Lassan elindultunk felfelé a lépcsőn. Roy kinyitotta előttem az ajtót és ismét hunyorognom kellett, hogy lássak valamit. A szemeim megteltek könnyel a hirtelen jött fény miatt. Amikor megszoktam a világosságot, körülnéztem. A hajó fedélzete nappali fényben még szebb volt. A korlát mellett fehér márványasztalok sorakoztak, ahol a vadászok ültek koktélokkal a kezükben, fürdőruhában. Nevetgéltek és látszott, hogy boldogok a közelgő halálunk miatt. El is tudom képzelni, hogy mit gondolhatnak. Ha vadász lennék, én is csak a hatalomra tudnék gondolni, ha meglátnék pár hibridet. Nemsokára az övék lesz a világ legnagyobb ereje, uralhatják és kínozhatják a természetfeletti lényeket az idők végeztéig. Ez hatalmat, pénzt, tiszteletet és szolgákat jelentett. Oldalra fordítottam a fejem, ahol ismételten fehér márványból készült bárpult állt, mögötte két fiatal fiú kevergette a színes italokat. Jöttünkre felkapták a fejüket és sajnálkozva néztek ránk. Felnéztem a kormányfülkébe. Egy hatvan év körüli férfi ült ott matrózruhában. Még nem láttam a vadászokkal együtt, tehát biztosra veszem, hogy ő nem az. 

A levegő sós illata frissítő volt. Otthon is tengeri levegő van, de nem ilyen. Ez valahogy teljesen más. Vidámság és nyugalom érzetét keltette az emberekben, nem úgy, mint nálunk. Otthon nem sütött sokat a nap. Mindig borongós volt az idő.

 A hajó lassan besiklott a kikötőbe. Turisták százai sétáltak a parton. A stégekről napbarnított bőrű horgászok lógatták horgaikat a sós tengerbe, miközben az amúgy is barna hasukat süttették. A semmiből előkerült a vezér.

-Köszöntelek titeket Spanyolországban. -vigyorgott. Vakító fehér inge kivilágította a szemem, ahogy a fehér fogai is- Éhesek vagytok? -kérdezte.

-Szerintem anélkül is rájön, ha nem kérdezi meg. -mutatott karmos ujjával a szemére Matt.

-Milyen vicces fiú vagy te! -csapott Matt vállára- Sajnos húst nem hoztunk magunkkal. De van itt... -mondta és elsétált a bárpulthoz, majd öt almával tért vissza- ...alma. Remélem eltünteti ezt az ijesztő színes szemeiteket. -mutogatott- Komolyan. Félelmetes. -mondta, miközben a kezünkbe nyomta az almákat. 

-Milyen kedves. -motyogta szarkasztikusan Steve az almát vizsgálva, ami nagy tenyerében egészen aprónak tűnt.

-Ó, titeket nem akarunk megölni, ne legyél ilyen durcás. Csak az alfáitokat fogjuk kivégezni. Ők nagyon szúrják a szememet. Idegesítőek. -mondta, miközben intett Stella-nak, aki egy halom ruhával lépett mellé.- Különben meg át kéne öltöznötök. Undorodom a vértől. -mutatott véráztatta, szakadt ruháinkra. Elkeseredetten néztem le a kedvenc pólómra. Úgy imádtam, de már menthetetlen... Stella a kezünkbe nyomta a ruhákat, majd visszatipegett az asztalokhoz.- Most, ha megígéritek, hogy nem fogtok megszökni, felmehettek a kabinjaitokba. Eddig csak azért voltatok bezárva, hogy lássuk jól viselkedtek-e. -Roy felé fordult- Fiam, vezesd fel őket! 

Roy morgott egyet és elindult felfelé a hajó lépcsőjén, mi pedig követtük őt. Hogy miért nem szöktünk meg már most? Miért nem öltük meg az összes vadászt még ebben a pillanatban? Mert a harmadik hibridet meg kell találnunk és össze kell vele fognunk. Ha a Föld többi vadásza is tudomást szerez rólunk, megölnek minket, még ha meg is tudnánk szökni. A hajón történő gyilkosságokkal pedig magunkra vonnánk a turisták figyelmét és nagyon hamar börtönbe kerülnénk. Felmásztunk a lépcsőkön, majd egy szűk folyosón lépdeltünk tovább. 

