Egy új ember illata csapta meg az orrom. Minden kétséget kizáróan nő volt. Cseresznyevirág illata volt. Szuszogása egyenletes, de egy kicsit nyugtalan, ahogy a szívverése is. Halkan lépegetett a nappali felé, ahol mi is álltunk. Brian a vállához szorította a puskát és úgy meredt a hang irányába. Piros szememet az ajtóra emeltem és vártam.
A léptek egyre hangosabbak lettek, míg végül meg nem láttunk az ajtóban egy középkorú nőt. 

Fekete, hosszú, egyenes haja és aranyszínű szemei voltak. Arccsontja élesen kirajzolódott. Mint szinte minden nőnemű emberi lény, alacsonyabb volt nálam. Nem vagyok egy égimeszelő, de akiket ismerek, mind alacsonyabbak nálam. Ez alól ő sem volt kivétel. Sötétkék farmert és szürke pólót viselt, ami kirajzolta a homokóra alakú derekát. Telt ajkai egy kicsit nyitva voltak az ijedtségtől, vékony lábai reszkettek, amikor meglátta a bátyámat puskával a kezében. Rám még nem nézett szerencsére, elterelte a figyelmét Brian, így vissza tudtam változtatni szemem színét tengerkékké, agyaraimat fogakká és karmaimat körömmé. Látszott rajta, hogy nem tud semmit sem abból, ami itt folyik, vagy legalább is nagyon jól álcázta, de a halálra rémült tekintete miatt megsajnáltam és a bátyámhoz fordultam, majd a vállára tettem a kezem.

-Brian! Tedd le a puskát! -néztem a szemébe. Értetlenül meredt rám, de azért leeresztette a fegyvert. Elővettem a legkedvesebb mosolyomat és megszólítottam a nőt.

-Elnézést, asszonyom, hogy így magára ijesztettünk és betörtünk, de mi csak Roy miatt jöttünk. Itthon van? A barátai vagyunk. Kopogtattunk, de senki nem nyitott ajtót. -mondtam. A nő habozott, nem tudta mire vélni a kedvességem.

-S-semmi baj... -dadogta- Roy nincs itthon. Az anyja vagyok. De mire kell a puska? -nézett a bátyám kezében lévő fegyverre.

-Ööö... -kezdett volna bele Brian egy értelmetlen magyarázatba, de félbeszakítottam.

-Megbeszéltük Roy-jal, hogy kimegyünk az erdőbe és megmutatom neki azt a szakadékot, ami annyira érdekelte, de az idióta bátyám nem hagyta, hogy egyedül, fegyvertelenül kimenjünk oda, mert félt minket, így azt mondta, hogy ő is jön. És még egyszer elnézést, hogy Brian magára fogta a puskát, de nagyon élesek a reflexei és a rendőrségi egyetemen egy kicsit... Hogy is mondjam? Paranoiás lett. -vágtam ki magunkat és látszott a nőn, hogy elhiszi.

-Akkor jó. Már azt hittem, hogy valami eszement bérgyilkosok vagytok. -nevetett.

-Meg tudná mondani, hogy merre van Roy? -kérdeztem, csak azért, hogy biztosan elhiggye, hogy érdekel is mi van azzal a párduccal. 

-Tegnap este még itthon volt. Aztán reggelre eltűnt. -mondta szomorúan. 

-És nem tudja, hogy hová mehetett? -kérdezte Brian. Végre rájött, hogy mit akarok és segít is.- Csak mert én már hivatalosan nyomozó leszek, ha ennek az évnek vége és segíthetnék előkeríteni a fiát.

A nő arca felderült. Elértük, hogy bízzon bennünk.

-Gyertek, megmutatom a szobáját, hátha találtok valami nyomot. -intett és elindult arra felé, ahonnan jött.

Egy folyosón vágtunk át, mire odaértünk egy ismerős ajtóhoz. A nő benyitott és ugyanazt a zöld, zsúfolt szobát láttuk magunk előtt, ahol az éjjel is jártam.

-A férjem már megpróbálta kideríteni, hogy hová mehetett, de csak a nyitott ablakot találta. -mondta letörten a nő.

-Mást nem talált? Esetleg ha megszökött, akkor a mobilját, hátha SMS-ezett előtte valakinek? Vagy ha elrabolták, akkor valamiféle nyomot, amit a rabló hátrahagyott, hátha kideríthetjük ki volt az? -kérdeztem az alfa-jelre utalva, amit tegnap karcoltam az ajtó belső felére. Ezek szerint nem vették észre. Pedig direkt annak a mocsadék vezérnek hagytam azt a nyomot.

-A telefonja itt van és nem használta mostanában. Gondolod elrabolták? -kérdezte elfehéredett arccal a nő. 

-Lehetséges. -lépett be a szobába Brian és mindent megnézett közelebbről, amit a szobában talált. Én is bementem és hogy ne legyen feltűnő, hogy egyből az ajtóhoz rohanok, nézelődtem egy kicsit az ablak körül, aztán az ajtó felé vettem az irányt. Kicsit behajtottam és elém tárul a remekművem. Tökéletes, egyenletes vonalak voltak, ahogy az öt ujjam körmét végighúztam a fán. Eresztettem felé egy halvány mosolyt, mert nagyon büszke voltam rá, majd újra felvettem az "aggódó barát" arcom és a nőre néztem.

-Ezt ő csinálta? -mutattam az ajtóra. Az asszony odalépett mellém, meglepett arccal nézett a falapra. 

