Az erdő sűrű csöndbe burkolózott. Az egyetlen hangforrást a lábunk alatt zörgő avar okozta. A szívem óra kattogásához hasonlóan vert. Mély csönd vett minket körül. Az éjszakai erdő a kék és a fekete különböző árnyalataiban játszott. A csillagokat fekete felhők takarták el a szemünk elől. Közeledett a telihold. Egyenesen mentem előre. Mögöttem Castian lépdelt, és elszántan figyelte az esetleges szökési kísérleteimet. De mivel két árgusan figyelő, és határozottan jó erőben lévő farkas lépdelt mögöttem, eszembe se jutott menekülni. Továbbá én sérült voltam. Három lábon bicegve haladtam, a sebeimnek köszönhetően minden lépés komoly fájdalommal járt. Hamarosan egy barlanghoz értünk. A bejárat meredeken lejtett. A barlang nagyon sötét volt mikor leértem. Egy apró lyukon a hold fényéből beszűrődött egy kevés, de semmiképpen sem elég a jó látásviszonyokhoz. A homályban egy sziluettet véltem fölfedezni a földön. Lassan emelkedett és süllyedt. Ahogy közelebb mentem, láttam hogy Sorry az. Elnyúlva feküdt a földön, és szaggatottan lélegzett. Nem volt erőm többet kérdezni. Féltem a választól, és a válasz adójától is. Jobbnak láttam ha csöndben maradok. Ron nem jött be a barlangba, kint őrködött Castian parancsára. Ő maga pár méterrel mögöttem állt.
-Gyere ide!- parancsolta. Engedelmeskedtem.
-Feküdj!- mondta. Tudtam mit akar. Hogy meghunyászkodjak. Gyenge voltam. Féltem, nem mertem ellenkezni. A hátamra feküdtem, és a mancsaimat behajlítottam. Nagyon megalázó volt. Miközben nyüszítettem Castian körülöttem körözött.
-Miért teszed ezt velem?- suttogtam.
-Már vártam hogy mikor kérdezed meg.- az unokatestvérem arcán pszichopata mosoly terült el.
-Engedd meg hogy elmeséljem.- mondta, miközben folyamatosan körözött körülöttem. -Felesküdtem hogy bosszút állok a családodon. Az apád ölte meg anyámat.
-Hazudsz!
-Nem támasztotta fel tehát lényegében megölte. Ráadásul apád miatt kizárásra került az apám. Alig ismertem. Egyedül kellett fölnőnöm! Emlékszem, mikor kizárták, az volt az utolsó mondata hozzám: Ne feledd mire tanítottalak! Az életed árán is bosszuld meg amit velünk tettek.
-Ez beteges.- állítottam.
-Dehogy!- őrülten elvigyorodott. -Egész életemben ezen fáradoztam és most sikerül. Azt a korcs Dylant is végleg meg kellett volna ölnöm, de eddig nem volt rá alkalmam. Bár még ki tudja? Bármi megtörténhet. Téged is sikerült farkaslétbe taszítanom, most pedig örök nyugalomra küldelek. Rühellek. Egész életemben gyűlöltem az egész családodat. És most megtörténik ami elrendeltetett.
-Te őrült vagy!- mondtam.
-Helyes megállapítás. Utolsó kívánság?
-Dögölj meg!- sziszegtem, azzal egymás torkának estünk. Nem hagytam magam, minden fájdalom ellenére támadtam. Egymás körül cikáztunk, mintha az egész egy tánc lenne, vagy legalábbis játék. Bele-belemartunk a másikba, próbáltunk a másiknak fájdalmat okozni. Jó ideig nem történt semmi. Ekkor a barlang sarkából nyöszörgést hallottam. Odakaptam a fejem. Ez pont elég volt Castiannak hogy leteperjen. Nagyot puffantam, míg ő a mellső lábaival rámállt és leszorított. Ekkor megláttam Sorry sziluettjét amint feltápászkodik. Gyengének látszott.
-Hagyd őt békén!- kiáltotta Castiannak.
-Mégis miért?-kérdezett vissza.
-Mert egy senki vagy. Bosszúálló gyáva féreg. Olyanok miatt bántod amit el sem követett. Te önző, pszichopata vadállat!- a barátnőm Castiannak rontott, és lelökte rólam. Azonban Sorry láthatólag le volt gyengülve, így Castian fél perces küzdelem után úgy falhoz vágta, hogy csak úgy nyekkent. Az unokatestvérem lassan közeledett felém. Kétségbeesetten hátráltam. Sorry halkan nyöszörgött.
-Kérlek, ne bántsd!
-Miért ne?
-Mert gyerekei lesznek.
Na erre már megtorpant Castian. Elkerekedett szemmel nézett rám. Én meg rá. És Sorryra. Mivan? Ezt honnan veszi Sorry? Csak neki címeztem egy kérdést, így Castian nem hallhatta.
-Megérzés.- ezúttal a barátnőm hangja csak az én fejemben szólalt meg. -És már látszik is.
Visszafordultam Castianhoz.
-Nocsak? Ki a szerencsés apa?- kérdezte.
-Ahhoz neked semmi közöd!
-Kár. Átadtam volna részvétem a halott barátnője és fiai után. Ja, várj! Mégse!- Castian hatalmasat röhögött a saját poénján. -És most a viccet félretéve eljött az én időm. Ne ellenkezz, kevésbé fog fájni...- közelebb hajolt a nyakamhoz, azzal a céllal hogy elharapja, azonban abban a pillanatban farkasok rohantak a barlangba, az élükön Arrowval aki eltaszította Castiant.