-Két szabad szoba van. Osszátok be! -mondta, majd kinyitott két ajtót és megvárta, míg bemegyünk. Matt-tel bementünk a jobb oldaliba, míg Angela, Angelo és Steve a bal oldaliba. Roy azonnal otthagyott minket.

-Igazán kedvesek, nem? -kérdezte Matt szarkasztikusan. 

-Nagyon. -mondtam, miközben ledobtam az egyetlen ágyra a kapott dolgokat. Egy fekete rövidnadrágot és egy bordó pántos pólót. Nem is rossz... Gyorsan a fal felé fordultam és átvettem a ruháim.

-És hogy akarod megtalálni ezt az angyal-vérfarkast? -kérdezte Matt, miközben ő is átöltözött.

-Fogalmam sincs. -mondtam, majd miután végeztem, ledőltem az ágyra és a plafont bámultam- Nem tudom, hogy miből gondolják, hogy itt találjuk meg a harmadik hibridet... Az egész világban kereshetnénk, mert mindenhol vannak vérfarkasok, nem? -néztem Matt-re, aki bólintott, majd ledobta magát mellém és ő is a plafont nézte- Angyalok is tuti vannak minden országban. Honnan tudják, hogy itt van? És egyáltalán miért várják el tőlem, hogy megtaláljam? Nem vagyok nyomkövető kutya, hogy megtaláljak egy olyan embert, akit még csak nem is láttam soha. -mondtam el, ami már kezdetektől a szívemet nyomja. Matt nagyot sóhajtott.

-Megértelek. De kérlek ne érezz már ennyi tehetetlenséget, mert átragad rám is és akkor sírni fogok. -nézett rám kiskutyaszemekkel, amin én is elmosolyodtam. Matt tudja mivel kell nevetésre bírni egy embert.

-De most komolyan! Miért pont nekem kell megkeresnem? -temettem a kezembe az arcom és visszatért a tehetetlenség érzése.

-Azért -emelte le Matt a kezeimet az arcomról, majd az államnál fogva maga felé fordította a tekintetem- mert te különlegesebb és okosabb vagy nálunk. Te képes vagy megtalálni az angyalt. -mondta és letörölte a szememből kifolyó könnycseppet. Az egyetlent, amit ma hullajtottam és az egyetlent amit valaha ezentúl hullajtani fogok. 

-De én nem tudom, hogy mitől vagyok különlegesebb, mint bárki más. Te is nagyon különleges vagy. A szemeddel tudsz irányítani embereket! -mondtam.

-Tudom. -mondta kétségbe esett arccal, amit nem értettem, de folytatta- De valamit el kell mondanom. -mondta és összeszorította a gyönyörű piros szemét.

-Akkor mondd csak! -fordultam felé.

-Attól félek, hogy ha túl sokat használom a démoni erőmet, akkor a démonrészem átveszi felettem az irányítást és akkor mindenkinek vége. Amikor gyakoroltunk és Angelo-t irányítottam és fájdalmat okoztam neki, azt... Élveztem. -mondta és kinyitotta az eddig végig csukva tartott szemét.

-Tudom. Éreztem. -bólintottam.

-Én meg akartam ölni a srácot. Olyan volt, mintha két felem lenne és harcolnának, hogy megöljem-e őt, vagy sem. Végül nem bántottam, mert... Megéreztem, hogy megijedsz valamitől és akkor abba hagytam. Most már tudom, hogy attól ijedtél meg, hogy talán megölöm. -mondta és lesütötte a szemét.

-Tényleg megijedtem. De tudtam, hogy nem fogod bántani. És azt is tudom, hogy attól félsz, nem-e egyszer gonosszá válsz. De én erre tudom a választ. -mondta és felnézett rám- Te soha nem válsz gonosszá, Matt. Ilyen jószívű és kedves emberrel még nem találkoztam, mint te. -tettem a kezem az arcára, mire elmosolyodott. 

