Niki szemszög

Miután mindent megéltem, és most végre visszatérhettem, valahogy még mindig nem akartam elhinni, hogy itt vagyok. Az évek során mindent elvesztettem, és most, hogy végre újra otthon lehetek, úgy éreztem, mintha egy új élet kezdődne. Egy élet, ahol nincs több fájdalom, csak azok az emberek, akik szeretnek.

Jon mellettem állt, és bár nem mondott semmit, éreztem, hogy minden egyes pillanata velem van. Azokat az időket hozta vissza, amikor még gyerekek voltunk, és nem kellett semmitől félnünk.

Ma reggel valami különleges érzés fogott el. Ahogy a nap felkelt, és a világ mintha újra kezdett volna lélegezni, úgy éreztem, hogy most mindent meg kell tenni, hogy végre a helyemen legyek.

Hópehely és Árnyék csendben követtek minket, miközben Jon és én a kertben sétáltunk. A szél a fák között susogott, és az egész udvar mintha életre kelt volna. Egy kis virágot is észrevettem a talajon, és lehajoltam, hogy megszaglásszam. A szirmai olyan édes illatot árasztottak, hogy szinte megnyugtatott.

– „Nézd, Jon, a tavasz elhozza a friss levegőt.” – mondtam mosolyogva, miközben kezemet kinyújtottam felé.

Jon elmosolyodott, és egy pillanatra megállt, hogy maga is megcsodálja a virágot.

– „Igen… mindig is szerettem ezt a helyet. De most még szebbé vált, hogy te is itt vagy.” – mondta, és az a szelíd mosoly, amit tőle kaptam, valami olyat adott, amit szavakkal nem lehetett leírni.

Ekkor Árnyék halkan felnyerített, és gyorsan odaszaladt hozzánk. Hópehely pedig nem messze tőlünk állt, és figyelt. Egy pillanatra úgy éreztem, hogy az egész világ egyesült körülöttünk.

– „Ők is úgy tűnik, boldogok, hogy újra itt vagy.” – mondtam, és Jon ránézett a két sárkányra, akik most már sokkal közelebb jöttek, mint eddig.

Jon bólintott, és egy pillanatra elgondolkodott, mielőtt válaszolt.

– „Igen… De én örökké hálás leszek nekik, hogy veled lehetünk. És most, hogy minden rendben van, próbáljunk élvezni minden egyes pillanatot.” – mondta, és a szemeiben ott volt a nyugalom, amit már olyan régóta nem láttam.

A két sárkány most mellettünk feküdt, és mi csak egy kicsit pihentünk. A napfény úgy ragyogott, mintha a világ is velünk örült volna, hogy végre minden a helyére került.

Ez az a pillanat, amire mindannyian vágytunk. Egy új kezdet. Egy olyan világ, ahol végre békésen élhetünk, és minden lépésünket támogatják azok, akiket szeretünk.

Jon szemszög

Niki mosolygott, és én nem tudtam másra gondolni, mint hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy újra itt van. Azt hittem, hogy már soha nem lesz esélyem arra, hogy még egyszer megélem ezeket a pillanatokat. De most itt van.

Egy kis virágot mutatott nekem, és bár csak egy egyszerű virág volt, valahogy mindent elmondott. Az élet egyszerű dolgai, amiket együtt osztozhatunk. Miközben ő és a két sárkány között sétáltam, én nem tudtam elkerülni azt a gondolatot, hogy nemcsak a virágok, hanem a mi kapcsolatunk is újra életre kelt.

– „Jon…” – kezdte, miközben megállt, és rám nézett. A tekintetében ott volt valami, amit még sosem láttam. Valami bizalom. Valami, amit csak most kezdtem igazán megérteni.

– „Mi van?” – kérdeztem, és egy kicsit közelebb léptem hozzá.

– „Hálás vagyok. Hogy itt vagy, hogy mindig ott voltál mellettem. És hogy most már végre olyan világban élhetünk, ahol nem kell félnünk.” – mondta, és a hangjában ott volt a bizonyosság, amit sosem hallottam tőle.

Elmosolyodtam, és megfogtam a kezét.

– „Én is hálás vagyok, Niki. Ne felejtsd el, hogy mindig itt leszek, bármi is történjen.” – mondtam, és úgy éreztem, hogy most tényleg mindent megadok neki, amit csak tudok.

A két sárkány most egymás mellé heveredett, és úgy tűnt, mintha a világ is megnyugodott volna körülöttünk. Az élet lehetne ennél szebb is? Most, hogy újra együtt vagyunk, úgy érzem, hogy bármi lehetséges.