-Hibridkéim! Indulunk! -szólt vidáman a vérfarkasvadász.

-Ennek felettébb örülünk. -morogtam és reméltem, hogy észrevette a hangomban rejlő iróniát.

-Már meg is jöttek a kis barátai? -kérdezte tettetett lelkesedéssel Matt.

-Örülök, hogy ennyire örülsz, fiam. Igen. Már itt vannak mindannyian. -mondta, majd a tekintete rám szegeződött- Ja, és itt van Roy is. -kacsintott, majd a kötéllétráért nyúlt, leeresztette és lemászott rajta. Ahogy megállt előttünk, alaposan végigmért minket. Még mindig félig át voltunk változva, szemünk vörösen és éhesen csillogott. Ha valaki más nézett volna most ránk és nem egy tapasztalt vadász, akkor azt hiszem, rögtön elfutott volna a látványunktól. Belegondoltam, hogy hogyan is nézhetünk ki és elég morbid kinézetünk volt az ajkainkba mélyedő agyarakkal, amik a másodperc tizedrésze alatt meg tudnak ölni bárkit és bármit. A vadász szeme megakadt Matt jobb felkarján és az én nyakamon. Elégedetten vigyorodott el.

-Sirena, jó munkát végeztél. Látom előjöttek a boszorkányképességeid és már használni is tudod őket. -vigyorgott még mindig és nagyon vissza kellett fognom magam, hogy ne verjek be az orrába egy nagyot- Tudod, így könnyebb lesz megtalálnod a harmadik hibridet. 

Az övén két bilincs lógott. Nem a szokásos acélból készült, amit a rendőrök használnak, hanem valami nehezebből és fenyegetőbből. Olyan anyagból, amiből a vérfarkasvadászok fegyverei készülnek. Állítólag már az érintése is felér egy kínzással.Én ezt még nem tapasztaltam, mármint azt, hogy csak megérint, mert mindig megvágtak vele.

-Ezeket rátok rakom a biztonság kedvéért. És ne próbáljatok meg elszökni, mert rosszul jártok. -mondta, miközben a kezemért nyúlt. Durván megszorította a csuklóm, amit láttam, hogy Matt is megérzett, ezért fogta magát és akkora pofonban részesítette a férfit, hogy az elterült a földön és fájdalmasan nyögött fel.

-Ha még egyszer ilyen keményen hozzáér a társamhoz, esküszöm, hogy kitépem a torkát. -morogta Matt állatias hangon. Annyira jól esett, hogy Matt még ettől a kis fájdalomtól is megvédett, hogy a helyzet szomorúsága ellenére is szélesen vigyorogtam.

-Köszi. -üzentem gondolatban, amire egy gödröcskés mosoly volt a válasz.

A vadász feltápászkodott a földről és haragos pillantást vetett Matt-re.

-Megértelek. -mosolygott aztán kedvesen tenyérnyomos arcához emelve a kezét- Én se bírnám elviselni, ha a családtagjaimmal durván viselkednek. -mondta, majd újra odalépett hozzám és most olyan óvatosan emelte fel a kezem, amennyire csak lehetett.- De te, kislányom... Te elraboltad a fiamat és úgy viselkedtél vele, ahogyan nem szabadott volna. Most én is megüsselek? -mondta miközben rám tette a bilincset. Az érintése tényleg fájt, de egész elviselhető volt.

-Nem vagyok én a maga kislánya. -morogtam a lehető legfenyegetőbb hangomon- És csak próbáljon meg megütni! Szólok, úgyis maga jön ki belőle rosszul. -erre hangosan felnevetett és Matt-hez lépett és megbilincselte őt is. 

-Ne próbáljatok megszökni! -morgott a vezér és a kötéllétrához terelt minket- Hölgyek előre. -mutatott színpadiasan a létrára.

Vonakodva, de azért elindultam felfelé. Amikor felértem, embereket láttam a kis előtérben. Ha nevezhetnénk annak. Ott volt az összes vérfarkasvadász és Roy is, aki semleges pillantással nézett rám. A srác teljesen úgy állt ott, mintha egy robot, vagy szolga, vagy mintha valami alárendelt személy lenne. Stella gonoszan vigyorogva nézett engem.

 Aztán még hét ember állt ott velük, akiket még soha nem láttam. Négy férfi és három nő. Mellettük a sarokban ott támasztották egymást a falkánk. Ahogy rájuk néztem, síró görcsöt kaptam, de ezt nem mutattam ki. Ha lehet még mérgesebben néztem. Angelo állt középen ő tűnt a legegészségesebbnek közülük. Biztatóan nézett rám és tekintete azt sugallta, hogy nyugi, vigyázok rájuk. Angela hogy is mondjam... Szörnyen nézett ki. Leverte a víz és a sebére szorítva a kezét dőlt a bátyjának, aki a vállát átkarolva a haját simogatta. Angelo másik oldalán Steve állt. Végülis nem is állt, inkább Angelo tartotta. Remegett és látszott rajta, hogy nagy fájdalmai vannak. A vadászok érdeklődő pillantásokkal mértek végig és láttam, hogy némelyikükben félelmet keltek. Ennek kifejezetten örültem.

Mikor Matt is felért létrán, minden szem rá szegeződött és végre nem mindannyian engem néznek. Éreztem, Matt-et dühíti, hogy bámulják. Én megértem. A vezér is felért a létrán és elégedetten nézett végig a társaságon. Az egyik nő, akit nem ismerek odalépett hozzá.

