Niki szemszög

Ahogy a kastély falain belépve megéreztem a friss esti levegőt, egyfajta feszültség szorította a szívemet. A nap már lebukott a horizont mögött, és az ég sötéten terült el felettünk. Az ablakokon keresztül a fák mozgása látszott, mintha valami rejtett erő munkálkodott volna a sötétségben.

– „Valami nincs rendben...” – mondtam halkan, miközben Jon mellettem sétált.

Jon rám nézett, a szemei komolyan figyeltek.

– „Mit értesz azon, hogy nincs rendben?”

– „Nem tudom... csak valami furcsa érzésem van.”

Jon nem válaszolt azonnal, de éreztem, hogy ő is érzékeli azt a nyomasztó légkört, ami lassan körüllengte a palotát.

Ahogy beléptünk a trónterembe, a szokásos nyugalom helyett egy szoros, feszültséggel teli csend fogadott minket. A jelenlévő emberek komor arccal, figyelmesen figyeltek. Az egész terem mintha egy hatalmas vihar előtti csönddé vált volna.

– „Mi történt?” – kérdeztem Daeneryst, aki a trón mellett állt, és most már ő is észrevette a változást a levegőben.

– „Valami nincs rendben. A hírek azt mondják, hogy... valaki közeledik.” – Daenerys szemei összehúzódtak, és láttam rajta, hogy ő is megérezte a veszélyt.

A szívem hevesen kezdett verni, amikor eszembe jutott, hogy a közelmúltban már több titokzatos érkezésről hallottunk. Az embereinket is egyre inkább fenyegetések érték, és most úgy tűnt, hogy a helyzet egyre súlyosbodik.

– „Mi legyen?” – kérdezte Jon, miközben kezét a kardján pihentette, mintha bárminemű támadásra készülne.

– „El kell mennünk és meg kell találni őket, mielőtt még baj történik.” – válaszoltam határozottan.

Jon nem ellenkezett, tudta, hogy nincs más választásunk. Daenerys is ránk nézett, és egy pillanatra egy szót sem szólt. A légkör egyre sűrűsödött, és én úgy éreztem, hogy minden egyes pillanat kulcsfontosságú lehet.

Jon szemszög

Niki mostanra már teljesen elmerült a gondolataiban, és egyre inkább láttam rajta, hogy a helyzet kezd komollyá válni. Az egész kastélyban érezhető volt a feszültség, mintha valami hatalmas vihar közeledett volna.

A szívem hevesen vert, miközben Niki mellett sétáltam, próbáltam minden lépést figyelni. Tudtam, hogy meg kell védenünk őt. A legnagyobb félelmem, hogy valami baj történik vele.

– „Niki, ha bármi történne...” – kezdtem, miközben egy pillanatra megálltam, hogy ránézzek.

Niki megállt, és egy apró mosolyt villantott felém.

– „Semmi sem történik. Együtt vagyunk, és ezen nem változtathat semmi sem.”

A szavai mintha enyhítettek volna egy kicsit a szorító érzésen a mellkasomban. De tudtam, hogy most már nem csupán a szavak, hanem a tettek ideje jött el.

Elindultunk a csarnok felé, és az utunkat elállta egy ismeretlen alak. Az ember magas volt, a háttérben halványan derengő fényekkel.

– „Ki maga?” – kérdeztem határozottan, miközben a kezem már a kardom markolatán pihent.

Az idegen szemei hidegek és ridegek voltak, és egy pillanatra úgy tűnt, hogy semmi nem tudja elzárni őt attól, hogy folytassa a célját.

– „Ez nem a ti házatok. Mi itt vagyunk, hogy elvegyük, ami a miénk.” – mondta halkan, és az arca mögött egy szándékos mosolyt láttam.

A szavai hideg borzongást keltettek bennem, és egy pillanatra csak álltam ott, próbálva értelmezni a fenyegetést.

– „Mi a célotok?” – kérdezte Daenerys, miközben az összes fegyveres szemei élesek voltak, és felkészültek minden lehetséges esetre.

Az idegen nem válaszolt, csak egyetlen mozdulatot tett, és hirtelen egy fémes csörgés hallatszott. Niki gyorsan ugrott előre, hogy megállítsa őt, de az idegen kardja célzottan felé irányult.

– „Niki, ne!” – kiáltottam, de túl késő volt.

A következő pillanatban a szúrás eltalálta Niki karját. Ő elhajolt, de a fájdalom éles és erőteljes volt.

– „Niki!” – ugrottam oda hozzá, miközben próbáltam megállítani a vérzést.

A sötétség és a veszély egy pillanatra mindent elnyelt.