Kicsörtettem az ajtón, majd az ismerős fahéjas szag -ami Roy szaga- után mentem. Nem érzékeltem mást a világból, csak az illatot és a mellkasomban lévő ürességet, amibe düh is keveredett. Csak az járt a fejemben, hogy miért nem vettem észre, amikor Matt eltűnt... Nem értettem azt se, hogy miért nem tudtam felébredni az álomból. Az egész utamon villámlott az ég és tudtam, hogy ez a zavaros gondolataimtól van. Az éjszakai csendet a telefonom csörgése törte meg. Megnéztem a kijelzőt és anya neve volt rajta. Idegesen kifújtam az eddig bent tartott levegőt, majd felvettem.

-Sirena! Hol a bánatban vagy? -kiabált anya- Miért mentél el az éjszaka közepén és egyáltalán hova?

-Nyugi! -csitítottam, pedig én is ideges voltam- Eltűnt egy barátom és segítek megkeresni. Ne aggódj, kérlek. Bízz bennem! Nemsokára hazamegyek, de addig is aludj, mert holnap valami megbeszélésre mész nem? -kérdeztem kicsit keményebben a kelleténél és választ nem várva kinyomtam.

Folytattam tovább az utam, míg végül egy ismerős házhoz nem értem. A ház látványa felidézte bennem a múlt éjjel történteket, amikor Stella vadász lett. Ez az a ház, ahol a múltkor voltunk. Tehát akkor Roy nem hazudott és tényleg a vezér az apja. Az egyik ablakhoz lopakodtam és benéztem. Nem láttam mást, csak egy kihalt nappalit. Egy másik ablakhoz léptem, ami tárva nyitva volt és égett bent egy kislámpa, ami homályos fénybe borította a szobát. Víz csobogását hallottam a szembe lévő ajtó felől és ebből leszűrtem, hogy ott valaki fürdik. Mivel itt volt a legerősebb az az ismerős fahéjas szag, így arra következtettem, hogy ez Roy szobája. Kivettem egy nyílvesszőt a hátamon lógó tegezből és bedugtam az ablakon, hogy van-e valami csapda a betolakodók ellen. Szerencsére nem volt, így könnyű szerrel bemásztam rajta.

A helyiség kicsi volt és zsúfolt. Zöld falai alig látszódtak a tömérdek sok polctól és szekrénytől, ami rakásra voltak könyvekkel. Megnéztem, hogy be van-e zárva az ajtó és leültem a szoba legsötétebb sarkában lévő kanapéra és úgy vártam, hogy a srác kifáradjon a fürdőből. Körülbelül negyed órát vártam, de már olyan szinten ideges voltam, hogy az ég egyfolytában dörgött. Végre kilépett Roy a fürdőszobából, de nem vett észre. Egy póló és egy rövidnadrág volt rajta szerencsére. Azért imádkoztam, hogy nehogy egy szál semmiben jöjjön ki onnan. Elindult az ágya felé, de közbe szóltam.

-Szia Roy! -erőltettem magamra egy mosolyt, amiből nem kevésbé ijesztő vicsor lett az agyaraimtól. Vörös szemem ragyogott a dühtől, de próbáltam kedves maradni.

Roy egy akkorát ugrott hátrafelé ijedtében, hogy egy profi sportoló is megirigyelhette volna, és a szívéhez kapva meredt rám.

-Sirena? Mit keresel itt? -kérdezte lesokkoltan. 

-Nem is tudom... -álltam fel és lassan elindultam felé- Eltűnt valami, ami az enyém és ha jól tudom, te láttad utoljára rajtam kívül. -célozgattam.

-Mire gondolsz? -kérdezte ártatlanul. 

-Egy számomra igen fontos dologra. -ragadtam meg a torkát és a falhoz nyomtam olyan erősen, amennyire csak tudtam, de mégis annyira, hogy meg ne fulladjon- A társamra. Matt-re. Képzeld, felébredtem és nem volt mellettem. Tudod a vérfarkasok sok mindent megálmodnak, például a társuk helyzetét. Tudod mit láttam? -kérdeztem, mire megrázta a fejét.

