Arra ébredtem, hogy a hideg padlón fekszek hason és valami, vagy inkább valaki a hátamra nehezedik és a derekamat szorongatja, de olyan erővel, hogy azt hittem megfulladok. Csak a fejemet tudtam felemelni a földről és hátranéztem. A szemem még mindig az alfák színében izzott, ezért láthattam, hogy Matt volt az, aki éppen a hátamat használta kispárnának és már megint plüssmacinak éreztem magam. Mellettünk pár méterrel arrébb Steve, Angelo és Angela feküdtek szorosan egymáshoz bújva. Angela Steve-et használta párnának, Angelo pedig a húgát és mindannyian egymást ölelték. Látszott rajtuk, hogy ők már régóta egy csapat és hogy szeretik egymást.

A szeretetről eszembe jutott a bátyám, akinek megígértem, hogy hamarosan visszamegyek érte és otthagytam őt Matt-ék házában. Remélem Brian nem fog valami idiótaságot csinálni... Például utánunk jönni, vagy valami hasonló. Mi van ha akkor láttam őt utoljára? Mi lesz, ha nem megyek haza? Mit fognak gondolni a szüleim? Mi történt volna, ha nem tudnak hozzánk betörni a vadászok? Egy könnycsepp gördült végig az arcomon. És már megint sírok. Én nem voltam ilyen. Mindig én voltam a szívós, kemény csaj, akire ha ránéztél, az tiszteletet parancsolóan meredt vissza rád. De most milyen vagyok? Egy bőgős, idegbajos, lehet, hogy depressziós, idegesítő lány. Teljesen az ellentéte annak, ami voltam. Matt felkelt a hátamról és felhúzott álló helyzetbe, majd megölelt.

-Nyugi! -suttogta és szorosan átöleltem.-Nem vagy se idegesítő, se bőgős, se idegbajos, se depressziós. Jobban viseled ezt a farkasosdit, mint márki más. -mondta. Akkor biztonságban éreztem magam. Tudtam, hogy rá mindig számíthatok és hogy ott lesz mellettem akkor, amikor... amikor... megölnek minket. Felnéztem rá. Piros szeme világított a sötétben. 

-Köszönöm. -súgtam.

-Mit? -kérdezte gondolatban, hogy ne ébresszük fel a többieket.

-Mindent. -válaszoltam.

-Ne köszönd! Az egész miattam van. Ha én nem lennék, nem akarnának megölni. -mondta.

-Ha te nem lennél nem lenne egy barátom se. És nem érdekel, hogy mit csinálnak velem addig, amíg te élsz.

-Ezt csak a bevésődés miatt érzed. Ez a második szakasz.

-Szakasz? Milyen szakasz? -kérdeztem.

-Szóval nem olvastad el. -állapította meg mosolyogva- Oké, elmagyarázom. A vérfarkasoknál a bevésődés három szakaszból áll. Az első a bevésődés pillanata, amikor alig tudsz létezni a társad nélkül, ha nincs melletted. A második akkor jön létre, amikor a bevésődés után először meglátod őt. Ez a feltétel nélküli védelmezés- -mondta és vártam, hogy folytassa, de nem tette. Így hát rákérdeztem.

-És a harmadik szakasz?  -kérdeztem és nagyot sóhajtott.

-Az akkor lesz, ha... ha először megcsókolják egymást... -sütötte le a szemét és nyugtalanságot érzékeltem az érzelmei között.

-Oh... -erre nem nagyon tudtam mit mondani és azt se tudtam, hogy miért feszült tőle ennyire- És akkor mi lesz, ha már a harmadik szakaszban vannak?

-Legyőzhetetlenek lesznek. Legalábbis azok a farkasok, akik alfa társak. Akik nem, azok csak erősebbek lesznek, de nem sokkal. -mondta halkan.

-És... -kezdtem- Mit jelent pontosan a legyőzhetetlenség? -kérdeztem.

-Felerősödik a két fél hatalma. A többszörösére növekszik minden erejük, ami eddig volt. Vagyis a harmadik szakasz miatt... -mondta és éreztem, hogy azért hagyja abba, mert tudja, rá fogok jönni miért mondta el ezt nekem. Csak bámultam magam elé. A magam elé Matt véres pólója volt. Próbáltam a fejében olvasni, de nem engedte. Tehát magamtól kell rájönnöm. Remek... Gondolkoztam, majd pár másodperc múlva leesett. Ezt azért mondta el nekem, mert úgy gondolja, hogy ha már a bevésődés harmadik szakaszában lennénk...

-Le tudnánk győzni a vadászokat. -fejeztem be a mondatát, mire csak bólintott. 

-Ha nem akarod, nem muszáj. -mondta gyorsan.

