Niki szemszög

A gyakorlótér köve hideg volt, és már sokadszorra találkoztam vele aznap. Lihegve tápászkodtam fel, a térdem és a tenyerem sajgott a zuhanástól. A fa kard kicsúszott a kezemből, és halk koppanással ért földet mellettem.

Viserys velem szemben állt, karjait összefonta, és hideg, számító pillantással figyelt.

– Nem elég gyors, nem elég erős. – mondta ridegen. – Ha harcolni akarsz, Niki, akkor ne úgy állj fel, mint egy megriadt kislány.

Összeszorítottam az ajkaimat, és újra felvettem a fa kardot. A tenyerem már vörös volt a horzsolásoktól, de nem érdekelt. Nem akartam gyengének tűnni.

– Megpróbálom újra. – néztem fel rá elszántan.

Viserys elmosolyodott, de a mosolyában nem volt igazi melegség, inkább elégedettség.

– Akkor támadj.

Előreléptem, próbáltam gyorsabb lenni, ahogy tanította. Az első csapásomat könnyedén kivédte, a másodikat egy mozdulattal elütötte. Újra támadtam, de egy erőteljes lökéssel kibillentett az egyensúlyomból.

Megint a földre zuhantam.

Mérgesen fújtam ki a levegőt, és dühösen megmarkoltam a kardot.

Viserys felnevetett.

– Lassan több időt töltesz a földön, mint talpon.

Egy pillanatra elöntött a harag, de lenyeltem a dühömet. Ha erősebb akartam lenni, ha meg akartam tanulni megvédeni magam, akkor nem adhattam fel.

Újra felálltam.

– Még egyszer.

Viserys egy pillanatra meglepődött, de bólintott.

– Ezt már szeretem.

Folytattuk a gyakorlást, és bár még mindig gyakran elestem, éreztem, hogy fejlődök. Az ütéseim határozottabbak lettek, a mozdulataim gyorsabbak. Még hosszú út állt előttem, de nem fogok meghátrálni.

Amikor végül végeztünk, Viserys hátralépett, és elismerően bólintott.

– Látod? Haladsz.

Lihegve néztem rá, majd mosolyogva bólintottam.

– Igen. De még nem vagyok elég jó.

– Még nem. – ismerte el. – De idővel az leszel.

A szavaiban volt valami furcsa… mintha nem csak egy egyszerű edzésről beszélt volna.

Ekkor egy őr lépett be a terembe, és mélyen meghajolt előttünk.

– Készen állnak a sárkányok, hercegnő.

Az arcom felderült.

Viserys elmosolyodott.

– Itt az ideje, hogy magasabbra emelkedj.

A sárkányok fészke forró volt, a levegő vibrált a hőségüktől. Az én sárkányom, akit Selyemnek neveztem el, hatalmas sárga szemével figyelt engem. Még nem volt teljesen kifejlett, de már most is lenyűgöző látványt nyújtott.

Viserys felült a saját sárkányára, és rám pillantott.

– Ne félj. A sárkányod érzi, amit te érzel. Ha bizonytalan vagy, ő is az lesz. Ha magabiztos, akkor ő is.

Bólintottam, és óvatosan megfogtam Selyem nyakán lévő pikkelyeket, majd felkapaszkodtam a hátára. Az izmai megfeszültek alattam, mintha csak arra várt volna, hogy parancsot adjak neki.

Vettem egy mély levegőt, majd halkan megszólaltam:

– Repüljünk.

Selyem megmozdult, szárnyait kitárta, és egyetlen erőteljes mozdulattal a levegőbe emelkedett. A gyomrom összeszorult, ahogy egyre magasabbra szálltunk, de aztán elöntött a szabadság érzése.

A szél az arcomba csapott, a világ alattam eltörpült. Viserys mellettem repült a saját sárkányán, és egy pillanatra rám nézett.

– Most már érted, milyen érzés sárkánynak lenni? – kiáltotta.

Elmosolyodtam, és éreztem, hogy a szívem tele van boldogsággal.

– Igen!

És végre, hosszú idő után, újra boldog voltam.

Jon szemszög

A hó sűrűn hullott, beborítva a fenyveseket. A hideg metszette a bőrömet, de nem érdekelt. A halálból visszatérve az életbe, minden érzés erősebbnek tűnt.

Egyedül álltam a hegyek között, amikor egy ismerős hangot hallottam. Egy halk nyüszítés, egy halk lépés a hóban.

A szívem kihagyott egy ütemet.

Megfordultam, és ott állt előttem.

Szellem.

Hófehér bundája beleolvadt a tájba, vörös szemei figyeltek, és egy pillanatra mintha a világ megszűnt volna létezni.

– Szellem… – suttogtam.

A farkas közelebb lépett, és az orrával finoman meglökte a kezemet. A szemembe nézett, mintha csak kérdezni akarna valamit.

Lassan letérdeltem mellé, és a bundájába temettem az arcomat. A melege, az illata, mind ismerős volt.

– Hiányoztál.

Szellem nem válaszolt, de tudtam, hogy ért engem.

Ahogy ott térdeltem mellette a hóban, éreztem, hogy a múlt és a jelen összeér.

Niki…

Szellem visszatért hozzám. És ha ő visszatért, talán nekem is ideje volt visszatérnem.

Talán ideje volt végre szembenéznem a sorsommal.

Talán ideje volt visszatérnem hozzá.