-Nem? Azt, hogy a drága apukád csatlósai fogva tartják Matt-et és kínozzák. Megvágták egy olyan tőrrel, aminek a helye soha sem forr össze. El fog vérezni. -sziszegtem az arcához nagyon közel hajolva- Nem tudsz erről a dologról valamit?

Megrázta a fejét és a hazugság szaga csapott meg. Amikor valaki hazudik akkor megváltozik a szaga. Ott marad az a jellegzetes is, de betársul hozzá egy kénes szag is, amit nem nagyon szeretek.

-Hazudsz, tudom. Most őszintén... -engedtem el a torkát, de még mindig a falhoz szorítottam- Tudsz valamit Matt-ről?

Fájdalmasan simított végig a nyakán, ahol a tenyerem lenyomata volt, majd bólintott.

-El is mondod? -kérdeztem türelmetlenül, mire villám csapott le a közelben, ami miatt Roy összerezzent.

-Nem mondhatom el... -mondta elhaló hangon.

-Miért? -követeltem választ és ha lehet még jobban a falhoz szorítottam.

Zöld szeme felragyogott és fogai is kinőttek. Tehát harcolni akar. Nem hiszem, hogy most le tudna győzni, mert a düh minden izmomba belefolyt.

-Én a helyedben nem csinálnám ezt, mert te maradsz alul. Azt hittem, hogy barátok vagyunk, de nem. Őszintének látszódtál, amikor este figyelmeztettél minket, akkor most miért nem segítesz? -kérdeztem halkan.

-Mert az apám figyelmeztetett, hogy rá fogsz jönni arra, hogy mi voltunk azok, akik elrabolták Matt-et. -jelent meg az arcán egy gonosz vigyor- Nem a srácot akarjuk bántani, hanem téged akarunk. A véredet.

-Akarjuk? Tehát te is? De te nem vagy vadász. -mondtam meglepődve.

-Nem vagyok az, mert a szervezetem nem fogadja be a véreteket, mert párducvér van bennem, amiről apám nem tud. Attól még a megölésetek iránti vágyam legyőzhetetlen. -mondta, mintha betanult szöveget adna elő- Soha ne bízz meg egy párducban!

-Ki mondta, hogy bízok benned? -kérdeztem. Igazából bíztam benne. Hirtelen megszédültem és egy villanást láttam magam előtt, utána pedig egy kb. három éves kisgyereket, aki egy tenger partján áll, majd egy újabb villanás következett és egy szekrényben kuporgó kis srácot láttam, aki hat éves lehetett és sírt. Még egy villanás és egy tizenhárom éves fiú jelent meg szemem előtt. Kezdett kialakulni a férfiasan szögletes arca. Feketés-barnás szeme az enyémbe nézett és akkor rájöttem, hogy kit látok... Matt-et. Újabb villanás és magam előtt láttam a társam, ahogy a fehér kör alakú szobában a falnak dőlve ül és karját nagy vágás torzítja el, amiből csorog a vér. Félisten kinézetű arcát könnyek barázdálták. Még egy villanás és újból a valóságot láttam, ami Roy képe volt és gúnyosan vigyorgott.

-Csak tudom. -válaszolta meg azt a kérdést, amit már el is felejtettem, hogy feltettem.

