Sziasztook! 
Régen írtam már nektek új részt és hogy kiengeszteljelek titeket dupla hosszúságú részt teszek ki. Remélem tetszeni fog...
Dor

Elindultam az elhagyatott társasházak felé, ami a város legszégyenteljesebb része. Szinte senki se jár arra, kivéve azokat, akik kosáredzésre mennek. Több, mint tíz ilyen ház van, amiben nem lakik senki, csak néhány csöves, rengeteg drogos, meg egy halom patkány. Anya soha nem engedett arra a környékre, mert azt mondta, hogy túl veszélyes. Néhányszor azonban elkísértem Brian-t edzésre, ami a házak területének a szélén volt. Ekkor mindig csak a pályán belül lehettem, mert a testvérem mindig el akarta játszani az önkéntes testőrt és otthon sem akart egyedül hagyni és nem is engedte, hogy bárhová elmászkáljak nélküle. Nem is bántam, mert a pálya magas betonkerítésén ülve nagyon sok furcsa embert láttam, akik tűvel szurkálták magukat. Tizenegy évesen még nem tudtam, hogy mit csinálnak, de mostanra már tudom, hogy belövik magukat. És én most éppen erre a helyre megyek... De Matt-ért bármit megtennék.

Ahogy behajtottam a kihalt, egykor gyönyörű lakótelepre, megláttam, hogy szinte semmit nem változott. Talán még lepusztultabb lett öt év alatt és több csöves járkált a járdákon. Minden szem az én csillogó, frissen mosott autómra szegeződött, de most nem érdekelt. Meg kellett találnom a társam.

A lakótelep szélén megláttam a kosárpályát. Két fiú és egy lány most is ott volt és a palánkra dobálgattak. Leparkoltam a pálya mellett, lófarokba kötöttem a hajam és kiszálltam az autómból. A labda hirtelen odapattogott a lábam mellé. Ránéztem a csapatra, akik kedvesen mosolyogtak. Nem az én sulimba jártak, így még nem ismertem őket, de a szaguk... a szaguk nagyon furcsa volt. Nem olyan, mint egy emberé. Nem foglalkoztam tovább az illatokkal, mert ez csak hátráltatna.

-Ez a tiétek? -kérdeztem, amikor felvettem a labdát a földről.

-Igen. -válaszolt egy fekete hajú, barna szemű, sötétebb bőrű lány- Mi a neved? -kérdezte egy nagy mosollyal az arcán.

-Sirena. -mondtam- Hát a tiétek?

Egy magas, barna hajú, kék szemű srác lépett előre, akinek gödröcskés mosolya volt. -Steve vagyok. Ők itt  Angelo -egy magas, fekete hajú fiú volt kigyúrt felsőtesttel, aki rettenetesen hasonlított Matt-re.-  és a húga, Angela. -mutatott a lányra. Ahogy a nevük is és a kinézetük is mutatta, ikrek voltak és... spanyolok. Ezért hasonlít Angelo annyira Matt-re.

-Nagyon örülök, hogy megismertelek titeket. -visszadobtam a labdát Steve-nek.

-Mi is. Beszállsz játszani? -kérdezte Angela.

-Hát... Nagyon sürgős dolgom van és a ti segítségeteket szeretném kérni. -kezdtem.

-Pontosan miben kéne segítenünk? -nézett rám Angelo.

-Egy férfi. Magas, negyven-ötven év körüli, szőke hajú, kék szemű. Egy hatalmas karmolás van az arcán. Nem láttátok, hogy honnan jött? 

-De. Pár perce itt ment el a pálya előtt. Jól megnézett magának minket. -mondta bosszúsan Steve.

-Nem láttátok esetleg, hogy honnan jött? Melyik házból, vagy egy pinceszerűségből? -kérdeztem újra.

-Hát... -kezdte Angelo- Kiszimatolhatjuk. Van egy szagmintád? -nézett rám úgy, mint egy vadászkutya.