-Nem. Soha nem csinálna ilyet. Egy hete cseréltük ki az ajtót. -mondta elképedve és belém hasított a bűntudat- Mi ez? Valami görög betű? Alfa? -húzta végig a kezét a karcoláson- Olyan, mintha egy ember csinálta volna. -motyogta, majd a zsebébe nyúlt- Bocsássatok meg, de fel kell hívnom a férjem és értesítenem kell a fejleményekről.

Kilépett a folyosóra és tárcsázta a számot. Kiélesítettem a hallásom, hogy halljam mit mond a vezér. Néhány csengés után fel is vette.

-Mi van? Tudod, hogy nem szeretem, ha zavarsz munka közben. -morgott a férfi.

-Tudom... De találtam valamit, ami Roy nyomára vezethet. -mondta a nő halkan, de én akkor is hallottam a szuper-hallásomnak köszönhetően.

-Na látod, ezért már érdemes volt felhívnod. -mondta a férfi reszelős hangján- És mi az?

-Egy jel az ajtóba karcolva. Karmokkal csinálták. -suttogta most már egészen halkan a nő- Egy alfa-jel. Az elrabolt vérfarkas társa lehetett nem? Elrabolta szegény kis Roy-t. -csuklott el a végére a hangja. Tehát akkor végig tudott a vérfarkasokról. Álszent egy nő... Uralkodnom kellett magamon, hogy ne változzak át mérgemben. Nem szabad megtudnia, hogy ki vagyok.

-Mindjárt otthon vagyok, csak ezt a farkaskölyköt még bealtatózom, aztán indulok is. -hallottam, ahogy valami felnyüszít. Vagy inkább valaki. 

Azon kaptam magam, hogy elkezd folyni a szememből a könny. Matt volt az, a vonal túlsó végéről. Egy ajtó csapódását hallottam a nő telefonjából és léptek zaját, majd egy újabb ajtó nyitódását és a város forgalmát. Egy mentőt hallottam elhúzni a férfi mellett, majd valakik kiabáltak, mindeközben a férfi és a nő beszélgettek egymással, de nem figyeltem rájuk, csak a háttérzajokra. Abból nagyon sok mindent lehet megtudni. Labda pattogása ütötte meg a fülem és néhány srác ordítozása, hogy "passzolj", meg hogy "dobj egy hárompontost". 

Kosárlabdapálya. De hol van a környéken kosárlabdapálya? Odamentem Brian-hez, aki a nyitott ablakot nézegette. Brian régebben nagyon sokat kosarazott, így minden helyet tud, ahol lehet játszani.

-Van valahol a közelben kosárpálya? -kérdeztem tőle elfojtott izgatottsággal.

-Miért? -meredt rám értetlenül- Kosarazni akarsz? Azt hittem meg akarod találni Matt-et. 

-Igen, meg akarom találni, de ez kell ahhoz, hogy megtaláljuk. Szóval, tudod, hogy hol van pálya?

-Tudom. Kettő is van. Az egyik a kihalt panelházaknál, a másik meg a suli mellett. Miért? -kérdezte.

-Mert valamelyik közelében tartják fogva Matt-et. -világosítottam fel.

-Sajnálom, hogy ilyen hosszúra nyúlt a beszélgetés a férjemmel, de sosem volt egy szűkszavú ember. -mosolygott kedvesen a nő.

-Semmi probléma, de nekünk mennünk kell. -néztem Brian-re, aki bólintott, majd elindultunk kifelé a házból- Viszlát! -kiáltottam, majd átrohantunk az udvaron meg se várva az asszony válaszát és beültünk a terepjáróba. Gyorsan beindítottam a motort, majd elindultunk.

-Oké, melyik helyre megyünk először? -kérdezte izgatottan Brian.

-Először is haza. Ki kell téged tegyelek otthon. Nem akarom, hogy valami bajod essen. -válaszoltam neki határozottan.

-Nem. -jelentette ki.

-Igazad van, nem viszlek haza. Elviszlek Matt szüleihez, mert hozzánk biztos, hogy eljön a vezér, hogy visszavigye Roy-t. Náluk nagyobb biztonságban leszel. -mondtam ellentmondás nem tűrően, mire Brian duzzogva keresztbe tette a kezét.

-Ha jól tudom, én vagyok az idősebb és nem te. -motyogta olyan halkan, hogy csak a szuper-hallásomnak köszönhettem, hogy meghallottam.

-Hallottam. -nevettem és bekanyarodtam Matt-ék utcájába. 

Az utca végén megtaláltuk a faházat, amit eddig csak az erdő felől közelítettem meg és megálltam előtte, majd ráfeküdtem a dudára. Nem kellett sokat várni és Paul jelent meg az autó mellett.

-Szia Sirena! Szép autó. Tudsz valamit Matt-ről? -kérdezte és én mindent elmondtam neki, amit eddig megtudtunk.

-Itt hagyhatnám a bátyámat? Nem szeretném bajba sodorni. -néztem rá kérlelő szemekkel.

-Persze. -mondta.

-Kérlek maradj itt és ne gyere utánam. -nyomtam egy puszit Brian arcára, amit viszonzott.

-Ha megígéred, hogy nem lesz semmi bajod, akkor itt maradok. -mondta.

-Nem ígérhetek semmit. -mondtam és megvártam, amíg becsapja maga után az ajtót, majd amikor megbizonyosodtam róla, hogy bement Matt-ék házába, elindultam az elhagyatott panelházak felé, amik a város szélén voltak. 

Sziasztok!

Meghoztam ezt a részt is. Nem annyira izgalmas, de ne utáljatok meg miatta, kérlek! Nagyon szépen köszönöm a több, mint 1,5K olvasót és a 162 vote-ot.

Puszii: Dor