Jon szemszög

A szívem még mindig vadul vert, ahogy Niki mozdulatlan arcát néztem. A bőre sápadt volt, a fürdésből hátramaradt vízcseppek lassan gördültek végig az arcán, mintha könnyek lennének. Egyetlen pillanat alatt elfogott a rémület – mi van, ha nem ébred fel?

Viserys és Daenerys is ott voltak mellettem, de most csak halvány foltokként érzékeltem őket. Csak Niki számított.

– Niki… kérlek, ébredj fel. – suttogtam, miközben egy tincset kisöpörtem az arcából.

Nem mozdult.

A mellkasom összeszorult, mintha egy láthatatlan erő próbálná összetörni. Ezt nem teheted velem… Nem hagyhatsz itt így.

– Meg kell próbálnunk felébreszteni. – Daenerys hangja határozott volt, de a szemeiben ott volt az aggodalom. – Lehet, hogy csak kimerült, de nem kockáztathatunk.

Bólintottam, majd gyengéden megráztam Nikit.

– Niki… itt vagy? Hallasz engem?

Semmi.

Viserys egyre idegesebben figyelt.
– A francba, miért nem mozdul?

Ekkor hirtelen egy halk nyögés hagyta el Niki ajkait, és az ujja megmozdult a kezemben. Azonnal közelebb hajoltam.

– Niki! Nyisd ki a szemed!

A szempillái meg remegtek, majd lassan, nagyon lassan fel nyíltak. A tekintete kábán, homályosan pásztázta a szobát, mintha nem értené, mi történik.

– Jon…? – a hangja halk volt, szinte csak egy leheletnyi szó.

A megkönnyebbülés úgy csapott le rám, mint egy hatalmas hullám.

– Itt vagyok. – mondtam, és megszorítottam a kezét. – Itt vagyok, és nem mész sehova."

Viserys megkönnyebbülten fújta ki a levegőt.
– A fenébe, Niki! Már azt hittem, hogy… hogy…

– Mi történt…? – kérdezte Niki zavartan, próbálva felülni, de azonnal vissza hanyatlott.

– Elájultál a fürdőben. – mondta Daenerys komolyan. – Jon talált rád, és kihozott onnan.

Niki pislogott párat, majd az ajkába harapott. Láttam rajta, hogy próbál visszaemlékezni.

– Csak… kimerült voltam… – suttogta végül.

– Nem. – ráztam meg a fejem. – Ez már nem csak kimerültség. Túl messzire mentél, Niki. Nem hallgattál ránk, és majdnem az életedbe került.

A hangom keményebb volt, mint szerettem volna, de nem tudtam uralkodni magamon. A félelem, amit éreztem, még mindig ott lüktetett bennem.

Niki lesütötte a szemét.

– Sajnálom.

Sóhajtottam, és végigsimítottam az arcán.

– Nem kell sajnálnod. Csak… nem akarom, hogy újra így találjalak rád. Nem tudnám elviselni, ha elveszítenélek.

Viserys halkan köhintett.
– Most, hogy mindenki újra lélegzik… Mi lenne, ha pihenne egy kicsit? Szerintem eleget aggódtunk egy napra.

Daenerys bólintott.
– Igaza van. Hagynunk kell őt pihenni.

Nikit néztem, aki még mindig gyengének tűnt, de a szemeiben ott volt a bocsánatkérés.

– Itt maradok veled. – mondtam halkan.

Nem vitatkozott. Csak halványan elmosolyodott, és lehunyta a szemét.

Én pedig ott maradtam mellette, őrizve minden egyes lélegzetvételét.