-Angelo, fogd be! -förmedt rá Steve és Angelo inkább hátrébb vonult. Nem tudtam figyelmen kívül hagyni Angelo előbbi hozzászólását, így jobban beleszagoltam a levegőbe és megéreztem... Megéreztem azt az illatot, amit Matt közelében is érzek és magamon is. Matt-nek is van egy jellegzetes illata, de még valami kutyás is van benne, ahogy ezeknek is itt előttem. Ők mind vérfarkasok. Nem annyira erőteljesen éreztem azt az ázott kutya szagot, de ott volt. Miközben szimatoltam becsuktam a szemem és a felismeréstől ingerült lettem. Ebből pedig az következett, ami mindig, ha fel vagyok zaklatva. Piros szem, karmok, agyarak. Amikor éreztem, hogy már nem tudom visszatartani magamban a farkast, még jobban összeszorítottam a szemem, számat egy vonalba préseltem, kezemet a hátam mögé rejtettem. Ez persze nekik is feltűnő volt.

-Sirena! Jól vagy? -kérdezte Angela. Én csak erősen bólogattam.

-Miért nem nyitod ki a szemed? -tette a hátamra a kezét Steve. Nem bírtam tovább, úgyhogy végiggondoltam az esélyeimet. Ők úgyis vérfarkasok, szóval ha megtudják mi vagyok, nem sokat veszíthetek, így kinyitottam a szemem. A három vérfarkasra néztem, akik elképedve bámulták a szemem és a karmaimat.

-Te... Te is... -hebegte Angelo.

-Vérfarkas vagy? -lépett közelebb Angela.

-Ráadásul alfa. És teljes jogú. -mutatott a kezemre Steve.

-Végre egy alfa! -örvendezett Angelo.

-Ti mik vagytok? Béták? -kérdeztem.

-Nem mind. -mosolygott Angela. 

Mind a hármam behunyták a szemüket és amikor kinyitották, Angela-nak és Steve-nek sárgán izzott a szeme, míg Angelo-nak világoskéken.

-Béták vagyunk. -mutatott Steve magára és Angela-ra- Ő itt egy omega. -mutatott vigyorogva Angelo-ra.

-Mitől lesz valaki omega? -kérdeztem, mert erre sosem tudtam a választ. Angelo elvigyorodott.

-Akkor lesz valakiből omega, ha megöl egy ártatlant, vagy egy vérfarkast, aki nem alfa, a falkájából. -mondta.

-Te megöltél egy ártatlant? -néztem rá és a hangom egy oktávval feljebb emelkedett.

-Dehogyis! -nevetett- Egy bétát öltem meg a régi falkámból. -legyintett.

-Miért? -húztam résnyire a szemem.

-Mert... Alapos okom volt rá. -mondta és éreztem a hangján, hogy erről a témáról nem szeretne tovább beszélni. Sebaj. Majd kiszedem belőle.

-Miért örültetek ennyire, hogy alfa vagyok? -kérdeztem.

-Mert nekünk soha nem volt falkánk. -felelt Steve- Vagyis Angelo-nak volt, de nekem és Angela-nak nem. És... -nézett a társaira- Szeretnénk a falkád tagjai lenni. -az ikrek egyszerre bólintottak.

-Hát nem tudom. -álltam egyik lábamról a másikra- Van egy alfa társam és vele is meg kéne beszélnem, de felőlem rendben. Csakhogy Matt... -itt elcsuklott a hangom és nem tudtam folytatni. Éreztem... éreztem, ahogy Matt lélegzik. Nem tudom megmagyarázni, hogy hogyan, de éreztem. A szívverését is hallottam, és ahogy fájdalmában zihál. Hirtelen éles fájdalmat éreztem a jobb karomban és odakaptam.

