Jon szemszög

A folyosón sétáltam, a kezeimet ökölbe szorítva. Niki láza ugyan csökkent, de még mindig gyenge volt. Nem tudtam kiverni a fejemből a képet, ahogy ájultan feküdt a karjaimban. Többet kellett volna figyelnem rá. Láttam, hogy fáradt, de hagytam, hogy azt csinálja, amit akar.

Most viszont egy másik gondolat nem hagyott nyugodni. Daenerys reggel üzent értem, hogy beszélnünk kell. A hangja komoly volt, talán még szokatlanul feszült is.

Amikor beléptem a trónterembe, ott állt a hatalmas ablak előtt, a távolba meredve. A nap fénye arany árnyalatot vetett a hajára, de az arckifejezése komor volt.

„Daenerys.” – szólítottam meg halkan.

Lassan megfordult, a pillantása élesen fúródott az enyémbe.

„Jon.” – mondta végül. Egy pillanatig csend volt, mintha keresné a megfelelő szavakat. „Ideje, hogy megtudd az igazságot.”

Összevontam a szemöldököm.

„Milyen igazságot?”

Sóhajtott, majd a trón elé lépett, de nem ült le. Inkább fel-alá kezdett járkálni, mintha önmagával is küzdene.

„Niki szüleiről.” – mondta végül.

Megdermedtem.

„Azt mondtad, hogy árva volt.”

„Mert így is volt.” – Daenerys megállt, és mélyen a szemembe nézett. „De nem akárkik voltak a szülei.”

A szívem kihagyott egy ütemet.

„Kik voltak?”

Láttam rajta, hogy nehéz ezt kimondania, mintha évek óta magában tartott egy titkot, amitől félt.

„Az apja Rhaegar Targaryen volt.”

Mintha gyomorszájon vágtak volna. Egy pillanatig képtelen voltam megszólalni.

„Rhaegar?” – kérdeztem suttogva. „A trónörökös?”

Daenerys bólintott.

„Igen.”

Lassan leültem az egyik székre. Rhaegar… a herceg, akiről annyi legenda szólt. A férfi, akit a nép hol hősként, hol árulóként emlegetett.

„És az anyja?” – kérdeztem halkan.

Daenerys tekintete megenyhült, ahogy egy halvány, szomorú mosoly jelent meg az arcán.

„Az anyja Lyanna Stark volt.”

A vér megfagyott az ereimben.

„Mi?”

„Lyanna Stark.” – ismételte meg Daenerys. „A húgod.”

Meg kellett kapaszkodnom a szék karfájában.

„Ez… ez lehetetlen.” – ráztam meg a fejem. „Azt mondták, Rhaegar elrabolta őt. Hogy meggyalázta.”

Daenerys megrázta a fejét.

„Ez hazugság volt, Jon.” – mondta halkan. „Rhaegar szerette Lyannát, és ő is szerette Rhaegart. Titokban összeházasodtak. Niki nem egy szégyenből született gyermek. Ő egy hercegnő.”

Lehunytam a szemem, próbálva összerakni az elmémben ezt az egészet.

„És… és mi történt velük?” – kérdeztem végül.

Daenerys arca elkomorult.

„A háború idején Lyanna a Toronyban rejtőzött. Terhes volt Nikivel. Rhaegar elment harcolni, hogy megvédje őket, de meghalt a Tridentnél. Aztán Robert emberei megtalálták Lyannát… és ő belehalt a szülésbe.”

A szívem a torkomban dobogott.

„És akkor Niki…?”

„Eddard Stark talált rá.” – mondta Daenerys lágyan. „A testvéred. Azt hitte, hogy ha kiderülne, ki is ő valójában, Robert megölné. Ezért elrejtette.”

Előredőltem, az arcomat a kezembe temetve.

„Niki az unokahúgom.” – suttogtam.

„Igen.”

Egy hosszú pillanatig csak csend volt. A gondolataim száguldottak, az érzéseim kuszán kavarogtak.

„Ezért volt mindig más.” – motyogtam. „Ezért volt olyan… erős.”

Daenerys halkan felnevetett.

„Rhaegar volt a legnemesebb férfi, akit ismertem.” – mondta elmerengve. „És Lyanna… ő egy igazi farkas volt. Niki mindkettőjükből örökölt valamit.”

Felnéztem rá.

„Miért most mondod el ezt nekem?”

Daenerys komolyan nézett rám.

„Mert elég erős vagy, hogy tudd. És mert úgy látom, hogy ő is fontos neked.”

Halkan elnevettem magam.

„Fontos? Ő a mindenem.”

Daenerys elmosolyodott, majd közelebb lépett, és a vállamra tette a kezét.

„Akkor vigyázz rá, Jon.”

Felnéztem rá, és bólintottam.

„Megígérem.”