-Szóval apa puskát adott neked... -motyogta kezében a fegyvert forgatva Brian- De nekem miért nem vett amikor mondtam neki? -kérdezte elgondolkodva.

-Nekem azt mondta, hogy azért nem kaptál, mert amikor kérted, még béna voltál a fegyverekhez. -nevettem.

-De akkor Matt nem is említette neked, hogy hibrid? -váltott témát gyorsan Brian, mert tudta, hogy apa mindig azzal szekálta, hogy milyen szerencsétlen a fegyverekkel.

-Nem... -válaszoltam halkan és közben azon gondolkoztam, hogy milyen változásokat is észleltem Matt-en. 

Visszagondoltam arra az éjszakára, amikor Stella-t beavatták és majdnem betörtem az ablakot. Matt a szemembe nézett akkor és valamiért meggondoltam magam és nem tettem meg. Mintha a szemével tudott volna irányítani. 

De Matt-nek az igazi szülei mindketten vérfarkasok voltak. Az anyja volt az alfa és az apja a béta. Az apja ember volt mindaddig, amíg az anyja meg nem harapta, az anyja viszont születésétől fogva vérfarkas volt. Tehát akkor az apja ágáról örökölhette a démonságot. 

Nekem nem voltak semmiféle jelei, hogy boszorkány lennék akármekkora részt is. Még varázsolni sem tudtam, csak annyit, hogy beforrasztottam a sebem az ezüstkarpereccel. Rápillantottam a karomon lévő ékszerre. Bárcsak Diana-val többet tudtam volna beszélgetni... Ő talán mindenre magyarázatot tudott volna adni. 

A gondolataimból Brian hozott vissza a valóságba azzal, hogy mind a két kezét a szemem előtt lengette és kiabált.

-Sirena! Hahóó! Itt vagy? -ordította a fülembe. Hirtelen felé kaptam a fejem és ő ijedtében hátrébb húzódott- Már vagy százszor megkérdeztem, hogy akkor milyen terved van? Vagy csak egész nap kocsikázunk? -hajolt hozzám közelebb.

-Hidd el, nem csak kocsikázunk. Célunk is van. -néztem rá és csak bólintott.

Még mindig azon gondolkoztam, hogy ha Matt-nek a démoni képességei két hónappal a farkasképességei után jöttek ki, akkor vajon nekem is két hónap múlva fognak előjönni a boszorkányképességeim? Egy hangot hallottam a fejemben, pontosabban két hangot. Nagyon ismerősek voltak és olyan váratlanul szólaltak meg, hogy a kormányt félrerántottam és egy hatalmasat fékeztem. Még szerencse, hogy nem jött mögöttünk senki. Az út szélén álltam meg, miközben Brian hiába kiabált nekem, de én semmit nem hallottam a mondandójából. Csak a hangokra koncentráltam, amik egyfolytában a nevem szólítgattak.

-Sirena! Ha meg akarod menteni Matt-et, a boszorkány-képességeid is szükségesek lesznek hozzá. Ezt csak két hónap múlva kapnád meg, ha... -itt elhallgattak.

-Mi ha? -kérdeztem hangosan és türelmetlenül, mire Brian furcsán nézett rám és feladta az ordítozást, helyette aggódva figyelte az arcom minden egyes rezdülését.

-Ha viszont eljössz hozzánk újra, megkaphatod az erőt, de csak abban az esetben, ha átmentél a teszteken. Meg kell győződnünk róla, hogy méltó vagy-e rá. -mondták a hangok, amiket lassan felismertem, hogy kiké. A fekete és fehér farkas, a bennem élő farkasok, ahogy Matt mondaná.

A farkasok elhallgattak és én visszatértem a valóságba. Újra mindent élesen hallottam és a kormányt olyan erővel szorítottam, hogy az ujjaim egészen elfehéredtek. A fogaimat is összeszorítottam és mintha víz alól hallottam volna Brian hangját, ahogyan szólítgat.

-Sirena! Ilyenkor milyen bajaid vannak? Nem is hallottál? -kérdezte, de én csak előre felé meredve, mozdulatlanul ültem a fekete, bőr kagylóülésben és nem válaszoltam neki, csak pár néma csend után.

-Bocsi. -mondtam reszelős hangon- Nem hallottalak. De inkább ne kérdezősködj! -mondtam neki és lassan újra elindultunk. Ismerős környékeken vezettem végig a város másik felére. Oda, ahová az éjszaka is mentem. A vadász házához. 

-Olyan furcsán viselkedsz. -hallottam Brian morgós, mély hangját- Annyit változtál, mióta nem láttalak. Titokzatos lettél és távolságtartó. -mondta nem is felém fordulva, sokkal inkább az ablak felé.

-Hát sokat változtam az biztos. -mondtam- Távolságtartó lettem azért, mert abban az "emberben", akiben megbíztam, elárult. -vettem halkabbra a hangom.

-Roy-ra gondolsz? -kérdezte felém fordulva.

-Igen. -motyogtam magam elé és megálltam a zebránál, hogy átengedjek az úton pár lányt, akik az osztályomba járnak. Boldogan intettek a sötétített üvegű terepjáróm felé. Ha tudnátok ki engedett át titeket, biztos nem lennétek ennyire lelkesek. -gondoltam és nagyot sóhajtottam, majd újra elindultam.

Befordultam egy ismerős utcába és megálltam pár házzal a célunk előtt. Nem akarom, hogy bárki is gyanút fogjon, hogy a vezér után kémkedünk. Mert ez volt a terv, csakhogy Brian-nek még nem mondtam el.

-Miért álltunk meg? -kérdezte kíváncsian Brian.

