Annyira mélyen aludtam, hogy még álmodni se volt időm. Hangokat nem hallottam, csak én és a pihentető sötétség és csend. Plusz egy két ölelő kéz, ami melegen tartott. 

Amikor felébredtem, még nem nyitottam ki a szemem, csak füleltem. Matt halk szuszogását hallottam és kavargó gondolatait, de olyan sebességgel száguldoztak, hogy csak néhány szót tudtam elcsípni belőle. 

-Sirena... falka... béták... vadász... nincs kiút... félek... -erre az utolsó szavára kinyitottam a szemem és gondolatban válaszoltam neki.

-Nem kell félned semmitől addig, amíg engem látsz. -próbáltam biztatni, mire éreztem, hogy elmosolyodik.

-Felébresztettelek? -kérdezte rekedtes, mély, búgó hangján.

-Nem. -válaszoltam, majd felemelkedtem a mellkasáról, aminek eddig voltam dőlve, de ő visszarántott és csak még szorosabban fonta körém izmos karjait.

-Ne próbálj meg elmenni! -szólt rám vigyorogva.

-Maatt! Engeedj! -könyörögtem- Elzsibbadt a lábam és muszáj felállnom. -erre már elengedett és fájós lábbal pattantam fel a földről. Ő sem ücsörgött tovább, követett, ahogy járkáltam körbe-körbe.

-Mennyi ideig voltam kiütve? -szólaltam meg aztán.

-Körülbelül öt órát. -válaszolta, mire megálltam és ő nekem jött, de mielőtt elestem volna elkapott- Bocsi.

-Semmi baj. Akkor most hány óra van? -kérdeztem, mert már korgott a gyomrom.

-Délután három körül... -mondta, nekem pedig vörös lett a szemem, ahogy Matt-nek is.

-Már értem... -motyogtam.

-Mit?

-Azért zártak be hozzád, hogy megnézzék, mennyi ideig tudjuk visszatartani azt, hogy ne együk meg egymást. -mondtam és Matt szeme elkerekedett a felismeréstől.

-Ki kell jutnunk innen! -jelentette ki Matt, de ekkor a nagy vasajtó zárjának kattanását hallottuk és a vezér jelent meg.

-Sziasztok kis hibrideim! -köszönt.

-Nem vagyunk mi a maga hibridei. -mordult fel Matt.

-Nem? Akkor miért nem mentek el? -kérdezte.

-Talán mert nem tudunk? -néztem rá lesajnálóan.

-Ohh... Igaz, milyen buta vagyok. -tettette magát, mire megforgattam a szemem.

-Ha beszélgetni akar, jöjjön le és megbeszélhetjük a dolgokat. -mondta Matt.

-Arra semmi szükség. -vigyorgott- Csak szólni akartam, hogy nemsokára indulunk az Ősi Földre. Készüljetek!

-Várjon! A többi vérfarkas is jön? -kérdeztem.

-Persze! Ez lenne az utolsó kívánságod? -kérdezte önelégült képpel, amit szívem szerint most azonnal bevertem volna. Nem várta meg, míg válaszolok, mert tovább folytatta az idegesítő dumálást- Amint ideérnek a boszorkányvadászok és a démonvadászok, rögtön indulunk a kikötőbe.

-Hajóval megyünk? -kérdezte Matt.

-Igen. Talán nem felel meg az elvárásaidnak? -vonta fel gúnyosan a szemöldökét a vadász.

-Nem gondolta, hogy repülővel gyorsabban odaérnénk? Nem pedig napokba tellene? -kérdezte Matt kihívón.

-Remek ötlet, de jobban szeretném látni, hogy néztek ki, amikor napokig ki vagytok éheztetve. Jobb szórakozást fogtok nyújtani, mint akármelyik pankráció. -hangosan felnevetett.

-Ha kiéheztet, nem fogok tudni gondolkodni. Márpedig magának szüksége van rám, hogy megtaláljam a harmadik hibridet. -vetettem oda neki- És nem vagyok hajlandó segíteni, ha a falkámat és a társamat éhezteti. -jelentettem ki. A vezér összevonta a szemöldökét és motyogva gondolkozott, de én meghallottam mit mond. Saját magával küzdött, mintha két fele lenne és egyik a másikkal vitatkozna.

