Brian kikerekedett szemekkel bámulta a mi kis jelenetünket, ami meg kell hagyni nagyon ijesztő volt. Belegondoltam, hogy hogyan is nézhetünk ki egy külső szemlélő szemszögéből... Brian helyében már rég eszeveszett futásba kezdtem volna és soha vissza se néznék, de ő nem ezt tette. Helyette óvatos léptekkel haladt lefele a lépcsőn, amit én végig néztem. A figyelmem elterelődését kihasználva Roy újra el akarta törni a karom és most sikerült is neki, ezért a srácot teljes erőmből a földhöz vágtam és Roy ott helyben el is ájult. Most nem akartam, hogy eszméletlen legyen, mert beszélgetni akartam vele, hogy mit tud a hibridekről és a kivégzésekről. Mérges lettem. Újra. Alig voltam vérfarkas négy napja, de ezt a titkot, ami életemben talán a legnagyobb, nem tudtam megőrizni. Rögtön lebuktam. Most meg Roy eltörte a karom, amit érdekes módon csak egy kicsit fáj. Ez van, ha vérfarkas vagy. A fájdalom mértéke a felére csökken. Nem fájt annyira, mint normális esetben, csak szörnyű volt érezni, hogy az egyik csontom rossz helyen van. Elkezdett összeforrni és két másodperc múlva már nem is volt eltörve. Brian leért a lépcsőn és remegő lábbal közeledett felém. 

-Sirena... Jól érzed magad? -kérdezte olyan hangon, mintha egy vadállathoz beszélne és nyugtatná.

-Igen. -válaszoltam állatias hangomon, amitől Brian összerezzent, de folytatta útját felém.

-Miért vagy... ilyen? -nézett végig rajtam.

-Ez egy hosszú történet. -motyogtam és bevonultam az árnyékba, ahol nagyon sötét volt és úgy éreztem, nekem ott a helyem. Az árnyékban... A háttérben... A sötétben...

-Van időnk. -villantott rám magabiztos mosolyt.

-Te nem hiszel az ilyenekben... -fordultam el tőle. Nem akartam szegény srácot ijesztgetni, de már úgy is meglátott, akkor meg miért ne mondjam el neki?

-Emlékszel azokra a történetekre, amiket a nagypapa mondott kicsi korunkban? -kérdeztem.

-A boszorkányokra, angyalokra, démonokra, meg hasonlókra? Persze. -állt meg tőlem két méterre, még ott, ahol a nap fényesen sütött be. 

-Hogy is mondjam el? -gondolkoztam hangosan, de a bátyám siettető pillantása miatt nem időzhettem el- Akkor nem kertelek, de ki fogsz akadni. Vérfarkas vagyok. Pontosabban hibrid. Boszorkány-vérfarkas. -böktem ki a teljes igazságot. Brian erre nem nagyon tudott szólni semmit, csak bámult rám. 

-Ezt komolyan mondod? -kérdezte halkan, mire határozottan bólintottam- Komolyan mondod. -válaszolta meg saját kérdését és a kezét kezdte tördelni idegességében és a megvilágosodás fényét láttam meggyúlni a szemében- Akkor már minden világos.

-Ezt hogy érted? -kérdeztem még mindig állatias hangon.

-Anyával beszéltem telefonon és mondott rólad egy-két dolgot. Például hogy egy idegen fiúval jöttél haza a múltkor a megbeszélt idő után... -gondolkozott el-  Ráadásul úgy, hogy nem tudtál menni, mert valami sérülésed volt, de most itt vagy és semmi bajod. Aztán meg a hajnali eset, hogy elmentél csak úgy. 

-Ez mind így volt. És ez a dolog, hogy most már tudod, hogy vérfarkas vagyok, mindent megmagyaráz? -kérdeztem tőle elképedve.

-Tudod, én hittem nagyapa meséiben és teljes bele is éltem magam. Biztos voltam benne, hogy létezik természetfeletti. -lépett közelebb és kinyújtotta a kezét, hogy fogjam meg. Kidugtam a karmos kezem a fénybe és megfogtam a kezét. Közelebb húzott magához, ki az árnyékból. Lesütöttem a szemem, majd lehajtottam a fejem és a hátam mögé rejtettem a kezem, hogy ne lásson, de Brian az államnál fogva felemelte a fejem és a kezem előre hozta mögülem.

-Ne szégyelld magad! -fogta össze a kezeim magunk előtt- Így vagy szép, ahogy vagy. Tudtam, hogy valami nagy dologra vagy elhivatott és ezt nagyapa is mondta abban a percben, amikor meghalt. Én ott voltam. Akkor azt mondta nekem: "A húgoddal nagy dolgok fognak történni" és ez után a mondata után ment el végleg.

Meglepődve néztem a bátyám tengerkék szemébe és közben azon agyaltam, hogy ezt eddig miért nem mondta el nekem? Azt sem tudtam, hogy hisz a természetfeletti dolgokban.

-Különben ki ez a srác és miért érdemelte ezt a bánásmódot? -mutatott Roy felé.

-Hát... Az apja vérfarkasvadász és elrabolták Matt-et. Ő egy hadifogoly ha úgy vesszük. -mosolyodtam el, de azonnal lefagyott a mosoly az arcomról, amikor arra gondoltam, hogy amíg mi itt beszélgetünk, addig Matt lassan elvérzik. Ettől a gondolattól könnyek szöktek a szemembe és szépen ki is folytak.

-Ki az a Matt? -hajolt lejjebb hozzám Brian, hogy a szemembe nézhessen, ami dühtől és könnytől izzott.