-Na együnk, mert vagy éhen halok, vagy széttépek valakit. -pattantam fel az ágyról. 

A kis asztalra tett almákból az egyikbe beleböktem a karmom és elkezdtem enni. Felvettem a másikat is és odadobtam Matt-nek. Miután megettük, a szemünk viszonylag normálisra visszaváltozott, csak a pupilla körül maradt piros, a karmaink visszahúzódtak és az agyaraink is. Az ajtóhoz léptem és rátettem a kezem a kilincsre. Zárt ajtóra számítottam, de nem. Egyből kinyílt. Átmentem a másik szobába, miközben Matt végig a sarkamban volt. Az ikrek és Steve az ágyukon feküdtek és néztek ki a fejükből. Mindannyian átöltöztek már. Most vettem észre, hogy a pólóink színe megegyezik a vérfarkasszemszínünkkel. Matt-é és az enyém bordó volt, Angela-é és Steve-é sárga, Angelo-é pedig kék színben pompázott. Nagyon ötletes, mondhatom...

-Az eddig is nyitva volt? -mutatott az ajtóra elkerekedett szemekkel Angela, mire bólintottam.

-Na, alfák, akkor mi a terv? -kérdezte Angelo.

-Milyen terv? -kérdezte Matt helyettem is.

-Hát a szökési terv. 

-Nincs szökési terv. -válaszoltam, mire három kérdő pillantást kaptam. 

-Mi az, hogy nincs? -kérdezte Steve.

-Nem szökünk meg. Megtaláljuk a harmadik hibridet és aztán megküzdünk a vadászokkal. Utána hazamegyünk és éljük tovább az életünket. -mondta Matt olyan határozottan, hogy mindenki hitt a terv sikerében. De én éreztem Matt bizonytalanságát. Én is kételkedtem a tervben, mert ezek tapasztalt vadászok és többszörös fölényben vannak, főleg ha még ott van mellettük Roy is, aki egy vérpárduc. Már kitaláltam, hogy mikor mondom el a vezérnek, hogy mi is a fia. Akkor, amikor harcra kerül a sor. 

Nem lehettünk még ott a falkánknál öt percet, már is megjelent az ajtóban a világ legrondább, legutálatosabb, legnagyképűbb személye, akit ismerek. Stella. Egy ördögi vigyorra húzta a száját és legszívesebben ott helyben megöltem volna. Annyira utálom, hogy azt már fel sem lehet fogni. Éppen nekiestem volna, de Matt megszólalt a fejemben.

-Sirena! Ne! -mondta.

-De miért? Annyira utálom. Szét tudnám tépni. -fontam magam előtt karba a kezem és végig Stella-t néztem. Azon agyaltam, hogy hol lenne neki a legfájdalmasabb, ha kitépnék belőle egy darabot.

-Tudom. De ez csak azért van, mert még nem uralod teljesen a farkas énedet. Szóval nyugi! -nézett rám. Morogtam egyet nemtetszésem jeléül, de azért beleegyeztem, eközben a Nagyképűség Királynője belépett a szobába.

-Milyen cukik vagytok így együtt. -jött közelebb, majd megállt Matt előtt- Főleg te. -húzta végig hosszú, pink műkörmét a fiú mellkasán, aki egy gyilkos pillantást vetett a lányra és közelebb húzódott hozzám, miközben én már a türelmem határán voltam és ha nem hagyta volna abba, komolyan szétszaggattam volna.

-Mondjad, mit akarsz? -morogtam.

-Oh! Milyen türelmetlen valaki. -nevetett és elém lépett, miközben kihúzta magát. Nem tudott megfélemlíteni, mert tíz centivel alacsonyabb nálam és sokkal gyengébb is- Jerry küldött. Azt mondta, hogy le kéne jönnötök. Elvisz titeket sétálni. De aztán jó kiskutyák legyetek ám! -nevetett fel, mire én csak megforgattam a szemem- Szóval kifelé! -mutatott az ajtóra.