-Ezzel megfogtál, kis vérfarkaslány. -nézett rám mérgesen- Legyen. De csak azért, mert szükségem van a gondolkodásodra. -ezzel felállt eddigi guggoló helyzetéből és becsapta a nagy ajtót, ami hosszan és fülsértően visszhangzott. Matt és én a fülünkhöz kaptunk, mert annyira élesen hallottunk mindent. Ha az ember -akarom mondani, ha a vérfarkas- akaratlanul is félig átváltozik, felerősödnek az érzékszervei, ami jelen esetben nem éppen szerencsés dolog. Amikor elült a hang, éreztem, hogy valami, meleg, ragacsos dolog folyik végig az arcomon.

-Sirena! Vérzik a füled! -fogta meg a vállamat riadtan Matt és a vért vizsgálta.

-Semmi bajom. -mondtam és a kézfejemmel letöröltem a vért az arcomról- Tehát ez a mocskos alak tényleg szólt a démonvadászoknak is. -morogtam.

-Nagyon úgy tűnik. -nézte még mindig a vérző testrészem Matt, de már éreztem, hogy semmi bajom. 

-Akkor háromszor több ellenséggel kell számolnunk, ha ki akarunk szabadulni. -állapítottam meg az egyértelmű tényt.

-De hogyan akarunk megszökni előlük? Utána nem fogják feladni és addig üldöznek minket, amíg el nem kapnak. Anyával és apával is ezt tették. Egyik helyről költöztünk a másikra, de végül valamelyik vadász elkapta őket. -halkította le a hangját- Ha a közelembe kerül az, aki ezt tette velük, kettétépem! 

Már nyitottam volna a szám, hogy elmondjam neki, hogy annak az embernek a fogságában vagyunk, aki végzett a szüleivel, de inkább becsuktam azt. Megpróbáltam ellenállni annak, hogy a gondolataimban olvasson. Átgondoltam, hogy mikor is mondjam el neki? Arra jutottam, hogy akkor számolok be neki arról, amit a vezér házában láttam, amikor szembe szállunk a vadászokkal. Az még több dühöt ébreszt majd Matt-ben és akkor sokkal erősebb lesz és jobban biztosított, hogy legyőzzük őket. Végül csak ennyit válaszoltam:

-Ne szökjünk meg előlük, hanem végezzünk velük! -mondtam határozottan- Más esélyünk nem lesz.

-Nem örülök neki, mert nem szeretném, ha gyilkosok lennénk, de ha ez az ára, hogy békében élhessünk, akkor legyen. -adta be a derekát Matt és visszaült a megszokott helyére.

Végignéztem magamon, mert azóta nem néztem tükörbe, se magamra, mióta elindultam megkeresni Matt-et az éjjel. Fekete csőnadrágom néhány helyen kiszakadt, fekete bakancsomat vér áztatta, de különösebb baja nem lett. Grafit-szürke pólómra fekete csíkokat festett a vérem, de már nem volt ragadós, mert megszáradt. A hajam egészen jól állt ahhoz képest, hogy kis híján meghaltam. A szoros lófarok tökéletesen állt. Az arcomat nem tudtam eldönteni, hogy nézhet ki, de inkább hagytam a fenébe. Leültem Matt mellé és a vállára hajtottam a fejem. 

-Próbáltad már kitörni valahogy az erőddel? -mutattam az ajtó felé.

-Ha tudnád hányszor... -sóhajtott- De idelent az erőnk nem sokat ér. Csak egy kis szellőt tudtam idézni a vihar helyett.

-Ohh... -mondtam csalódottan.

-De ha nálad is így van, akkor kint még erősebb a boszorkányerőd is. Azt hiszem rossz emberekbe kötöttek bele ezek. -vigyorgott- Mikorra tervezted a szabadulást? -kérdezte fejét a falnak támasztva.

-Miután megtaláltuk a harmadik hibridet. -válaszoltam- Őt sem hagyhatjuk ki, mert ha nem ezek a vadászok, akkor másikak fogják üldözőbe venni. Magunkkal kell hoznunk! -válaszoltam. 

