Niki szemszög

Az udvar csendes volt, csak a fák susogása hallatszott a hajnali szélben. Kinyújtóztam, ahogy a friss levegő megcsapta az arcomat. Egyedül voltam, vagyis majdnem egyedül. A kapu közelében néhány katona állt őrt, de úgy tettek, mintha nem vennének észre.

Az utóbbi hónapokban sok minden változott. Az emberek már nem néztek rám olyan ellenségesen, mint régen, de még mindig éreztem az óvatosságukat. Megértettem őket. Én is óvatos lennék, ha egy olyan gyermeket kellene elfogadnom, akiről azt mondják, veszélyes lehet.

Sóhajtottam, majd a földre ültem, és apró kavicsokat kezdtem gyűjtögetni.

– Lady Niki – hallottam egy ismerős hangot.

Felnéztem, és az egyik szolgálólány, Elenna állt előttem. Kedves arcát aggodalom árnyékolta be.

– Miért vagy egyedül ilyen korán? – kérdezte halkan.

– Csak gondolkodom – feleltem, és leraktam a kavicsokat.

Elenna leült mellém, kezében egy kis kendőt szorongatott.

– Az emberek… nos, beszélnek – kezdte óvatosan.

– Mindig beszélnek – vontam meg a vállam. – Mit mondanak most?

Elenna habozott egy pillanatig, aztán folytatta:

– Azt, hogy ha a Targaryenek valóban visszatérnek, akkor talán… talán nem lesz választásunk.

A szívem kihagyott egy ütemet.

– Milyen választásról beszélsz?

Elenna lesütötte a szemét.

– Van, aki azt mondja, hogy talán… jobb lenne, ha te magad mennél hozzájuk, mielőtt ők jönnek el érted.

Felálltam, a szívem dühösen zakatolt.

– Te is ezt gondolod?

Elenna gyorsan felkapta a fejét.

– Nem! – rázta meg a fejét. – Én hiszek benned, Lady Niki. De mások félnek.

Félnek. Mindig erről volt szó.

– Mondd meg nekik – suttogtam –, hogy én nem megyek sehova.

Elenna bólintott, majd elment. Én pedig ott maradtam egyedül a gondolataimmal, és tudtam, hogy az időm egyre fogy.

Jon szemszög

A nagyterem csendjét csak a tűz ropogása törte meg. Az asztalnál ültem, térképek és levelek hevertek előttem. Az elmúlt hetekben egyre több jelentés érkezett a déli területekről. Mozgolódnak.

Lyanna belépett, és az asztalra dobott egy újabb levelet.

– Ez most érkezett.

Felkaptam a pergament, és kibontottam. Ahogy végigolvastam, az állkapcsom megfeszült.

– Mit mond? – kérdezte Lyanna türelmetlenül.

Felnéztem rá.

– A Targaryenek egyre közelebb vannak. A seregük kicsi, de jól szervezett. És nem csupán katonák… hírvivők is jönnek velük.

Lyanna szeme összeszűkült.

– Hírvivők?

– Igen – bólintottam. – Azt mondják, hogy tárgyalni akarnak.

Pár pillanatig csend volt. Mindketten tudtuk, mit jelenthet ez.

– Nem tudom, mennyire bízhatunk bennük – szólalt meg végül Lyanna.

– Én sem – feleltem halkan.

Az ajtó ekkor hirtelen kinyílt, és Elenna lépett be sietve.

– Lord Jon! Lady Niki…

Azonnal felálltam.

– Mi történt?

Elenna idegesen nézett rám.

– A faluban beszélnek róla, hogy talán jobb lenne, ha maga menne a Targaryenekhez, mielőtt ők jönnek el érte.

A kezem ökölbe szorult.

– Ki mondta ezt?

– Többen is – vallotta be. – Nem mindenki… de egyre több ember fél.

Lyanna megfeszülve állt mellettem.

– Ez kezd elfajulni.

Tudtam, hogy igaza van. Valamit tenni kell.

– Hol van most? – kérdeztem Elennát.

– Az udvaron.

Egy pillanatot sem vesztegetve elindultam.

Az ajtón kilépve megpillantottam Nikit, aki egy fa alatt állt, karjait összefonta maga előtt. Ahogy közelebb értem, rám emelte a tekintetét.

– Tudok róla – mondta halkan, mielőtt még megszólalhattam volna.

– Nem hagyom, hogy bárki is ezt tegye veled – jelentettem ki határozottan.

– De mi van, ha igazuk van? – suttogta.

Megálltam előtte, és leguggoltam, hogy egy szintben legyek vele.

– Niki, soha ne hagyd, hogy mások döntsék el helyetted, ki vagy.

A szemei csillogtak, de bólintott.

– Akkor mit tegyünk?

Egy pillanatra elgondolkodtam.

– Felkészülünk.

Niki sóhajtott, majd halkan megkérdezte:

– Ugye mindig itt leszel?

Elmosolyodtam, és a vállára tettem a kezem.

– Amíg élek.

Niki bólintott, és egy halvány mosoly jelent meg az arcán. Tudtam, hogy hosszú út áll még előttünk, de egy dolgot biztosan tudtam:

Nem hagyom, hogy bárki elvegye tőle azt az életet, amit megérdemel.