-A társam. -fordítottam hátat neki, hogy ne láthassa, hogy sírok.

-Milyen társad?

-A srác, aki megharapott és az alfa társam lett. -motyogtam magam elé.

-Alfa? Te alfa vagy? És milyen az az alfa társ? -kerekedett ki újra a szeme.

-Szerinted miért piros a szemem? Azért mert alfa vagyok. Az alfa társ pedig azt jelenti, hogy egy falkában vagyunk, de mindketten a vezető szerepét töltjük be és a képességeink kapcsolódnak egymáshoz. Azt olvastam, hogy ketten, egymás oldalán harcolva legyőzhetetlenek vagyunk. -fordultam újra felé- Állítólag teljes jogú alfa vagyok, ami nem tudom, hogy mi. Erről akartam volna kikérdezni a párduc srácot, de hát.. -fogtam meg a furcsa szögben álló karom, amiben a csontok már rég összeforrtak, csak éppen rosszul- Eltörte a kezem...

Ránéztem a kezemre és nagyon csúnya látványt nyújtott, mert olyan volt, mintha két könyököm lett volna. Brian ijedten nézett rá és nagyon gyengén megfogta a karom, majd végigsimított rajta.

-Elviszlek kórházba. -mondta.

-Ne! -néztem rá vörös szememmel- Már összeforrt. És biztos furcsa lenne a doktoroknak, ha észrevennék, hogy már meggyógyult. Újra el kell törnünk, hogy a helyén legyen. -néztem rá kérlelő szemekkel és láttam, hogy rájött arra, hogy mit kérek most tőle.

-Nem. Én nem tudom megtenni. -lépett el tőlem pár lépést.

-Akkor megteszem magamnak. -mondtam dühösen és a közelben becsapott egy villám, amitől Brian összerezzent.

-Ezt is te csináltad? -képedt el, mire bólintottam. 

Nem törődtem tovább vele és egy asztalhoz léptem, amire ráfektettem a kezem és nagy levegőt vettem. Ránéztem a kezemre és megfogtam a csukómnál és nagy lendülettel újra eltörtem a kezem. Brian odarohant hozzám.

-Te normális vagy? Eltörted a saját kezed. -kiabált.

-Tudom. -motyogtam és elégedetten felemeltem a kezem, ami immár tökéletes szögben állt. Éreztem, ahogy kezd összeforrni. 

Roy felé fordultam és odasétáltam mellé. Újból megragadtam a lábát és egy rossz matracra húztam, ami recsegett a súlya alatt, ahogy ránehezedett. Leültem mellé a földre és próbáltam lenyugtatni magam, hogy végre ne vörös szemmel és agyarakkal nézzek a bátyámra. Brian leült mellém és az arcomat pásztázta. Sok idő után végre sikerült lenyugodnom annyira, hogy csak a tarkóm szikrázott. Hosszasan néztem magam elé és vártam, hogy Roy végre felébredjen. Brian halkan megszólalt:

-Most mit akarsz vele csinálni? -kérdezte, de csak magam elé bámulva gondolkoztam, hogy most mi legyen. Végül felpattantam a földről.

-Leöntjük. -mondtam diadalmasan és felrohantam a konyhába, levettem egy kancsót a polcról és teleeresztettem hideg vízzel, majd visszatrappoltam a pincébe. Fogtam a kancsót és Roy arcába és nyakába borítottam. Szegény srác egyből levegő után kapott és felült a matracon, majd körülnézett és ijedten nézett rám, majd Brian-re.

-Sirena! Ez rohadtul fájt. -mondta és a hátát fogdosta, mert hát ott ütötte be magát a legjobban, amikor földhöz vágtam.

-Nemek is fájt. Tudod, eltörted a karom. -mutattam az említett helyre és éreztem, ahogy újra elönt a méreg és a szemem vörösen ragyogott, agyaraim megnőttek, ahogy a karmaim is, amiknek a vége szikrázott. Roy ijedten kúszott hátrébb, egészen falig és még Brian is zavartan meredt az ujjaimra.- Tudod, hogy miért raboltalak el? -kérdeztem suttogva, de annál ijesztőbben.

-A-azt hiszem tudom. -suttogott ő is.

-Akkor mondj el nekem mindent, amit tudsz Matt-ről! -hajoltam hozzá közelebb- Ja és ne próbálj meg átváltozni, mert úgyis én vagyok az erősebb. -oké, most csak rögtönöztem, hogy erősebb vagyok, de úgy látszik, hogy ez bejött, mert összébb húzta magát.

-Jó... Apám azt mondta, hogy raboljunk el téged Stella-val, de amikor bementünk a szobádba és bealtatóztunk, Matt ezt észre vette és akkor olyan dolog történt, amit még soha életemben nem láttam, pedig sok furcsaságot láttam már... -nyelt egy nagyot, de nem folytatta.

-Oké, tovább! -mondtam türelmetlenül.

-Kiderült, hogy Matt is egy hibrid, ahogy te, csakhogy ő egy... egy... -ijedten meredt maga elé és a látottakra gondolt és az arckifejezésén úgy láttam, hogy elég rémisztő lehetett- Egy démon-vérfarkas. -mondta ki alig hallhatóan, még azon is csodálkoztam, hogy meghallottam.

-Hogy mi? -kérdeztem meglepődve.

-Igen, az. De ő sem tudta, hogy az, ahogy mi sem. De amit ekkor láttam, az ép ésszel fel nem fogható...

Sziasztook! 

Megérkeztem a 23. résszel :D remélem tetszik... 

1,1K olvasó :o :o ezt nem hiszem el :D :D

Puszi: Dor