Angela, Steve és Angelo értetlenül néztek rám, ahogy én is átvettem Matt-től a zihálást és a fájdalmat. Ez azt jelenti, hogy a társam itt van valahol a közelben. Amikor éreztem, hogy már nem annyira fáj a kezem, felnéztem rájuk.

-Sirena, minden rendben? -kérdezte Angela.

-Igen, csak a társam itt van valahol a közelben. Érzem a jelenlétét és azt is, amit érez. -súgtam.

-Van egy alfa társad? Hogyan? -kérdezte Angela.

-Nem tudom, megharapott és nem béta lettem, hanem alfa. -suttogtam, mert még mindig nem tudtam beszélni a zihálástól.

-Hát ha tényleg ilyen rossz állapotban van, akkor még inkább meg kell keresnünk a srácot! -mondta határozottan Angelo.

-Oké. -mondtam és már sokkal jobban éreztem magam. Teljesen eltűnt a fájdalom a karomból és a szívverést, meg a zihálást sem hallottam már. Legalább már tudom, hogy valahol itt van Matt.- Honnan láttátok kijönni a vadászt?

-Milyen vadászt? -értetlenkedett Steve.

-A férfi, aki elrabolta Matt-et. Ő a vérfakasvadászok vezére. -mondtam és három ijedt arcot láttam magam előtt. 

-Egész eddigi életemben nem voltak errefelé vérfarkasvadászok. Akkor most miért? -kérdezte Steve.

-Matt után jöttek. Le akarják vadászni, ahogy a szüleit is. Különben engem akartak elrabolni, csak nem tudtak Matt miatt. -mondtam és még nem akartam szólni nekik, hogy nemsokára ideérnek a boszorkányvadászok is. Csak idő kérdése- Most akkor elmondjátok, hogy honnan jött ki az arc, vagy nem? -néztem rájuk türelmetlenül, ami miatt rögtön elindultak az elhagyatott házak irányába.

-Erről jött. Gyere! -szólt Steve és követtem őket.

Egy pinceszerű, kicsi épülethez vezettek, ami nem volt bevakolva, csak meg volt építve és rácsos ajtaja le volt lakatolva.

-Áhh... -morgott Angela amikor közelebb lépett az ajtóhoz- Be van lakatolva.

-Állj hátrébb, húgi! -állt elé Angelo- Ez nem a te műfajod. -vigyorgott, mire Angela megforgatta a szemét és mellém állt.

-Angelo képessége a hatalmas erő. Nincs nála erősebb és ezt sajnos nagyon is tudja. -suttogta Angela.

Angelo odament a rácsos ajtóhoz, összedörzsölte a tenyerét és megköszörülte a torkát, mintha valami hatalmas cselekedetet vinne véghez, majd lökött egy látszólag aprót az ajtón és a lakat új tört darabjaira, mintha vékony üvegből lett volna és az ajtó nyikorogva kinyílt.

-Hölgyek előre! -állt el az útból Angelo színpadiasan és szupersztár mosolyát elővéve terelt minket beljebb. Erre a mondatára Steve csak nevetve a fejét rázta és rácsapott Angelo tarkójára.

Az ajtón túl egy lépcső vezetett lefelé a sötétbe. Angela ment előre és megállt az ajtó előtt. Becsukta a szemét és a kezét úgy tette maga elé, mintha imádkozna, de gondoltam, hogy nem azt csinálja, mert amikor kinyitotta a szemét, a szeme sárgán izzott és a két tenyere között, amit időközben szétnyitott, lángok keletkeztek. Megbabonázva néztem a kis lángokat az ujjai között, majd Angela nem törődve azzal, hogy bámulom, elindult lefelé a lépcsőn, én utána, majd Steve és Angelo. 

Csúszós, keskeny lépcsőfokokon meneteltünk lefelé az isten tudja milyen hosszú ideig, de az biztos, hogy egy életre megutáltam a lépcsőzést. Miután már majdnem visszafordultam unalmamban, megláttam a lépcsősor alját. Két nagy vasajtó volt lent és már éreztem, hogy közel járunk Matt-hez. Nem éreztem az illatát, de tudtam, hogy itt van valamelyik ajtó mögött. Éreztem a jelenlétét. Az energiái a bal oldali ajtóból áradtak, így gondoltam, hogy ott van. Kérlelő tekintettel néztem Angelo-ra.