-Ha ez kell ahhoz, hogy legyőzzük őket, akkor benne vagyok. -néztem megint a pólóját- Ezután is lehetünk barátok, nem? Minden ugyanúgy fog menni, mintha misem történt volna. -felnéztem rá.

-Nem egészen. A harmadik fázis mindent megváltoztat. -válaszolt meggyötört arccal, kiemelve a "minden" szót.

-Nem baj. Ha kivégeznek minket, akkor Angelo-ékat is megölik. Meg aztán a harmadik hibridet is. Szóval, muszáj. -mondtam, majd beleegyezést láttam az arcán

Közelebb hajolt és a következő pillanatban már száját a számon éreztem. Hihetetlen volt. Mást nem tudok rá mondani. A gyomromból mintha valami hullámot éreztem volna szétáradni minden porcikámba. Ugyanolyan volt, mint amikor a fekete és a fehér farkas odaadták a képességem. Elektromosság futkosott a levegőben körülöttünk. A szél is feltámadt és dobálta a hajót a hatalmas hullámokon. Az egész öt másodpercig tartott, nem tovább, de amikor szétváltunk és körbenéztünk, a helyiségben tényleg villámok cikáztak és figyelnünk kellett, hogy meg tudjuk tartani az egyensúlyunkat az ingadozó jacht miatt. Felnéztem Matt-re. Ő is ugyanannyira zavarban lehetett, mint én. Feltűnően kerültük egymás tekintetét, mígnem magához húzott és megölelt. 

-Látod, ezért mondtam, hogy minden megváltozik utána. -suttogta.

Tudtam mire gondol. Nem tudtunk egymásra úgy nézni, mint ahogy előtte. Éreztem, hogy két sárga és egy kék kíváncsi tekintet néz minket. Kibontakoztam Matt biztonságot nyújtó karjaiból és feléjük fordultam. Angelo és Steve vigyorogva váltogatták tekintetüket köztem és Matt között, míg Angela majdnem elsírta magát. Könyörgöm, ez nem egy csöpögős film, amin sírni kell! -gondoltam magamban, de szokás szerint Matt ezt is hallotta és elfojtott egy mosolyt.

-Mi olyan érdekes? -kérdeztem magam előtt karba téve a kezeimet és közben megpróbáltam a leglesújtóbb pillantással nézni a falkára. Matt is ugyanannyira fel volt háborodva a kukkolókra, mint én. Ez, amit az előbb láttak, nem azért volt, amiért ők gondolják. Csak azért, hogy megvédjük őket.

-Olyan cukik vagytok! -visította Angela, mire megforgattam a szemem. Én NEM vagyok cuki!!! Minden mást mondjanak rám, csak cukit ne! 

-Mi lenne, ha mondjuk... gyakorolnánk az erőinket, hogy könnyebben harcba tudjunk szállni a vadászokkal? -kérdezte Steve elterelésként, mert látta, hogy nem sokáig tudom már visszafogni magam.

-Nem, nem! -lépett előre Angelo vigyorogva- Ezt meg kell beszélnünk! Mi történt?

-Szerintem láttátok. -morogta Matt.

-De akkor most mi van veletek? -kérdezte még mindig magas hangon Angela, miközben egy helyben ugrált.

-Semmi. -feleltem mogorván, szikrát szórót szemekkel. Szó szerint szikráztak, amitől egy kicsit megijedtem, így visszafogtam magam.- Csak ezzel a bevésődés harmadik részébe értünk és így könnyebb lesz legyőznünk a vadászokat. -nyugodtam le most már egy kicsit- Semmi több nem történt, nehogy arra gondoljatok! -mondtam határozottan, mire Matt mellettem hevesen bólogatni kezdett. A többiek arcára csalódottság ült ki.

-Na, gyakoroljuk a képességeinket? -váltott Matt gyorsan témát. Ez ellen az ötlet ellen most senkinek sem volt ellenvetése.

Először Angelo és Steve gyakoroltak, mert ha Angelo megüti a másik fiút, annak nem lesz semmi baja és ő pedig a megfelelő helyezkedés gyakorolhatta. Élő bokszzsák lett belőle. Angelo tökéletesre fejlesztette ki a forgórúgást, a keresztütést, az oldalrúgást és még sok más ütés és rúgásfajtát. Steve sokat csapódott a hajó falának, vagy a földnek, de mindez meg se kottyant neki. Ezután Angela következett. Nagy karmozdulatokkal tűzgömböket varázsolt, meg lángcsóvákat és a helyiségben talált dobozokat egytől egyig szénné égette. 

