Valami volt a fák között. A szaga nem egy állaté, de nem is egy emberé. Láttam, hogy Matt kezd átalakulni és biztatóan rám nézett, hogy én is tegyek így. Fokozatosan gyorsabban vettem a levegőt, majd éreztem, hogy a szemem vörössé válik, a fogaim agyarakká alakulnak. Végül elkezdtem remegni és miután elmúlt a remegés, sokkal hatalmasabbnak éreztem magam. Magamra néztem és egy világosbarna bundával találtam magam szemben. Olyan színe volt, mint a hajamnak. Matt-re néztem. Ő fekete színben pompázott. Az ismeretlen felé néztem újra, lelapulva. Előjött a fák közül. Ilyet még sosem láttam szabadon, csak állatkertben, de az sem volt ekkora.

Éjfekete bundája csillogott a reggeli napfényben. Szemei zölden izzottak. Fekete párduc... Ilyen nem volt a könyvben. Akkor ez nem varázslény? De miért ilyen nagy? Nálunk kisebb egy méterrel, de még így is 2 méter magas... Ez nem egy sima állat!

-Jól gondolod, ez nem állat. -hallottam a fejemben Matt hangját. Hát igen. A könyvben erről is olvastam. A falka tagjai tudnak egymással kommunikálni szavak nélkül.

-Hát akkor mi? -kérdeztem gondolatban.

-Hombre de la pantera. Anyáék elfelejtették beleírni a könyvbe. -mondta mindent tudón. 

-Áhá. Ez azt jelenti, hogy ez egy ember úgy, mint mi. Csak ő párduccá alakul. -vontam le a következtetést.

-Elég ramaty állapotban van... -szólt Matt. 

És tényleg! Szemeiből fáradtság sugárzott és fájdalom. Elfeküdt a földön és behunyta a szemét. Matt-tel kiléptünk a bokor árnyékából és lassan odamentünk mellé. Hatalmasakat szuszogott és elkezdett remegni. Hátráltunk egy lépést, mire a párduc egy hozzánk hasonló korú sráccá változott. Sötétbarna haja volt, szürke pólót viselt és fekete farmert Converse cipővel. Nem láttam még soha. 

-Matt, te már láttad őt valaha? -kérdeztem.

-Nem. De nem tűnik egy seggfej ficsúrnak. -jelentette ki. 

Visszaváltoztunk és közelebb léptünk az izmos sráchoz. Matt a cipője orrával kicsit megrugdosta és így szólt:

-Hé, haver! Minden oké? 

A fiú lassan kinyitotta a szemét. Nagyon szép zöld szemei voltak. Hasonlított arra a színre, amikor párduc volt. Hirtelen riadtan ült fel.

-Ti kik vagytok? -kérdezte rémülten.

-Hé, semmi baj! Nem akarunk bántani. A nevem Sirena. Ő itt Matt. Hát te ki vagy? -kérdeztem minél nyugodtabb hangon.

-Roy. A nevem Roy. Ti hogyan kerültök ide? -kérdezte egy fokkal nyugodtabban.

-Inkább te hogy kerülsz ide? A területünkön vagy. Még soha nem láttalak. -mondta Matt nyugodtan.

-Tegnap költöztem ide a szüleimmel. Hogy érted azt, hogy a területeteken? -kérdezte kíváncsian.

-Mutassuk meg neki. Tedd vörössé a szemed! -szólt telepatikusan Matt.

Lehajtottuk a fejünket. Próbáltam a szememre koncentrálni és úgy érzem sikerült. Felemeltem a fejem Matt-tel együtt és ránéztünk Roy-ra. A szemeiből döbbenetet olvastam ki.

-Vérfarkasok! Alfák. Ráadásul alfa társak. Ez nagyon ritka! -lelkendezett.

-Tudjuk. -mondtam elváltozott, állatias hangon.- De nekünk suliba kéne mennünk. -néztem Matt-re, aki bólintott- Neked nem kell? -kérdeztem.

-Kéne... A 10. a-ba fogok járni. -mondta.

-Mi a 10. b-be járunk. -vigyorgott Matt, majd kezet nyújtott Roy-nak, hogy felsegítse a földről.

-Késésben vagyunk... A suliban találkozunk. -mondtam és megfogtam Matt karját, majd magammal ráncigálva elrohantunk. Mivel még az út felét sem tettük meg, átváltoztunk farkassá és úgy folytattuk utunkat. Matt rám nézett és így szólt gondolatban:

-Szép farkas lett belőled. -nevetett.

-Hát kössz. -mondtam én is nevetve és élveztem, ahogyan a hatalmas menetszél a bundámba kap. A szabadság érzetét nyújtotta. 

