Niki szemszög

A kis farkaskölyök, akit végül Hópihének neveztem el, egész éjjel a hasamhoz bújva aludt, míg a sárkánybébi – akinek a Tűzszikra nevet adtam – a takarómba csavarodva pihegett mellettem.

Mintha mindig is velem lettek volna.

Miközben az apró lényeket figyeltem, eszembe jutott egy régi történet, amit egy idős asszony mesélt egyszer a szolgálók között. Egy legenda egy sárkányhercegnőről, akiről senki sem tudta, hogy létezik. Azt mondták, hogy a sárkányok mindig is visszatérnek hozzá, hogy védelmezzék.

Akkor csak egy mese volt. De most…

Hópihéhez bújtam, és az orrát megcirógattam. Ő elégedetten szusszant, míg Tűzszikra apró, meleg leheletet fújt ki magából, amitől egy pillanatra úgy tűnt, mintha a takaróm megcsillant volna.

Mi van, ha a legenda igaz?

– Hópihe… szerinted én vagyok az a hercegnő? – suttogtam.

A kis farkas nyüszített, és még közelebb bújt hozzám.

A gondolat egyszerre volt izgalmas és rémisztő. Én nem vagyok hercegnő. Hiszen fattyú vagyok… igaz?

De akkor miért választott engem ez a két különleges lény?

Hirtelen kopogás szakította félbe a gondolataimat. A szívem összeszorult, és gyorsan betakartam a kisállatokat.

– Niki? – Jon hangja hallatszott.

– Gyere be! – feleltem gyorsan.

Az ajtó kinyílt, és Jon belépett. Amint meglátta az arcomat, összeráncolta a homlokát.

– Miért nézel így rám?

– Jon… – haboztam egy pillanatig, de aztán végül kimondtam. – Te hallottál már a sárkányhercegnőről?

Jon arcán mintha egy árnyék suhant volna át.

Jon szemszög

A szavai megfagyasztották a levegőt a szobában.

A sárkányhercegnő.

Persze, hogy hallottam róla. Gyerekkoromban apám – vagyis, akiről azt hittem, hogy az apám – Eddard Stark egyszer egy hosszú téli estén elmesélt egy történetet róla. Egy titkos hercegnő, akit sárkányok és farkasok védelmeztek. Egy gyermek, akiről még a saját családja sem tudta, hogy létezik.

És most itt volt előttem Niki, egy farkaskölyökkel és egy sárkánnyal az oldalán.

Véletlen lenne? Nem hinném.

– Miért kérdezed ezt? – kérdeztem óvatosan, és leültem mellé az ágyra.

Niki bizonytalanul rám pillantott, aztán megsimogatta Tűzszikrát, aki szelíden fújt egy apró füstpamacsot.

– Csak… azt érzem, hogy ők hozzám tartoznak – mondta halkan. – Mintha… mintha mindig is rám vártak volna.

A szavaira egy kellemetlen borzongás futott végig a hátamon.

– És szerinted te vagy az a hercegnő? – kérdeztem finoman.

Niki ajkába harapott.

– Nem tudom. De ha igen… akkor mit jelent ez?

Előre hajoltam, és a kezembe temettem az arcom.

– Ha igaz a legenda, akkor azt jelenti, hogy valami nagy dolog készül – mondtam halkan. – És hogy te ennek a középpontjában állsz.

Niki elgondolkodva nézett rám, majd hirtelen elmosolyodott.

– Akkor nem vagyok egyedül. Hiszen itt vagy te is, meg Hópihéék.

Felsóhajtottam, és megsimogattam a fejét.

– Soha nem leszel egyedül, Niki. Erre megesküszöm.

Ő boldogan rám mosolygott, mintha minden gondja eltűnt volna. De én tudtam, hogy ez csak a kezdet. Ha a legenda igaz… akkor hamarosan sokkal nagyobb veszélyekkel kell szembenéznünk, mint azt valaha gondolt