Matt következett. Úgy döntött, hogy először a szél irányítását gyakorolja. Behunyta a szemét, nagy levegőket véve koncentrált és kitárta karjait. Hirtelen megingott a hajó. Hallottuk a hullámok hangjait, ahogy a jacht oldalának csapódnak. Bent Matt körül forgószél keletkezett, ami felkapta a fiút és a földtől pár méternyire lebegtette. Ezen nagyon meglepődtem, mert eddig ilyet nem tudott. Ha úgy vesszük, akkor most képes repülni, ami nagy előnyt jelent harc közben. Ezek után leszállt a talajra.

-Öreg, ez nagyon kemény volt! -kiáltott fel Angelo és lepacsizott Matt-tel.

-Ki szeretném próbálni a démonképességeimet is. Valaki vállalkozik rá, hogy kísérleti alany legyen? -kérdezte ránk pillantva. Látta rajtam, hogy én benne vagyok, de még mielőtt megszólalhattam volna, keresztbe húzta a számításom, miszerint a tekintetével engem irányít- Nem, Sirena! Te nem! 

-Miért? -kérdeztem.

-Mert nem akarom, hogy bármi bajod essen. -mondta gondolatban, mire elmosolyodtam. Olyan aggódó és törődő volt. A falka többi tagja értetlenül nézett, de aztán ránk hagyták a dolgot.

-Majd én. -mondta Angelo- Ha valami bajom lesz, Sirena meg tud gyógyítani. -nézett rám. Bólintottam.

Matt és Angelo pár méterre egymástól álltak és farkasszemet néztek. Éreztem, ahogy Matt ereje végigáramlik a testén. Fejét egy kicsit oldalra döntötte és Angelo a kezeivel a fejéhez kapott. Éreztem, hogy Matt egy része élvezi azt, hogy fájdalmat okozzon valakinek, a másik fele viszont erősen tiltakozott ellene. Angelo felemelte a kezeit a magasba, majd leengedte őket. Nem tudtam mire vélni ezt, ezért inkább nem fordítottam rá különösebben nagy figyelmet. Amikor Angelo felkiáltott fájdalmában, Matt rögtön elkapta tekintetét a fiúról, majd mellélépett.

-Minden rendben? Figyelj, sajnálom. Nem akartalak bántatni. -mondta Angelo vállára téve a kezét. A fiú hirtelen levegőért kapott, mintha egy rémálomból ébredt volna. Félelem csillogott vakítóan kék szemében.

-S-semmi baj. Mi-minden rendben. -dadogta.

-Mit láttál? -kérdezte Steve barátja elé lépve. Angelo összeráncolta a homlokát és a földet pásztázta.

-Az egyik... egyik pillanatban még ezt a helyiséget láttam. -mutatott körbe- Aztán valami olyan helyen találtam magam, ahol még sosem voltam. Minden izzott és forró volt. A távolban egy nagy kastélyt láttam, ami csontvázakból volt. A szemem előtt végig egy vörös szempár lebegett. Matt-é. Semmi arc hozzá, semmi test, csak a szem. Magától mozgott a kezem, nem én irányítottam. Aztán éles fájdalmat éreztem a fejemben és megint itt találtam magam. 

-Ugyanaz, amit Roy mondott. -suttogtam magam elé.

-Ember, nagyon ijesztő volt. Úgy éreztem, hogy rögtön bedilizek és elmegyógyintézetbe záratom saját magam. -Most nézett először Matt-re.

-Sajnálom. De most már nincs semmi bajod, ugye? -kérdezte Matt aggódva, mire Angelo megrázta a fejét.

-Sirena jön. -jelentette be Angela, aki nagyon izgatott volt. Az egész gyakorlást olyan csillogó szemekkel nézte végig, mint valami kisgyerek a cirkuszt.

A többiek hátrébb húzódtak tőlem. Becsuktam a szemem és koncentráltam. Mikor kinyitottam láttam, hogy a karmaim szikráznak és a a többiek elképedve néznek, kivéve Matt-et, akinek a szemében büszkeség csillogott. A kezeimet egymástól tíz centire emeltem és elképzeltem, hogy egy gömbvillám keletkezik a tenyereim között. Nem is kellett sokat várni, egy kis kékes színű golyó tűnt fel, majd amikor a tenyereimet elkezdtem távolítani egymástól, a gömb csak nőtt és nőtt, amíg egy méter átmérőjű nem lett. Az egész helyiséget beborította a villám hideg, kék fénye. Most nem akartam felrobbantani vele semmit és senkit, így inkább összezártam a kezeimet. Ennyi most elég.

Ránéztem a falkára, akik még mindig lefagyva néztek. Matt odajött hozzám és átkarolta a derekam.

-Ügyes voltál. -mondta, majd egy puszit nyomott a hajamba. Sohasem szokott puszilgatni. Ellenkeztem volna, hogy ne tegye, de valamiért nem tudtam neki ezt mondani.

A többiek is feleszméltek az eddigi bambulásukból dicséretekkel árasztva el engem és Matt-et.