Láttam, hogy az erdő kezd ritkulni, így visszaváltoztunk. Felrohantunk a lépcsőn a verandára és bementünk a házunkba. Felrohantam a lépcsőn és bementem a szobámba, amíg Matt lefeküdt a nappaliban a kanapéra. Gyorsan átöltöztem, egy szürke farmert és egy sötétkék pólót vettem fel a kék  Adidas cipőmmel. Megmostam a fogam és erősen beparfümöztem magam, hogy ne érződjön, hogy nem fürödtem. Kidobáltam a könyveimet a táskámból és belepakoltam azokat, amikre ma lesz szükségem. Nagy szerencsém van, hogy mára nem kellett tanulni semmit. Az íjam és a tegezem bedobtam a sarokba és már futottam is le a lépcsőn. 

Bementem a nappaliba és egy nagyon kócos, alvó Matt-tel találtam magam szemben. Szegény egész éjjel nem aludt, ivott már kávét, de úgy látszik, nem hatott. Gondolatban így szóltam hozzá:

-Matt elraboltak, segíts! -de a végén elnevettem magam, így ő is elvigyorodott csukott szemmel.

Felült a fekete bőrkanapé szélére és a haja úgy állt, mint aki egy éve nem fésülködött volna. Vigyorogtam rajta, bementem anyáék fürdőjébe és kihoztam apa fésűjét, majd odanyújtottam felé.

-Kössz. -mondta és elkezdte felfele fésülni a haját. Rendesen beállította, majd visszaadta a fésűt.

-Igyekezz, kérlek, mert el fogunk késni. -siettettem, amikor kijöttem a fürdőszobából.

Kiléptünk a teraszra, bezártam az ajtót és elindultunk a suli felé. 7:45 volt, így futva tettük meg a távot. Most próbáltunk rendes, emberi futással futni, hogy ne legyen feltűnő, hogy gyorsabban futunk, mint egy autó. Oda is értünk 7:55-re, majd felrohantunk a harmadik emeletre, betrappoltunk a terembe, nem érdekelt, hogy mindenki minket nézett. Ledobtuk magunkat a leghátsó padba és előpakoltuk a töri cuccunkat. 

Amint kényelmesen elhelyezkedtünk, (már amennyire lehet egy iskolában) be is jött a tanár és köszönés nélkül elkezdte az órát. Úriember, mondhatom... Gyorsan diktált, így iszonyatos tempóban kellett írnunk. Az óra végén fájós kézzel hagytuk el a termet. 

A következő óra mi más lehetne, mint tesi. A legrosszabb óra, ha éppen tegnap változtál át vérfarkassá és alig tudod visszafogni magad. Bementem az öltözőbe és elkezdtem átöltözni. El is felejtettem, hogy egy hatalmas harapásnyom van a lábamon, csak akkor jutott eszembe, amikor a többi lány mutogatni kezdett felém. Utálom, ha mutogatnak. Miközben vettem fel a fekete izom pólóm, kiviharzottam az öltözőből.

Miért kell nekik mutogatniuk? Nem tök mindegy nekik, hogy mi történik velem?

Amikor meghallottam az öltözőből kijövő kárörvendő vihogást, csak még idegesebb lettem. Leültem a tesiterem egyik padjára és próbáltam magam lenyugtatni kisebb-nagyobb sikerrel. Becsengettek, így felálltam és már beálltam a tornasorba, amikor a többiek kijöttek az öltözőkből. Biztosan nagyon csúnyán nézhettem, mert nagy ívben kikerültek. Matt jelent meg mellettem és ezt súgta a fülembe:

-Nyugi! Ne bukj le! -nyugtatott.- Még nem vörös a szemed, de közel jársz hozzá.

-Oké, megpróbálok nem lebukni... -mondtam.

Bejött a tanár és elkezdtünk futni. Matt-tel futottam, hogy minél hamarabb lenyugodjak. Már éppen kezdtem visszaszállni magamba, amikor az egyik lány, Stella, az iskola legnagyobb útszélije hátulról fellökött és el is estem. Matt azonnal megállt és látta, hogy mindjárt átváltozom, annyira mérges vagyok. Leguggolt mellém és telepatikusan így szólt:

-Fuss be az öltözőbe, majd megyek utánad! Vörös a szemed, tehát hajtsd le a fejed! -én csak bólintottam és így is tettem. 

Hallottam a szuperhallásnak köszönhetően, hogy a tanár megkérdezi Matt-től:

-Mi a baja Sirena-nak?

-Semmi, csak hányingere van. -szólt vissza Matt.

Beértem az öltözőbe és leültem a földre. Annyira mérges lettem Stella-ra, hogy azt el sem lehet mondani. Elkezdtem remegni. Közben Matt is befutott és letérdelt mellém. Pont ugyanúgy, ahogy tegnap történt, csak most fordított esetben. 

-Nyugi! Nyugodjmeg! Ha most változol át... -mondta idegesen.

A remegés csak fokozódott és hirtelen meghallottam a tesitanár hangját az öltöző ajtajából. 

-Hé! Minden rendben?

Basszus! Most mi lesz? Már nem tudom visszafogni a remegést. Mi lesz, ha egy teljesen átváltozott vérfarkassal találja magát szemben? Akkor nekem és Matt-nek is lőttek...