-Ki tudod nyitni? -mutattam az ajtóra.

-Persze. -vigyorgott- Én ne tudnám?

Odalépett az ajtóhoz és a kilincsre tette a kezét. Rendesen bele kellett feszülnie, hogy bármit is csináljon az ajtó. Remegtek az izmai, ahogy próbálta betörni. Az ajtó egy hangos,  reccsenő hangot hallatva kitörött a helyéről. Kezdtem úgy érezni, hogy hasonlítunk egymásra Angelo-val, mert hajnalban én is kitörtem egy ajtót...

Amint megszűnt a választék köztünk és az ajtó mögött rejlő helyiség között, a vér jellegzetes szaga csapott meg minket és akkor már tudtam, hogy biztosan jó helyen járunk. Ez Matt vére... Ijedten rohantam az ajtóhoz és lenéztem a mélybe. Ugyanaz a kör alakú fehér szoba volt, mint álmomban. Ugyanolyan szűkös, ugyanolyan mély. A helyiségben megláttam Matt-et. Ájultan dőlt a falnak és a jobb karjából csorgott a vér. Körülötte minden piros színű volt. Csodálkoztam, hogy még életben van ennyi vérveszteség után is. 

Hirtelen ötlettől vezérelve leugrottam a padlóra fittyet hányva a tériszonyomra. Majdnem elestem a csúszós talajon, de azért oda tudtam menni hozzá. Akkor jöttem rá, hogy mekkora ürességet éreztem magamban, amikor odaléptem mellé. Arca fájdalmas grimaszba dermedve, fejét természetellenes szögben a vállára hajtotta. Ha nem hallottam volna az egyenletes, lassú szívverését és az apró lélegzetvételeit, azt hinném, hogy meghalt. El volt fehéredve egész testében. Gondolom az alacsony vérszintje miatt.

-Matt... Matt! Hallasz? -kérdeztem sírós hangon. Leguggoltam mellé és a sérült karját néztem, amiből ömlött a vér.

-Sirena! -szólt Steve és felnéztem rá. Ijedt képet vágtak mind a hárman és a lépcső teteje felé mutogattak- Visszajött a vadász.

Nem tudtam, hogy mit gondoljak, vagy mit csináljak most. Rajtam kívül három embert is veszélybe sodortam. Nem tudtam sokáig gondolkozni, mert a vadászok vezére már lent járt az új "falkám" mellett. Mert én beleegyezek, hogy ők is velünk legyenek, csak nem tudom, mit gondolna Matt. Angela megfogta az ajtó mellett heverő kötéllétrát és ledobta nekem. A szeme már sárga volt, ahogy Steve-é is, Angelo-é is kéken ragyogott és éreztem rajtuk, hogy képesek lennének megvédeni minket ilyen kevés ismeretségi idő után is. A vadász elővette a tőrét és támadóállásba állt. Vértől ázott ruhában gyorsan felmásztam a kötéllétrán és én is beálltam a többiek közé. Szemem piros lett, karmaim és agyaraim is megnőttek. A vezér vigyorogva nézett a mi kis társaságunkra.

-Lám csak! A mi kis hibridünk szerzett egy falkát. -nézett a srácokra, majd megakadt a szeme Angelo-n- Ó! És egy gyilkosod is van! -nevetett.

-Nem vagyok gyilkos. Alapos okom volt rá, hogy megtegyem. Különben is maga a gyilkos. -sziszegte Angelo agyarai közül.

-Elkerülhetjük a harcot kis alfám. -kezdett el járkálni az utolsó lépcső tetején és nem törődött tovább Angelo-val- Csak segítened kell nekem valamiben.