-Jó. -mondta, majd pár perc múlva újra megszólalt- Kik az új falkánk tagjai?

-Szóval beleegyezel, hogy ők legyenek a falkánk? -emeltem fel a fejem a válláról és a vörösen izzó szemébe néztem.

-Persze. -mosolyodott el- Szóval kik azok és hogy néznek ki? -érdeklődött.

-Hárman vannak. Két fiú és egy lány. Egyidősek lehetnek velünk, de lehet, hogy Steve idősebb. -gondolkodtam el- Szóval van egy fiú, Steve, akinek barna haja és kék szeme van. Ő egy béta. Aztán a másik fiú és a lány ikrek. Ők is spanyol származásúak. Angela és Angelo. Fekete haj, barna szem. Angelo nagyon hasonlít rád. A lány béta, a srác meg omega. -mondtam, mire Matt-nek elakadt a lélegzete. Kérdő tekintettel néztem rá.

-Azt mondod, Angela és Angelo ikrek és spanyolok? -kérdezte meglepetten.

-Igen, miért? -néztem még mindig értetlenül.

-Mert... Ők az unokatestvéreim. -suttogta és elkerekedett szemekkel néztem rá.

-Tényleg? -kérdeztem, mire Matt bólintott- De hogyan...?

-Anyának volt egy húga, Aya néni. Egy falka voltak: apa, anya és Aya néni. Anya volt az alfa és ő tette vérfarkassá apát. Aya néni nem sokkal később talált egy férfit, akivel összeházasodott és meggyőzte anyát, hogy változtassa át őt is. Megtette. Még abban az évben, amikor én születtem, megszületett Aya néni és Andres bácsi első közös gyerekei, Angela és Angelo. Szinte velük együtt nőttem fel egészen ötéves koromig. Egyik nyáron Aya néni és Andres bácsi elvitték a gyerekeiket nyaralni, de onnan már soha nem tértek vissza. -a végére elcsuklott Matt hangja, de aztán folytatta- Sehol nem találtuk őket. Tudtuk, hogy  hova mentek és elmentünk oda. Volt egy villájuk messze tőlünk a tengerparton. Anyával és apával elmentünk oda, de senkit nem találtunk, csak egy nyílvesszőt a falba állítva. Olyat, amilyennel a vadászok lövik le a vérfarkasokat. Anya aznap megesküdött, hogy ha megtalálja azt, aki megölte őket, bosszút áll rajtuk. De nem sokáig tudta keresni a vadászokat, mert egy évvel később... -összeszorította a szemét- Pontosan tudod mi történt... -suttogta és egy könnycsepp gördült végig az arcán. Nem tudtam tovább nézni, ahogy sír, ezért szorosan átöleltem. 

-Soha nem gondoltam volna, hogy valaha látom még az unokatestvéreimet. -suttogta a hajamba.

-Matt! Mi a családneve Angelo-nak és Angela-nak? -kérdeztem.

-Quijote. Miért? -kérdezte. Visszagondoltam, hogy milyen kezdőbetűket láttam a vadász házában. Volt két farkaskaromtartó, amelyeken ugyanazok a monogramok voltak. A. Q. Látszott, hogy az egyik egy nőstény, a másik pedig egy hím vérfarkastól származik. Az egyik nagyobb volt, a másik valamennyivel kisebb. Ez a vadász, aki most ki akar minket végezni, végleg le akar számolni Iris Gonzales, vagyis Matt anyjának falkájával. Már éppen azon voltam, hogy elmondom ezt Matt-nek is, de a vasajtó kivágódott és a vezér újra megjelent. 

-Hibridkéim! Indulunk.

Sziaasztook!
Bocsi, hogy ilyen unalmas lett a rész, de a következő izgalmasabb lesz.
Köszönöm szépen a rengeteg olvasót, szavazatot és kommentet. Annyiraa szeretlek titeket! ❤️
Legyetek rossz kis farkasok! 🐺 Dor🐺

Ui: Ha van kedvetek olvasni egy másabb vérfarkasos történetet keressetek rá az új könyvemre! A címe: Wolwest. Remélem tetszeni fog és nagyon szépen megköszönöm, ha elolvasod. <3