Niki szemszög

Furcsa volt az érzés, amikor a meleg végre visszatért a testembe. Mintha egy végtelenül hosszú álomból ébredtem volna, ahol a hideg körbefont, és a sötétség szorosan tartott magában. De most a szemhéjaim lassan felnyíltak, és egy ismerős mennyezetet láttam magam felett.

A szobám volt.

A takaró puha volt és meleg, és a testem még mindig gyenge, de a mellkasomban ott volt az a megmagyarázhatatlan nyugalom, hogy biztonságban vagyok. A fejemet lassan oldalra fordítottam, és megláttam Jont, aki a széken ült mellettem. A szemei csukva voltak, mintha aludt volna, de az egyik kezével még mindig az ágyam szélét fogta.

Megmozdítottam az ujjaimat, majd lassan kinyújtottam a kezem, és finoman megérintettem az ujjait. Jon azonnal felkapta a fejét, és amikor meglátta, hogy ébren vagyok, a megkönnyebbülés kiült az arcára.

– Niki... ébren vagy. – mondta halkan, mintha még mindig nem hinné el.

Aprót bólintottam, és megpróbáltam beszélni, de a torkom száraz volt. Jon azonnal észrevette, és egy pohár vizet nyújtott felém. Óvatosan megemelte a fejem, hogy inni tudjak, és ahogy a hideg víz végigcsorgott a torkomon, egy kicsit jobban éreztem magam.

– Hol vagyunk? – kérdeztem végül halkan.

– A szobádban. Már napok óta pihensz. Mindenki nagyon aggódott érted.

Ekkor hirtelen eszembe jutott, hogy mi történt. A támadás. A hideg. A hó, ami betakart. Az, hogy egyedül voltam. Egy pillanatra újra éreztem azt a szorongató érzést, amit akkor, amikor azt hittem, senki sem fog rám találni.

Jon észrevette, hogy elkalandoztam, és finoman megfogta a kezem.

– Minden rendben van, Niki. Itt vagyunk. Soha többé nem fog megtörténni.

A szavai úgy hatottak rám, mint egy puha takaró, ami körbeölel.

– Te jöttél értem? – kérdeztem halkan.

– Persze, hogy én. – mosolyodott el Jon. – Nem hagytalak volna ott. Soha.

– És Viserys?

– Ő is nagyon aggódott érted. Ő is keresett.

A mellkasomban egy meleg érzés kezdett kibontakozni. Tudtam, hogy nem vagyok egyedül.

Ekkor az ajtó hirtelen kinyílt, és Daenerys rontott be a szobába, utána pedig Viserys. Mindketten egyszerre torpantak meg, amikor meglátták, hogy ébren vagyok.

– Niki! – Daenerys hangja tele volt megkönnyebbüléssel, ahogy odalépett az ágyamhoz, és azonnal megsimogatta az arcom. – Annyira aggódtunk érted!

Viserys nem szólt semmit, csak leült az ágyam szélére, és egy pillanatra a homlokomra tette a kezét, mintha meg akarná nézni, hogy még mindig lázas vagyok-e.

– Nagyon ostoba voltál, tudod? – mondta végül, de a hangjából ki lehetett hallani az aggodalmat.

– Sajnálom. – motyogtam, és lesütöttem a szemem.

– Ne legyen több ilyen. – mondta szigorúan, de aztán egy halvány mosoly jelent meg az arcán. – Egyébként is, valakinek meg kell tanítania téged rendesen vívni, ha már mindig bajba keveredsz.

– És sárkányt lovagolni is. – tette hozzá Daenerys halkan.

A szívem összeszorult a meghatottságtól. Még mindig gyenge voltam, de boldog is.

Ekkor egy puha mozdulatot éreztem az ágyamon, és oldalra fordítva a fejem, megláttam Hópihét, aki odakucorodott mellém. Árnyék a lábamhoz fészkelte magát, és mindketten ott voltak, mintha végig vigyáztak volna rám.

– Hópihé... Árnyék... – suttogtam, és egyik kezemmel megsimogattam a farkas puha bundáját. – Ti is itt vagytok.

Jon elmosolyodott.

– Persze, hogy itt vannak. Ugyanúgy, ahogy mi is.

Hirtelen úgy éreztem, hogy minden a helyére került. Nem számított, mi történt az elmúlt napokban. Nem számított, hogy mennyire fájt, hogy mennyire féltem. Mert most itt voltam, a családommal, a barátaimmal, és tudtam, hogy nem vagyok egyedül.

Ez volt az a melegség, amit mindig is kerestem.

Jon szemszög

Ahogy néztem Nikit, ahogy beszélgetett Daenerys-szel és Viserys-szel, egy furcsa érzés járta át a mellkasomat. Egyfajta megkönnyebbülés, de ugyanakkor egyfajta aggodalom is. Mert bár most jól volt, tudtam, hogy nem maradhatok mindig mellette, hogy megvédjem.

De mégis, amikor rám nézett, és elmosolyodott, valami megnyugtatott.

– "Jon?" – szólt halkan, miközben az ujjaival a takaró szélét gyűrögette.

– "Igen?"

– "Itt maradsz még egy kicsit?"

Elmosolyodtam, és bólintottam.

– "Itt maradok, ameddig csak akarod."

És akkor, mintha minden gondja eltűnt volna, Niki lehunyta a szemeit, és mélyen felsóhajtott.

– "Jó." – suttogta álmosan.

Ahogy ott ültem az ágya mellett, és figyeltem, ahogy lassan elalszik, egy dolog biztos volt.

Bármi is jöjjön, bármi is várjon ránk a jövőben... nem engedem, hogy bármi bántsa őt.

Mert ő már a családom volt. És a családot mindig meg kell védeni.