-Szerbusz, Sirena! -köszöntött búgó hangon- Már vártam ezt a találkozást. 

A nő elindult felém. Tekintete ragyogott. Alacsonyabb volt nálam, de nem sokkal. Amikor közelebb ért, tisztábban láttam a kísérteties hasonlítását a nagyira. 

-Ki maga? -kérdeztem.

A nő még közelebb jött, körülbelül egy méterre tőlem.

-Kedvesem, a te egyik ősöd vagyok. Már rég meghaltam, de az álmaidban meg tudok jelenni. A nevem Diana Hoods. -mosolygott.

-Az ősöm? Akkor maga egy szellem? -kérdeztem ijedten, mert rettentően félek a kísértetektől.

Diana felnevetett. 

-Ne ijedj meg! Nem akarlak bántani, sőt azért jöttem, hogy meggyógyítsalak. Most, hogy kaptál egy be nem gyógyuló sebet, muszáj volt megjelennem. Későbbre terveztem, de ez van.

-Honnan tud a sebemről? Mást is tud? -kérdeztem reménykedve abban, hogy nem tudja, hogy vérfarkas vagyok.

-Én mindent tudok rólad. És igen. Tudom, hogy vérfarkas vagy. Matt legjobb döntése volt, hogy megharapott, még akkor is, ha nem direkt csinálta. -mondta.

-És hogyan akar meggyógyítani? -kérdeztem érdeklődve, mert ez volt a leglényegesebb.

A nő kinyújtotta a karját, amiben a karkötő lapult.

-A Hoods boszorkányklán vezetőjének jelképe. Még a nagyanyámtól kaptam, akire ráhagyta az anyja, rá anyja és így tovább. -elkerekedett szemekkel bámultam az asszonyt- Emlékszel, hogy ma láttad, hogy kezd begyógyulni a sebed? Az azért van, mert te is boszorkány vagy. De erős a méreg, így még mielőtt összeforrhatna, elvérzel. -tárta szét karját.

Lefagyva álltam a boszorkány-szellem-ősöm előtt és azon gondolkoztam, hogy ez a nő bolond-e. Ez csak egy álom. Biztosan nem így van.

-Pedig ez az igazság, kincsem. -mondta és a kezében lévő ezüst karperecre nézett és a kezembe adta- Ez a tiéd. Ez nem csak egy jelkép. Ez segít begyógyítani a sebed, mert erős varázserővel bír.

Feltettem a gyönyörű ezüst ékszert a csuklómra.

-És az, hogy boszorkány vagyok, az miben változtatja meg az életem? -kérdeztem, mire a nő mosolygott egyet.

-Arra rá kell majd jönnöd. De most jobban tennéd, ha felébrednél. Valaki bámul téged és védd meg minden áron! -kacsintott Diana és a karperecre mutatott, majd kezdett elhalványodni.

A következő pillanatban már felébredtem. Lassan kinyitottam a szemem és egy kicsit megijedtem, mert hirtelen nem tudtam, hogy hol vagyok. Aztán rájöttem, hogy Matt-nél. Felültem a fotelben, mert elég érdekes pozícióban voltam. A fejem a karfán volt, a lábaim pedig a fotel tetején. Az elfeküdt, fájós nyakamat masszírozva Matt felé fordultam. Ijedten vettem észre, hogy engem néz. Az arckifejezésem láttán elkezdett hangosan nevetni. Úgy utálom, ha rajtam nevetnek...

-Mióta nézel? -morogtam.

-Elég ideje ahhoz, hogy megtudjam, hogy motyogsz álmodban. -vigyorgott még mindig.

-Nem vicces! -szidtam.

-Jó-jó. -próbálta elfojtani a nevetését- Miről álmodtál? Csak mert eléggé rémültnek tűntél.

-Diana Hoods. Mond valamit a név? -kérdeztem, mire Matt elkerekedett szemekkel bámult rám.

-Te minden idők legnagyobb boszorkányával álmodtál? Mit mondott? Hogy nézett ki? -kérdezte izgatottan.

-Várj egy kicsit! Mi az, hogy minden idők legnagyobb boszorkánya? -kérdeztem értetlenül.