-És mi lenne az? -kérdeztem kelletlenül, mert úgy is tudtam, hogy mi amit akar.

-Meg kell keresned a harmadik hibridet. -mondta és tekintete a kezeimre kalandozott, ahol tűhegyes karmaim voltak- Á, akkor mégiscsak igaz. Teljes jogú lettél. 

-Még mindig nem tudom, hogy az mit jelent. -tettem karba a kezem és kérdőn nézetem rá. Erre csak felnevetett.

-Pedig olyan okos vagy, Sirena. Rájöhettél volna. Látomásod volt Matt-ről. Láttad felnőni. Hirtelen hatalmas ürességet éreztél magadban, amit semmivel sem tudtál legyőzni. Igazam van? -nézett rám- Láttam már ilyet nem is egyszer. Ilyenkor a legviccesebb látni azt, ahogy az egyik fél küzd a másikért, de úgysem tudja megmenteni. Így volt ez Matt szüleivel is. Először apucit vettem célba, aztán anyucit. Az apja az utolsó erejét is arra használta fel, hogy megvédje a feleségét egy jelentéktelen szúrástól.

És akkor rájöttem, hogy mit jelent teljes jogúnak lenni. Roy-ék nappalijának falán párosával vannak a farkaskarmok és mindegyik egy nőstény és egy hím farkas karma. Matt apja önzetlen önfeláldozást érzett a felesége iránt és ők is teljes jogúak voltak. Ugyanezt az önfeláldozást tette értem Matt és én is megtenném érte. Ez a bevésődés. Nem olvastam el a Nagy Könyvben, mert már nagyon kész voltam. Kár, mert akkor összeállhatott volna a kép és nem most érezném azt, hogy kihúzták a lábam alól a talajt.

-A bevésődés. -suttogtam hitetlenül, mire a vezér bólintott.

-Okosabb vagy, mint hittem. -ütögette meg ujjával ajkait elgondolkozón- Mindegy. Segíteni fogsz és kész. -jelentette ki és a háta mögött megjelent Stella és a másik két vadász- Most mindannyian bementek a celláitokba. -mutatott az ajtók felé.

-Különben? -kérdezte kihívóan Steve.

A vadászok előhúzták fegyvereiket és ránk szegezték őket.

-Na? Most már szót fogadtok? -vonta fel az ocsmány, vékony, tetovált szemöldökét Stella.

-Neked biztos nem! -jelentettem ki és vörös tekintetemet rá szegeztem és ha valaki (például Matt) a szemével ölni tudna, az se tudott volna úgy nézni, ahogy én arra a lányra.

Nem kellett neki több, rögtön támadásba lendült. Tőrével akart nekem rontani, de még mielőtt lesújthatott volna vele, megragadtam a csuklóját és olyan erővel szorítottam, hogy a penge kiesett a kezéből. Mérges tekintettel meredt a kezünkre, aztán az arcomra és tudtam, hogy mi lesz a következő lépése. Behúz egyet a bal kezével. 

Jól sejtettem, és a bal csuklóját is elkezdtem szorítani. Fájdalmasan nézett rám és belém akart rúgni, de még mielőtt ezt megtette volna, kicsavartam a kezét. Felerősödött hallásomnak köszönhetően hallottam, ahogy megrepednek a csontjai, majd felsikoltott fájdalmában. Gonoszul elvigyorodtam,  majd ellöktem a földre és a feje nekiütődött a falnak úgy, hogy ott helyben el is ájult.

A vadász mérgesen nézett rám és felemelte a kezét, majd intett a többinek, hogy támadjanak. Négyen voltunk a három ellen, nálunk volt a hatalmas erő, a tűz és a villám meg még Steve képessége, ami nem tudom mi. Viszont náluk olyan fegyverek voltak, amik lassú halált okoztak. A vezér felém vette az irányt és ördögi vigyor torzította el angyali arcát.