-Milyen a boszorkányképességed? -kérdezte Steve.

-Nem tudom. Eddig csak a gyógyításra koncentráltam. -mondtam és elgondolkodtam, hogy vajon még mihez tudok kezdeni ezzel a hatalmas -most már megsokszorozódott- erővel.

-Tudnál mondjuk... -gondolkozott el Angelo- Átláthatóvá tenni valamit? Például a jacht falát, hogy megtudjuk hol vagyunk? -kérdezte. Ezen még nem gondolkodtam. Lehet, hogy sokkal több mindent meg tudok tenni, mint amennyit elképzeltem.

-Megpróbálhatom. -mondtam, majd a hajó oldalához lépkedtem. A falka alig egy méterre mögöttem meredten nézte, hogy mit csinálok. Nem szeretem, ha néznek, de most nem vettem róla tudomást.

Kezeimet a hajó falához döntöttem, majd összpontosítottam arra az érzésre, amit akkor éreztem, amikor meggyógyítottam magunkat és az átlátszóságra. Most nem kellett az érzetre annyit várni, mint eddig. Szinte rögtön rándulást éreztem a gyomromban és onnan mintha valami a karmaim végébe folyt volna, végig a vénáimon keresztül, aztán felfénylett egy körben a sötét fal. A következő pillanatban napfény áramlott be azon a körön, ami eddig kékesen fénylett. Kezeimet levettem a jacht oldaláról, majd Matt mellé léptem. Hunyorognunk kellett, hogy láthassunk bármit is. Amikor a szemünk megszokta a hatalmas mennyiségű fényt, olyat láttam, mint amire számítottam. Verőfényes napsütés, az égen egy felhő sem. A gyönyörű kék tenger csak úgy hullámzott. Távolabb házakat láttam, amiknek tipikus mediterrán kinézetük volt. Pálmafák magasodtak mindenütt és minden olyan békés volt.

-Hazaértünk. -mondta magában Matt, amit akaratlanul is meghallottam. Mindig próbáltam nem belemászni a fejébe, hogy azért maradjon meg a saját magánélete. Ezt se hallottam volna meg, de ez a gondolat olyan hangos és erős volt, hogy ezt nem lehetett figyelmen kívül hagyni, mert olyannyira megszoktam, hogy egyfolytában Matt hangja visszhangzik a fejemben, hogy már fel sem tűntek. De ez az egy szó nagyon sokáig visszhangzott a fejemben. Felnéztem a mellettem álló fiúra. Látszott rajta, hogy mindjárt elsírja magát. Már engem is a sírás veszélye kerülgetett. Ő is lenézett rám, elmosolyodott, majd és megöleltem. 

Hirtelen egy kikötő tűnt fel a szemünk előtt. Tudtuk, hogy ha a vadászok meglátják, hogy bármit is csináltunk, annak nem lesz jó vége. Így hát az átlátszó terület elé léptem és kettőt koppintva rá az egyik karmommal, amiből szikra tört ki, el is tüntettem. Először nem gondoltam, hogy ilyen könnyen sikerülni fog, de úgy látszik ráéreztem erre a varázslásos dologra. Ismét minden sötétbe burkolózott és csak a vérfarkasszemnek köszönhetően láttunk. Elgondolkodtam rajta, hogy ha én pirosban látok mindent, akkor Angela és Steve sárgában, Angelo kékben és Matt is pirosban lát-e ilyenkor? 

Ezt a kérdést már nem tehettem fel, mert kulcs zörgését és ajtónyikorgást hallottunk. Roy lépdelt le a hosszú lépcsőn egy eszelős vigyorral az arcán. Volt egy olyan érzésem, hogy ez nem Roy. Vagy ha mégis, akkor csak kényszerítik, hogy ilyen legyen. Azt, hogy ő egy vérpárduc, még nem mondtam el én sem és Matt sem az apjának, mert mindketten ugyanarra gondoltunk. Mi van, hogyha őt csak irányítják és nem akarja, hogy mindez megtörténjen velünk? 

-Helló, farkaskák! -köszöntött minket, mire mindannyian egyszerre morogni kezdtünk.- Nyugi, nyugi! Csak azt akartam mondani, hogy megérkezünk, hála a boszorkányvadászok segítségének.

-Ezt hogy érted? -kérdezte Matt morogva.

-Úgy, -nézett rám Roy- hogy a drága kis ősöderejét használtuk, hogy még gyorsabban ideérhessünk. Most pedig gyerünk felfelé! -utasított minket megvillantva rikító zöld szemeit.

Sziasztok, farkasok! 🐺 Itt is van az új rész. Annyira örülök, hogy a történetem elérte az 5K olvasót 😍😍 Köszönöm szépen! Képzeletbeli puszi mindenkinek! 😍😍   Dor 🐺