Angelo-t követve lementünk a lépcsőn. Újra a jacht fedélzetén találtuk magunkat és észre vettem, hogy már kikötöttünk. A vadászok leültettek minket egy asztalhoz, amíg a vezér meg nem érkezett. A turisták a kikötőben még mindig teljes nyugodtsággal sétálgattak, a horgászok unottan lógatták a horgot a vízbe, a part mellett az éttermekben pincérek kiabáltak egymásnak. Minden átlagos volt, de mi a halálunkra vártunk. Néhány perc múlva meg is érkezett Jerry. Mint mindig, most is mosolyogva. A sebhelyet az arcán szépen eltüntették, de azért még látszott a helye. Már mérges se voltam. Nem éreztem semmit a vadászok iránt, csak az ürességet. Túlságosan hozzászoktam már a gyűlölködéshez, az utálathoz és az idegességhez.

-Mit akar tőlünk már megint? -kérdezte Angelo.

-Csak el akarlak titeket vinni városnézésre. Ha már itt vagyunk, nézelődhetünk. Közben pedig Sirena-nak lesz ideje megtalálni a hibridet. -kacsintott rám.

-Pontosan mennyi időm van megtalálni azt a szerencsétlent? -sóhajtottam.

-A következő Teliholdig kell megtalálnod. Addig még, ha jól számolom, van huszonhárom napod. 

-De ha előbb megtalálom, akkor Teliholdig mit csinál velünk? Bezár a jacht-ja aljába? -kérdeztem.

-Nem. Azt gondolod, hogy itt fogunk addig lakni? -mutatott a padlóra undorodva- Nem. Kiveszünk pár szobát és közeben te -bökött felém- pedig minden erőddel azon leszel, hogy megtaláld a hibridet. 

-De miért pont ide jöttünk megkeresni? Vérfarkasok az egész világon vannak. -néztem rá felhúzott szemöldökkel.

-Mert ebben a városban van a legtöbb vérfarkas a földön. Ez a hely a legesélyesebb. -mondta, azzal letessékelt minket a hajóról. 

A levegőben sülő hal illata terjengett, ami keveredett a naptej és a tenger illatával. A nap már magasan járt, olyan tizenegy órára saccoltam az időt. Mikor már az egész falka és az összes vadász lejött a jachtról, elindultunk valamerre. Fogalmam sincs merre. Az utcák tömöttek voltak, rengeteg turista mászkált ilyenkor a macskaköves járdákon. Csordában vonultunk és mi, vérfarkasok mentünk a közepén. Egyszer csak észre vettem, hogy pár srác figyel minket és követnek is. Hátra néztem és négy kigyúrt fiút láttam, akik nálam pár évvel lehettek csak idősebbek. Ragadozó pillantással méregettek engem és Angela-t is, aki a bal oldalamon sétált. Matt észre vette, hogy nyugtalan vagyok, ezért elvette a kezem a számtól, mert éppen elkezdtem rágni a körmöm, mint mindig, ha ideges vagyok, és ujjait az enyéimbe csúsztatta.

-Ne félj, nem tudnak bántani. Nem vérfarkasok. -suttogta mosolyogva. Kicsit meglepetten ért, hogy megfogta a kezem és nem is eresztette el. Halványan visszamosolyogtam és egy újabb aggodalmas pillantással ránéztem a követőinkre.

-Honnan tudod, hogy nem farkasok? -kérdeztem Matt-től, aki ismét elmosolyodott.

-Hát persze, még nem mondtam. -motyogta maga elé, majd rám nézett- Szagolj bele a levegőbe és próbálj rákoncentrálni annak a négy srácnak a szagára.

Megtettem amit mondott, beleszagoltam a levegőbe és koncentráltam. Nem éreztem semmi kutyásat a követőink szagában, csak átlagos emberszaguk volt.

-Na érezed? -kérdezte, mire bólintottam.

