Niki szemszög

A szél süvített a fülem mellett, ahogy Selyem hátán repültem. A hideg csípte az arcomat, de nem bántam – ez a szabadság érzése volt. Csak mi ketten voltunk az égbolt végtelen kékjében, és semmi más nem számított.

Azt hittem, tudom, merre járok. A vár messze mögöttünk maradt, és a táj egyre idegenebbé vált. Erdők, hegyek és fagyos tavak terültek el alattam, de egyik sem tűnt ismerősnek.

Aztán hirtelen rájöttem.

Eltévedtem.

Megpróbáltam irányítani Selymet, hogy visszaforduljunk, de a sárkány idegesen morgott, mintha valamit megérzett volna a levegőben. A kezem a nyakamban lógó nyakláncra fonódott – arra az ékszerre, amit Jon adott nekem. Mindig velem volt. Egy apró darabja volt neki.

Aztán egy hirtelen széllökés jött.

– "Ne! Ne!" – kiáltottam, ahogy a szél kitépte a nyakláncot az ujjaim közül.

Az apró ékszer a levegőben pörgött, majd elindult a föld felé.

– "Vissza kell szereznem!"

Selyemmel gyorsan ereszkedni kezdtem, de a leszállás nehezebb volt, mint gondoltam. A hó vastagon borította a talajt, és ahogy a sárkány földet ért, én majdnem leestem a hátáról.

Lihegve tápászkodtam fel a földről, és körülnéztem.

A nyaklánc...

Eltűnt.

A szívem hevesen dobogott. A hideg lassan kezdett belém kúszni, és ahogy körbenéztem, csak a havas fákat láttam magam körül.

– "Hol vagyok...?" – suttogtam.

Ekkor jöttem rá, hogy egyedül vagyok.

És senki sem tudja, hol vagyok.

Jon szemszög

A hó ropogott a csizmám alatt, ahogy a keresés folytatódott. A gyomrom görcsben volt, a fejem tele aggodalommal.

Niki egyedül van valahol. A tél kegyetlen. És ha valami baja esik...

– "Jon! Gyere ide!" – hallottam Viserys hangját a távolból.

Felgyorsítottam a lépteimet, és amikor odaértem, megláttam, amit talált.

A hóban feküdt egy apró, ezüst nyaklánc.

Megmerevedtem. Felismertem.

Az én ajándékom volt.

Leguggoltam, és remegő kézzel felvettem. A lánc hideg volt, a kis medál pedig a tenyerembe simult.

– "Ez..." – kezdtem, de a szavak elakadtak a torkomban.

Viserys komoran nézett rám.

– "Ez azt jelenti, hogy erre járt."

– "De ő hol van?" – szorítottam ökölbe a kezem.

Daenerys mellénk lépett, arca feszültségtől sugárzott.

– "Nem lehet messze. Meg kell találnunk őt."

Ekkor felnéztem az égre. A nap lassan hanyatlott. Ha nem találjuk meg Nikit időben, az éjszakai hideg...

Nem. Nem fogok erre gondolni.

Minden idegszálammal arra koncentráltam, hogy minél gyorsabban rátaláljunk.

Tarts ki, Niki. Megtalállak.