Jon szemszög

Niki testét szorosan tartottam a karjaimban, miközben a lovam vágtázott az erőd felé. A ruhája átázott a vértől, a légzése sekélyes és rendszertelen volt. Minden egyes pillanatban attól féltem, hogy nem hallom többé a halk lélegzetvételeit.

– "Tarts ki, Niki… már majdnem ott vagyunk!" – suttogtam, remélve, hogy még hallja.

Viserys mellettem lovagolt, az arca kifejezéstelennek tűnt, de a kezének remegése elárulta az aggodalmát.

– "Életbe fog maradni ?" – kérdezte halkan.

– "Életben kell , hogy maradjon " – feleltem dacosan.

Ahogy beértünk az erőd udvarára, már várt ránk néhány katona és egy orvos. Leszálltam a lóról, és azonnal az orvoshoz fordultam.

– "Segíts rajta!" – parancsoltam.

Az orvos bólintott, és azonnal nekilátott, hogy ellássa Nikit. Egy cseléd is sietve közeledett, és intett, hogy kövessük a szobájába.

Éppen elindultam volna, amikor egy hang, élesebb és ridegebb, mint a fagyos északi szelek, megállított.

– "Jon."

Lassan fordultam meg. Daenerys ott állt, a szeme lángolt, az ajkai szorosan összepréselve.

– "Mi történt?" – kérdezte halkan, de a hangjából sütött a feszültség.

Mielőtt válaszolhattam volna, a tekintete lejjebb siklott, és meglátta Nikit. A harag egy pillanatra eltűnt az arcáról, helyét döbbenet és fájdalom vette át.

– "Istenem…" – suttogta, és egy lépést tett felénk.

Niki feje félrebillent, a bőre sápadt volt, az ajkai kékes árnyalatot öltöttek. Daenerys szeme könnyekkel telt meg.

– "Hogy történhetett ez?"

Ekkor Viserys lépett elő, és egy fáradt sóhajjal válaszolt.

– "Csapdába csaltak minket. Harc volt. Niki…" – elhallgatott, és a húgára nézett, mintha a szavak kimondása még valóságosabbá tenné a helyzetet.

Daenerys arcán fájdalom suhant át, de amikor visszafordult felém, már nem a gyász tükröződött benne – hanem harag.

– "És te mégis hagytad, hogy ez megtörténjen?" – a hangja élesen csattant a csendben.

Összeszorítottam az állkapcsomat.

– "Nem hagytam. Megpróbáltam megvédeni őt."

– "Megpróbáltad?" – a hangja megemelkedett. – "Jon, már így is elég nagy hibát követtél el azzal, amit mondtál neki a veszekedésetekkor! Nem volt elég, hogy megbántottad, most majdnem meg is halt?"

Éreztem, hogy az ujjaim ökölbe szorulnak.

– "Azt hiszed, nem tudom? Azt hiszed, nem öl meg a gondolat, hogy elveszíthettem volna őt?" – vágtam vissza. – "De nem fogom most ezt végighallgatni. Niki az, akinek szüksége van ránk, nem pedig a te haragod!"

Daenerys megrezzent a szavaimra, de a tekintete még mindig perzselt.

– "Az én haragom semmi ahhoz képest, amit akkor éreznél, ha valóban elveszítenéd őt." – mondta végül halkan. – "Ha az a nap valaha eljönne… én nem tudnám megbocsátani neked, és te sem tudnád magadnak."

A szavai gyomorszájon vágtak.

Viserys ekkor közénk lépett, az egyik kezét Daenerys vállára tette.

– "Most nincs idő a vádaskodásra. Niki él. De ha tovább húzzuk ezt, akkor talán nem így marad."

Daenerys egy hosszú pillanatig még farkasszemet nézett velem, aztán elfordult és sietve Niki után indult.

Néhány másodpercig csak álltam ott, próbálva feldolgozni, mi is történt.

Viserys sóhajtott mellettem.

– "Nem akar téged gyűlölni, Jon. De most úgy érzi, tehettél volna többet."

– "És te mit gondolsz?" – kérdeztem keserűen.

Viserys vállat vont.

– "Én tudom, hogy szereted Nikit. Tudom, hogy mindenedet odaadnád érte. De azt is tudom, hogy vannak dolgok, amiket nem tudsz irányítani – és ez az egyik."

Lassan bólintottam, de belül még mindig mardosott a bűntudat.

Ha valaha is elveszíteném Nikit…

Abba tényleg belehalnék.