Mérges lettem. Nagyon mérges. Megfogalmazódott bennem egy olyan érzés, amit eddig csak Stella iránt éreztem. Megvetést és undort. Így érezte Roy iránt. Nem tudom, hogy mi volt ez az előbbi látomás, de olyan mértékű düh járta át a testem minden egyes részletét, hogy azt fel nem lehetett fogni. Majdnem átváltoztam, de tudtam, hogy nem szabad, mert ha megteszem, eltávolodok Roy-tól és már nem szorítom a falnak, ami következtében ő is átváltozhat. Kínzott a tudat, hogy ez a srác tud valamit Matt-ről de nem árulja el. Hirtelen érzés tört rám; olyan, mint amikor megérzem Matt érzelmeit. A gerincoszlopom közepétől indult egy szikra, ami végigfutott a karomon, majd az ujjaimba és az ujjam végében egy kis fájdalmat éreztem. Érzetem, ahogy megnő a körmöm, de nem mertem odanézni, mert tartanom kellett a szemkontaktust Roy-jal, hogy tudjam mire készül. Nem tudtam tovább türtőztetni magam és levettem tekintetem Roy izzó, zöld szeméről a körmömre. Úgy éreztem, mintha kihúzták volna a talajt a lábam alól.  A körmöm, akarom mondani a karmom négycentis farkaskarommá változott, ami iszonyat hegyesnek tűnt. A hegyén szikrák pattogtak és tudtam, hogy mit kell tennem.

-Roy, akkor nem segítesz nekem? -kérdeztem.

-Nem. -mondta és nagyot nyelt, amikor meglátta, hogy mit nézek- Ez... A karom csak a legerősebb vérfarkasoknak adatik meg. Olyanoknak, akik teljes jogú alfák... -csuklott el a hangja, de nem tudtam, hogy miről beszél. Teljes jogú alfa? Az meg mi?

-Mondd meg nekem, hogy hol tartják fogva a társam és már itt sem vagyok. -hajoltam közelebb Roy-hoz nem törődve előbbi mondatával.

-Nem mondok neked semmit. -morogta.

-Akkor kénytelen leszek elrabolni téged, ahogy ti tettétek Matt-tel. -vigyorogtam rá és egyik kezem karmait egy hirtelen mozdulattal hozzáérintettem Roy-hoz, amiből több ezer watt áram tört elő és a fiú ájultan, rángatózva esett a földre.

-Nagyszerű... Most vonszolhatom haza. -morogtam, majd megfogtam az egyik lábát és az ablak felé húztam. Eszembe jutott, hogy valahogy üzenni kéne a vezérnek, hogy én voltam, aki elrabolta a fiacskáját. Visszasétáltam a szoba ajtajához és a tűhegyes karmommal egy hatalmas alfa jelet véstem belé, majd kinyitottam a kulccsal. Visszalépkedtem Roy-hoz és kidobtam az ablakon. A megnövekedett erőm miatt könnyen ment, még cipelni is tudtam volna a srácot, de azt, akit utálok, biztos nem fogom vinni. Az erdőn át húztam, ami sokkal fárasztóbb volt, mintha az aszfalton mennék, de az hogy nézett volna ki, ha egy vörösen ragyogó szemű, agyaras, farkaskarmos lány végigvonszol a város utcáin egy ájult srácot. Biztos kilőttek volna, vagy nem tudom, ezért jobbnak láttam, ha nem arra megyek. Sáron, gallyakon, koszon át húztam Roy-t, aki csak öntudatlanul csapódott a fatörzseknek, amit nem bántam.

Mikor nagy sokára megláttam a házunkat, azt hittem, hogy leszakad a lábam, annyit sétáltam. Roy-nak kiszakadt a hátán a pólója, de nem igazán érdekelt. A házban látszólag  sötét volt. Anyám végre nem aggodalmaskodik miattam. Bementünk a házba és a pince ajtaja felé vettem az irányt. Kinyitottam a kulcsra zárt ősrégi ajtót és egy lépcsősor tárult elém. Utáltam ezt a helyet, de az utált dolgokat csoportosítsuk egy helyre. Lehúztam a fiút a lépcsőn és a kis helyiség közepére fektetve rázártam az ajtót. Mostanában nem fog felébredni az biztos, így részben nyugodt szívvel hagytam ott az új ellenségem.

Sziasztook! 

Tudom, ez elég unalmas rész lett és egy pár napra eltűntem... De remélem nem utáltok meg miatta...

Köszönöm, hogy több, mint 800-an olvastátok a történetem. Annyira örülök! El se tudom hinni. :D <3

Pusziii: Dor