-Látod ott azt a szürke házat? -böktem az említett hely felé- Ott lakik a vérfarkasvadászok vezére, Roy apja. Ő raboltatta el Matt-et. -magyaráztam- Most már magadtól is rájöhetsz, hogy miért jöttünk ide. -Brian csak üveges tekintettel bámult. Látszott rajta, hogy nem tudja. Nagyot sóhajtottam. Hogyan juthatott el ez a srác a rendőrségi egyetem utolsó évéig, ha ez nem esik le neki?- Azért jöttünk, hogy megfigyeljük a házat. -oktattam ki.

-Jaa! -láttam meg a megvilágosodás fényét a szemében, mire csak megforgattam a szemem és az arcomat a tenyerembe temettem. 

A tekintetem a szürke házra emeltem és unottan néztem végig minden egyes részletét. A garázs ajtaja nyitva volt és ott állt bent az ezüstszínű Volvo, amit akkor láttam, amikor Stella-t beavatták. Tehát a vezér itthon van. Ha meglátna biztos tudna, hogy ki vagyok és akkor engem is Matt mellé vetne, be a tömlöcbe. Végül is még jó is lenne. Legalább a társammal lehetnék újra.

A szuperszaglásomnak köszönhetően éreztem, hogy a házban főznek valamit. Húsos ételt. Igaz, hogy most ettem nemrég, de a hús illata kihozta belőlem a vörös szemet, az agyarat és a karmokat. Most legalább volt időm megvizslatni az új, hegyes és ijesztő karmaimat. Kampósak voltak, akárcsak egy sólyom csőre és hosszúak. Egészen elmerültem a látványában és azon gondolkoztam, hogy miért lettek ezek nekem, ha a látomások előtt nem voltak. Vajon van közük hozzá a képeknek, amiket csak egy-egy pillanatra láttam? 

Nem törődtem tovább a dologgal és próbáltam elnyomni magamba a farkast, hogy végre emberien nézzek ki. Ez feltűnően gyorsan sikerült is, így Brian az egészből nem vett észre semmit. Újra a háznak szenteltem a figyelmem és az ablakokban és az udvaron lévő virágokat néztem. A vezért nem egy hobbikertésznek képzeltem, mint ahogy azt a háza mutatja. 

Rendezett virágágyások, kerekre metszett fák és egyenesre nyírt sövények. Világosban még nem láttam a házat, de egészen lenyűgöző látványt nyújtott. A ház jellegtelen színét elnyomták a színek, amiket a növényeknek köszönhetett. Soha nem gondolta volna senki, hogy egy gyilkos vezér lakik benne.

Hirtelen kivágódott az ajtó és egy sebhelyes arcú, de a maga módján jóképű, magas, szőke férfi lépett ki rajta. Egyből felismertem. A vezér. Brian oldalba bökött a könyökével és meredten a férfit nézte.

-Ez az a tag? -kérdezte le se véve róla a szemét.

-Igen. -mondtam dühvel tűzdelt hangon. 

A férfi becsukta maga után az ajtót, majd a garázshoz lépkedett. Beszállt az autójába, majd lassan, mintha az övé lenne az egész világ, kihajtott az útra és harmincas tempóban elkocsikázott abba az irányba, ahonnan jöttünk. Amikor látótávolságon kívülre került, kinyitottam az autó ajtaját és kitettem a lábam az aszfaltra.

-Gyere, Brian! Körbenézünk a házban. -szóltam a bátyámnak, aki gépies mozdulatokkal kinyitotta az ajtót, majd mellettem termett a puskával a kezében. Ránéztem és intettem, hogy kövessen. 

Óvatosan fellépkedtem a verandára és lenyomtam a kilincset. Meglepetésünkre nyitva volt a ház, így halkan beléptünk rajta. Brian, mint ahogy az akciófilmekben látni, vállához szorítva a fegyvert körbeforgott a helyiségben, míg én csak megálltam az ajtóban és szétnéztem a lakásban. Egy szép nappali látványa fogadott, tele csokoládébarna színű bútorokkal és olyan színű fallal, mint a naplemente, ezzel mediterrán hatást keltve. Ízléses rendetlenségben lógtak a képek a falon és még a padló színe is illett az összképhez. 

Minden átlagosnak tűnt, míg meg nem láttam a jobb oldali falon néhány kör alakú fa tárgyat a falon. Közelebb mentem hozzájuk és amikor felismertem, hogy mik azok, méreg öntötte el az egész testem. Farkaskarmok voltak, azok. Minden kör alakú tárgyon tíz karom helyezkedett el egy-egy körben. A kör közepébe monogramok voltak vésve. Megakadt a szemem két karomtartón, amelyekbe az I. G. és a B. G. kezdőbetűk voltak vésve. Most már akkora volt a dühöm, hogy a szemem piros lett, agyaraim és karmaim megnőttek. 

I. G. azaz Iris Gonzales és B. G.: Benito Gonzales. Matt szülei. Ez volt az a vadász, akinek a házában álltunk, aki megölte Matt anyját és apját. Ő, akinek a fia elárult minket. És most minket akar. Meg akar ölni. A mi karmainkat is ki a akarja tenni trófeaként a falára, ahogy a többi vérfarkasét is, akiket megölt. 

Zajra kaptam fel a fejem és kiderült, hogy az egyik szobából jött. Nem Brian volt az, mert ő ott állt mögöttem és ő is a szoba felé kapta a fejét. Valaki volt még a házban rajtunk kívül. Léptek zaja törte meg a feszült csendet és Brian-nel a hang irányába meredtünk.

Sziasztook!

Meghoztam az új rész. Kicsit unalmasra sikerült, ezért ezer bocs... De azért remélem tetszik. :D

Köszönetet szeretnék mondani az összes olyan embernek, aki olvassa a történetem :D Nagyon szeretlek benneteket <3 <3 :*

Dor