Fuss az életedért!

Másnap reggel visszamenünk Doryhoz és Dylanhez. Elköszöntünk az apám falkájától, és visszaindultunk az otthonunkhoz. Úgy döntöttünk hogy most egy másik utat választunk, amit a falkavezér ajánlott. Körülbelül két óra múlva egy tisztásra értünk, amin olyan magas fű nőtt hogy a hasunkig ért. A fűbe néhol taka virágok vegyültek, a távolból folyó zúgása hallatszott a fák takarásában egy kilátó bújt meg. Egymás után indultunk meg. Már a mező felénél jártunk, mikor lövések zajára lettünk figyelmesek. Arrow értetlenül nézett körül. Amit kilátónak néztünk, valójában egy vadászles volt, és két vadász lövöldözött belőle. Egyenesen ránk. Láttam Arrow tekintetében a felismerést, és elordította magát.
-Futás!
Nyakunkba kaptuk a lábunkat, rohantunk ahogy tudtunk. A lövések hozzánk közel csapódtak a földbe. Már alig húsz- harminc méterre volt az erdő, mikor egy golyó süvített el mellettem, olyan közel, hogy szinte beszakította a dobhártyámat a hangereje. Ezt a lövést azonnal másik kettő követte, ezekkel azonban nem voltam olyan szerencsés mint az elsővel. Éreztem ahogy a golyó végighasítja az oldalamat. Megtántorodtam, de futottam tovább az életemért. Még egy golyó eltalált. Ömlött a sebeimből a vér, és sajgott az egész bal felem. A fájdalmat lassan zsibbadás vette át. Kábán tántorogtam be az erdőbe. Arrow hangját távolról hallottam, mintha egy filmet néznék. Lassan elhomájosult a látásom.
-Mindenki jól van?- kérdezte. Egy viágosbarna folt bólintott, valószínűleg Dory, a vörösesbarna folt, valószínűleg Dylan, szintén olyan minden oké stílusban biccentett. Ekkor a fehér folt, valószínűleg Arrow, felém fordult.
-Lana?
Az oldalamra pillantottam, de csak vörösséget láttam. A világ lassan elsötétült. A többiek hangja egyre halkult. Éreztem ahogy evágódok. A sötétség, mint a vákuum szívott magába. Olyan volt mintha vízben lebegnék. Az utolsó amit hallottam, Arrow kétségbeesett hangja volt.
-Ne hagyj itt Lana! Szeretlek!

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top