Azt vettem észre, hogy megállnak előttem a vadászok. Felnéztem az épületre, ami előtt álltunk. Egy régi, barokk stílusban épült emeletes házat láttam, rajta nagy felirat díszelgett, "HOTEL FUENTES". Ha jól tudom, a Fuentes egy spanyol családnév, tehát a tulajdonost Fuentes-nek hívják. Nem lényeges, de szeretek összefüggésbe hozni dolgokat. Talán ezért is akarják a vadászok, hogy én keressem a hibridet. Azért, mert addig agyalok akár egy egészen apró dolgon is, amíg meg nem oldom. Apa mindig azt mondta, hogy szerinte nem Brian-nek kellett volna rendőrségi egyetemre mennie, hanem nekem. Lehet benne valami... 

Beléptünk a hotel előterébe. Nem tudok rá mást mondani, csak azt, hogy káprázatos. Bársony és arany mindenhol, elegáns díszítés, elegáns emberek. Egy szakadt csövesnek éreztem magam a többi ember között, akik itt ültek és beszélgettek. Meseszép ruhák, csodálatos hajak. Mintha egy palotába értünk volna. Ránéztem a többiekre és az ő arcukról is ugyanezt a kisebbségérzést tudtam leolvasni. Ámulva néztük a falakon lógó piszok drága festményeket, gyönyörű vázákat és szobrokat. Jerry odasétált a recepcióshoz és intett, hogy mindenki menjen oda mellé. 

Egy ötvenes évei közepén járó asszony lépett elénk vörös ruhában és egy széles mosollyal az arcán. Azt hiszem megérezte a pénz szagát, amint ránk nézett, mert azért elég sokan voltunk. Koromfekete haja laza kontyba volt fogva. Közel sem tűnt úgy, hogy mostanában meg akarna őszülni. 

-Jó napot! -köszönt mosolyogva a nő- Miben segíthetek?

-Azt szeretnénk megkérdezni, hogy hány szabad szobájuk van? -kérdezte egy elragadó mosollyal az arcán a vezér.

-Amennyi önöknek kell, annyi biztos, hogy van. -kacsintott, majd végigmért minket. Megakadt a szeme ötünkön, farkasokon. Gyanút fogtam, ezért behunytam a szemem és beleszimatoltam a levegőbe a nőre koncentrálva. Vérfarkas illata volt. Kinyitottam a szemem és meglepetten néztem az asszonyra. A nő Matt-et, Angela-t és Angelo-t vizsgálgatta, tekintete rajtam és Steve-en csak néhány pillanatra időzött el. Matt-re nézett, aki még mindig nem eresztette el a kezem, majd megszólalt lágy, dallamos hangján.

-Estamos por encima de todos los gobernantes. -mondta, miközben végig Matt vonásait leste. Spanyolul beszélt. Ha jól értettem, azt mondta, hogy "Uralkodók vagyunk mindenek felett". Nem értettem miért, mondja, de látszólag Matt megértette, mert megfeszült az állkapcsa. Megengedtem magamnak, hogy most kivételesen belehallgassak a gondolataiba.

-A vérfarkasok jelmondata... -hallottam meg pár szót. Na, most aztán végképp összekeveredtem. Matt csodálkozva nézett a nőre, majd a névkártyájára vezette pillantását. Követtem a tekintetét. A kártyán Sole Fuentes név volt feltüntetve. Ezek szerint ő a tulaj, de nem értettem, miért sokkolja ez a társamat ennyire. Értetlenül néztem Matt elkerekedett szemeibe. Amikor észre vette, hogy nem értem, gyorsan megmagyarázta gondolatban: -Anyukám lánykori neve Iris Fuentes. Ez a nő a nagynéném.

Sziasztook! Bocsi, hogy késve hoztam a részt, de elég sok dolgom volt... Remélem tetszett. Köszönöm szépen a rengeteg megtekintést, kommentet és szavazatot! Ti vagytok a legjobbak!! 
Vigyázzatok magatokra! 😘 Dor