az egyetlenek, akik igazán számítottak.

– „Jó, hogy végre kint lehetünk.” – mondtam halkan, miközben megemeltem a fejem, hogy a napsugarak melegét érezzem az arcomon. „Csodás, hogy itt vagyunk együtt.”

Jon egy félmosollyal nézett rám, és a szemei olyan gyengédek voltak, hogy szinte elolvadtam tőle. Ahogy a kezemet simogatta, éreztem, hogy minden pillanat, amit vele töltök, mindennél fontosabb.

– „Niki, mindig is a legjobb pillanataimat veled akartam tölteni.” – válaszolta, miközben megállt, és szelíden maga felé fordított. A szemei csillogtak, és az ajkait megint a sajátjaim felé közelítette. A szíve minden egyes dobbanása érezhető volt a levegőben, és én szinte elakadtam a lélegzetemtől.

Először csak egy apró, gyengéd csók volt, amit leheletnyinek is nevezhetnénk, de ahogy Jon közelebb hajolt, az ajkaink ismét találkoztak, és a világ minden egyes hangja eltűnt körülöttünk. Nem volt semmi sürgetés, semmi aggodalom. Csak ő és én voltunk, és az érzés, hogy szeretjük egymást, mindent elmondott.

– „Te vagy az én... mindenem.” – suttogta, ahogy elhúzódott tőlem, és a tekintetébe belenéztem. A hangja olyan mély és szeretetteljes volt, hogy szinte megolvadtam.

– „Te is az enyém, hercegem...” – mondtam neki, miközben egy kis kacaj elhagyta a számat, mert úgy éreztem, hogy a világ most igazán a miénk. Az ő kifejezése a becenevemre szinte minden vágyat és szeretetet tükrözött, amit éreztem.

Jon elmosolyodott, és a homlokát finoman az enyémhez érintette.

– „Milyen szépen hangzik, kis sárkányom.” – mondta halkan, miközben a nevemet is egy-egy suttogás kísérte. És akkor a világ végre valóban megállt. Mi ketten, a csendben, a fák alatt, mintha nem is létezett volna semmi más.

Nem kellett több szó, ahogy a szemembe nézett, és az én szívem szinte kiugrott a helyéről. A világ többi része eltűnt, ahogy egy újabb csókot kaptam tőle, most már hosszabb és szenvedélyesebb. A kezei az arcomon pihentek, és tudtam, hogy itt van mellettem, hogy soha nem fog elhagyni.

Ahogy megálltunk, az egyik kis virág a földön elkapta a figyelmemet. Két virágcsokor közé préselődött, és a színe olyan gyönyörű volt, hogy azonnal eszembe jutott róla, hogy miként kaphatjuk el mi is a világ összes pillanatait.

– „Nézd, Jon. Olyan szép!” – mondtam, miközben lehajoltam, hogy megérintsem.

– „Ahogy te is...” – válaszolta, és úgy nézett rám, mintha soha nem akarna mást látni, csak engem.

A szívem egyet dobbant, és egy újabb mosoly ült az arcomra.

– „Ne hagyd, hogy bármi elválasszon minket, Niki...” – mondta halkan, miközben kezeit a derekamra helyezte. „Mi együtt bármit elérhetünk.”

Bólintottam, és úgy éreztem, hogy minden félelem és kétség elillant. Most már csak mi létezünk, és a szerelmünk erősebb volt, mint bármi, amit valaha is átélhettem volna.

Jon szemszög

Ahogy a kertben sétáltunk, minden olyan... egyszerű volt. Niki mosolygott, és én nem tudtam, hogy valaha is éreztem volna magam ennyire boldognak. Az ő jelenléte mindent betöltött, és egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy végre együtt vagyunk. Az a fájdalom, amit korábban éreztem, mintha egyszerűen elolvadna a levegőben, ahogy az ajkait az enyémekhez érintettem.

Niki… Ő mindig is különleges volt számomra, és ahogy az ajkait éreztem az enyéimen, biztos voltam benne, hogy mindig itt lesz mellettem. Az egész világ talán összeomolhatott volna, de itt voltunk mi ketten, és ez mindent jelentett.

– „Niki, te vagy a legszebb dolog az életemben.” – mondtam, miközben a szemeibe néztem. A szíve csillogása mindent elmondott, amit nem is kellett volna kimondani.

– „Te is az enyém, Jon…” – válaszolta, és mintha a szavai nekem készültek volna, úgy érzetem, hogy a világ minden nehézsége eltűnik, ha ő velem van.

A nevemet suttogta, és én a tenyeremet a hajára simítva válaszoltam: „Kis sárkányom, én mindig melletted leszek.”

Ő elmosolyodott, és a testét hozzám hajtva megéreztem, hogy az egész pillanat, minden érzelem, egy örökkévalóságnyi szeretetet jelentett számomra. A nap egyre magasabbra kúszott, és a világ lassan elhalványult körülöttünk.

– „Örökké együtt…” – mondtam neki, miközben a csókjai egyre hosszabbá váltak, és tudtam, hogy bármi is jöjjön, mi ketten mindent legyőzünk. A világ a miénk volt, és egyedül az ő jelenléte adta meg a válaszokat minden kérdésre.

Ahogy tovább sétáltunk, éreztem, hogy bármi történhet, de én mindig a kis sárkányom mellett leszek.