-Hát tudod, a régi időkben, 1700. körül éltek itt Anglia területén boszorkánycsaládok. Ilyenkor még üldözték őket és máglyán égették el szegényeket. -vágott sajnálkozó fejet Matt- Mindenki azt hitte, hogy gonoszak, pedig nagyon nem voltak azok. Segítettek az embereken, amiben csak tudtak. Mások voltak, mint a többi ember, éppen ezért gyűlölték őket a városok vezetői, mert nagyobb tisztelet kaptak, mint ők. Volt egy család, a Hoods-klán, akik mindenkinél erősebbek voltak. Őket nehéz volt elkapni a boszorkányvadászoknak, mert nagyszerűen tudtak rejtőzködni. Rengeteg varázslatot ismertek. A vezetőjük Diana Hoods volt. A legjobb messze a környéken. Nagyon sok varázsigét ő talált ki. A vezetése miatt nem tudták őket megölni. De egyszer mindenki elbukik, vagy így, vagy úgy. Diana körülbelül ötven éves lehetett, amikor a család egyik tagja egy különös csavargóval állított be a Hoods-kúriába. Mai nyelven egy csövessel, hogy segítsenek rajta, mert csont sovány volt és sebesült is. A család ellátta az idegent és éjszaka, amikor már mindenki aludt, a csöves felöltötte igazi alakját. A város polgármestere volt az, a legnagyobb boszorkányvadász. Csak Diana érdekelte és az, hogy megölje őt. Szegény nő pedig négy késszúrást kapott a mellkasába és az idegen elment a házból. Diana halála után a rangidős boszi vette a kezébe a vezetői karperecet, de ő nem volt olyan jó, mint az elődje. Nem tudta megvédeni a családot az ellenségektől, ezért szinte az egész klán kihalt. De állítólag maradt egy fiú, aki megmenekült és felnőtt. -fejezte be Matt kiszáradt torokkal a sztorit. Ennyit még nem hallottam beszélni, de nagyon érdekes volt ez az egész. 

-Áhá. -mondtam és azon gondolkoztam, hogy elmondjam-e neki a titkom.

-Milyen titkod van? -kérdezte gyanakvóan Matt és már megint a gondolataimat hallgatta.

A karomra néztem, mert azt hittem, hogy az a karperec, amit álmomban kaptam még mindig rajta van. Ijedten vettem észre, hogy itt van, életnagyságban a kezemen. Felemeltem az eddig ölemben nyugvó karom és megforgattam, hogy minden irányból láthassam. Matt hirtelen felállt a helyéről és elém guggolva elkapta a kezem és a karperecet vizsgálta.

-Ez az előbb még nem volt rajtad... -mondta elhaló hangon- Mi ez?

-Ez... A Hoods-boszorkányklán vezetői karperece. -állt össze a kép- Álmomban Diana nekem adta és azt mondta, hogy védjem meg az életem árán is és ez meggyógyít.

-Te... -nézett rám hitetlenkedve, boldogan és elismerően is egyszerre- Te Diana Hoods leszármazottja vagy? -hüledezett.

-Nagyon úgy tűnik. -a hangom nyugodtsága még engem is meglepett.

Matt felhúzott a fotelből, majd szorosan megölelt. 

-Ez azt jelenti, hogy nem fogsz meghalni a sebtől!

-Igen. -nyögtem ki, mert alig kaptam levegőt Matt szorításától.

Észre vette, hogy fuldoklom, ezért gyorsan eleresztett és a homályos látásom kezdett kitisztulni, ahogy az is, hogy ez mekkora veszéllyel fog járni.

-De ez nagyon nagy bajba is sodorhat minket. -mondtam- A boszorkányvadászok még mindig léteznek?

-Igen. -jött rá Matt is.

-Tehát dupla ellenséggel kell számolnunk életünk végéig. A vérfarkasvadászok és a boszorkányvadászok... - csuklott el a hangom.

Lenről ajtócsapódás hallatszott.

-Matt! Itthon vagy? -kiabált Mary.

-A szobámban. -kiáltott vissza Matt, de nem tudtunk megmozdulni a sokktól és a félelemtől. 

Mi lesz, ha a boszorkányvadászok is üldözni fognak minket... Talán szövetkezni fognak a vérfarkasvadászokkal is?

Sziasztook! 

Bocsi, hogy ilyen sokat kellett várni az új részre... Remélem nem lesz több ilyen...Köszönöm szépen a voteokat és minden mást! 487 olvasó? Ez nagyon soook!! Annyira boldog vagyook!

Kövi rész holnap ;) :*

Puszii: Dor