Niki szemszög

Ahogy az emberek lassan szétszéledtek, a levegőben még ott maradt a kimondatlan feszültség. A szavaim megnyugtatták őket, de tudtam, hogy a bizalmuk még ingatag. Nem lehetett egyetlen beszéddel minden félelmet eloszlatni.

Sóhajtva fordultam Jon felé, aki csendben figyelt. Arcán még mindig ott volt az a komor kifejezés, amit olyankor vett fel, amikor valamin nagyon gondolkodott.

– Mire gondolsz? – kérdeztem halkan.

Jon egy pillanatra habozott, majd közelebb lépett hozzám.

– Arra, hogy ez csak a kezdet – mondta végül. – A Targaryenek nem fognak csak úgy visszavonulni. Ha most békén is hagynak minket, az csak azért van, mert várnak valamire.

– Vagy valakire – tettem hozzá halkan.

A gondolat borzongató volt. Nem tudtam, mennyi időm van, de biztos voltam benne, hogy előbb-utóbb újra szembesülnöm kell velük.

– Fáradt vagy? – kérdezte Jon hirtelen, meglepve a témaváltásával.

– Egy kicsit – ismertem be. – Túl sok minden történt egyszerre.

Jon egy halvány mosollyal nyúlt a kezem után, és finoman megszorította az ujjaimat.

– Akkor pihenj egy kicsit. Megérdemled.

Bólintottam, de mielőtt elindultam volna a szobám felé, még egyszer visszanéztem rá.

– Jon… bármi is történjen, együtt nézünk szembe vele. Rendben?

A tekintete ellágyult.

– Rendben.

A szobámban a kandalló fénye meleg árnyékokat vetett a falakra. Az ágyba bújva próbáltam ellazulni, de a gondolataim nem hagyták. Mi lesz, ha a falusiak mégsem hisznek nekem? Mi lesz, ha a Targaryenek visszatérnek?

Ekkor halk kopogást hallottam az ajtón.

– Gyere be – szóltam fáradtan.

Az egyik szolgálólány lépett be, egy tálca forró teával a kezében.

– Lady Niki, azt gondoltam, jól esne valami meleg ital – mondta kedves mosollyal.

Hálásan bólintottam, és elvettem a csészét.

– Köszönöm, igazán figyelmes vagy.

A lány elpirult, majd egy pillanatnyi habozás után megszólalt.

– Az emberek… nos, még mindig beszélnek. De sokan azt mondják, hogy erős vagy. És hogy talán… talán tényleg te vagy az, akire szükségünk van.

Meglepődtem.

– Ezt mondják?

A lány bólintott.

– Nem mindenki, de egyre többen. És én is ezt gondolom.

Melegség öntötte el a szívemet. Talán még van remény.

– Köszönöm – mondtam halkan.

A lány mosolygott, majd távozott, én pedig kortyoltam egyet a teából, és hagytam, hogy a meleg folyadék elűzze a hideg aggodalmat.

Jon szemszög

Miután Niki elment, még sokáig álltam a nagyteremben. A kandalló fénye halványan pislákolt, és egyedül maradtam a gondolataimmal.

A Targaryenek nem véletlenül jöttek ide. Valamit akarnak Nikitől. De vajon mit?

– Túlságosan belemerültél a gondolataidba – szólalt meg egy ismerős hang a hátam mögött.

Megfordultam, és Lyanna állt ott, karba tett kézzel.

– Mit akarsz? – kérdeztem hűvösen.

– Csak beszélgetni – vonta meg a vállát. – Láttam, hogy milyen határozottan kiálltál mellette.

– Mert mellette van a helyem.

Lyanna elmosolyodott.

– Valóban így gondolod? Mert ahogy elnézlek, azt látom, hogy tele vagy kétségekkel.

Összeszorítottam a fogaimat.

– Nem a gyermekben kételkedem. Hanem abban, hogy hogyan tudom megvédeni.

– Néha nem a kard a legjobb fegyver, Jon – mondta lágyan. – Néha az ész többet ér.

Felkaptam a fejem.

– És szerinted mit kéne tennem?

Lyanna közelebb lépett.

– Kezdésnek azt, hogy nem csak a támadást várod. Hanem felkészülsz rá.

Szóval erről van szó.

– Tehát azt akarod, hogy támadjuk meg őket, mielőtt ők támadnak ránk?

Lyanna vállat vont.

– Nem feltétlenül. De információt kell szereznünk.

A gondolat nem hagyott nyugodni. Valóban csak ülni és várni fogunk, amíg újra eljönnek?

– Gondolkodom rajta – mondtam végül.

Lyanna bólintott, majd lassan elsétált.

Egyedül maradtam a tűz fénye mellett, és csak egy gondolat járt a fejemben.

Hamarosan újra visszatérnek.

És amikor az a nap eljön… készen kell állnunk.