-Jerry, ezek azok, akiket mondtál? Ők a hibridek és a falkájuk? -nézett ránk sajnálkozón- Még csak gyerekek.

Jerry? Ez most komoly? Ez a név nem éppen illik egy vérszomjas idiótához. Amint meghallottam a nevét, a feszült légkör ellenére is vissza kellett fognom a nevetést. Én valami ütősebb nevet képzeltem el.

-Hát én is. -mondta gondolatban Matt, aki lehajtott fejjel próbálta leplezni a vigyorát.

-Ezek nem gyerekek, hanem vérfarkasok. Ráadásul kettő közülük hibrid. -mutatott ránk Jerry és rögtön lefagyott a képzeletbeli mosoly az arcunkról.- Az a hibrid kell nektek. -mutatott rám és én morogni kezdtem. Ijesztőbben, mint általában.- Hagyd már abba! -mordult fel a vezér.

-Maga meg ne parancsolgasson nekem. -morogtam még mindig.

-Ohh! Milyen harcias. Élmény lesz nézni, ahogy kivégezzük őket. -vigyorgott egy férfi az ismeretlenek közül, mire én, Matt és a falka egyszerre néztünk rá gyilkos pillantással és kivillant hosszú agyarakkal. A férfi rögtön abba hagyta a kárörvendést. 

-Ne pazaroljuk tovább az időt! -mondta a vezér- Induljunk!

Az ismeretlen vadászok felmentek előttünk a csúszós lépcsőkön, majd a lent maradt négy és Roy terelni kezdtek bennünket. Angela és Steve nem tudtak járni, ezért két vadász támogatta fel őket előttünk. Angelo egyik karját megragadva Stella húzni kezdte, de a fiú nemes egyszerűséggel fellökte a a csajt. Angelo szélesen vigyorgott le Stella-ra, aki belé rúgott egyet, de a fiú meg se érezte azt. Elindult a testvére után, majd mi is felfelé lépkedtünk. Direkt lassan haladtunk, csak hogy idegesítsük a vadászt, aki egyfolytában magában motyogott, hogy minek kellett hoznunk a falka többi tagját is. Roy hátul battyogott, mint valami pulikutya, úgy követte az apját.

Amikor nagy nehezen felértünk a felszínre, egy furgon és három másik autó állt az ajtó előtt. Tudtam, hogy mi a furgonban fogunk utazni. Ennek örültem, mert így legalább meggyógyíthatom a falkánk tagjait. Felnéztem az égre. Nem gondoltam volna, hogy újra látni fogom a naplementét, a felhőket és a (viszonylag) tiszta levegőt.

-Sirena, Matt, meg a többiek a furgonban fognak utazni. -szólalt meg mögöttünk Jerry. 

Angela és Steve kezéről levették a bilincset, de hármónkéról nem. Az ismeretlen vadászok közül két nő és egy férfi beültek az elöl parkoló királykék Lexus-ba, a másik négy egy fehér Mustangba. A vezér autója is itt volt, amibe a többi vadász szállt be. A vezér kinyitotta a furgon hátulját és Angelo szállt be először, majd a húgát besegítve, vagyis felemelve a földről beültette a furgonba úgy, hogy az autó oldalának tudott dőlni. Steve-et is majdnem hogy felkapta a fiú a földről és Angela-val szembe ültette, majd felém nyújtotta összebilincselt kezét, hogy felsegítsen, majd Matt is beszállt. Leültem Steve mellé, aki felém fordította a fejét és megpróbált mosolyogni, de csak egy fintor sikeredett neki a fájdalom miatt. Én viszonoztam ezt. 

Amikor Jerry becsapta az autó ajtaját, úgy éreztem magam, mint egy kutya, akit elfogott a sintér. A vezér megkerülte az autót és beült a vezetőülésbe, majd lassan elindult az utcán. Kinéztem az ablakon és megláttam az én olívazöld szépségemet, ahogy ott árválkodik az út szélén.

-Mi az? -kérdezte Matt. Most nem olvasott a gondolataimban.

-Semmi, csak sajnálom itt hagyni az autómat. -motyogtam.

-Visszajövünk érte. -kacsintott.

-Matt... -hallottunk egy elhaló hangot a sarokból- Olyan rég láttalak.Hiányoztál nekünk. -mosolygott Angela és Angelo.

-Ti is hiányoztatok. -mondta Matt és éreztem, hogy elfojtja a sírást, de ez rám is kihatott és én (gáz, de) elkezdtem bőgni. Szép kis alfa vagyok, mondhatom... Matt odament hozzájuk és egy hatalmas családi ölelésszerűben részesítette rég nem látott unokatestvéreit. Nem vagyok egy sírós fajta, de ez még Matt érzelmei nélkül is megsiratott volna.

Sziasztok sziveim! 🐺
Tudom, tudom.. Eltűntem. De nézzétek el nekem! Még a nyári szünetben is rengeteg dolgom van és senki se hagy békén...😩
És azt is tudom, hogy unalmas lett... De ilyennek is kell lennie egy történetben. 😃 Megpróbálok gyakrabban feltölteni részeket, de nem ígérem a rendszerességet. És annyira de annyira köszönöm a 3,1K olvasót ❤️ 
Imádás: Dor 🐺