Sziaasztook! Remélem tetszik a könyv... Nagyon szépen köszönöm a sok olvasót voteot és kommenteket <3
Ha valakit érdekel, elkezdtem egy új történetet, ami félistenekről szól. A címe: Félisten vagyok... Ha van kedvetek, olvassátok :* Itt is az új rész.
Puszii: Dor

Stella még sosem járt a könyvtárban, akkor meg mit keres itt a szaga? Ijedten néztem Matt-re, aki szintén engem bámult.

-Most mit csináljunk? Lehet, hogy tudja mik vagyunk? -kérdezte gondolatban.

-Fogalmam sincs, de ha megtudta, akkor már most meg kéne ölnünk. -válaszoltam.

-Még ne! -tartott vissza Matt- Talán választhatnánk azt a taktikát, amit ők akartak. -kacsintott.

-Mi? Raboljuk el? -hüledeztem.

-Persze. Ezzel meg tudnánk törni a vadászokat.

-Nem hiszem... Alig párórája lett belőle vadász és azt olvastam a Nagy Könyvben, hogy egy vadász akkor lesz teljes jogú, ha megöl egy vérfarkast, szóval szerintem nem lenne a vezérnek annyira fontos, hogy csapdába sétáljon. -mondtam minél meggyőzőbben.

-Akkor rögtönözzünk! Abban jók vagyunk. -mondta.

Ekkor Stella szaga közelebb ért és a lépteit is hallottuk, ahogy az új tűsarkújában tipeg. Nem néz ki egy Kaszásnak, de az a kés, ami nála van ijesztőbb az öt kiló sminkjénél. Amikor már majdnem ideért volna, hogy megöljön minket egy újabb szag keveredett Stella-éval, méghozzá egy párduc szaga. Kifújtam az eddig visszatartott levegőt és meghallottam Roy hangját.

-Szia Stella cica! -oké, ezen meglepődtem- Mióta jársz te könyvtárba? 

A lány megfordult a hang irányába és így szólt:

-Csak keresek valakit. -mondta nem túl meggyőzően- Nem láttad erre valahol a barátnőimet? 

Most meglepően rendesen beszélt ahhoz képet, hogy egy plázacica. Nem nyávogott, ahogy eddig szokott, hanem normálisan válaszolt.

-Aha. -mondta a párduc- Megkeressem veled a csajokat? Mintha láttam volna őket a harmadik emeleten.

-Nem szükséges, megy egyedül is. -ellenkezett a lány.

-De, de. Gyere csak! Pontosan tudom hol vannak. -húzta kifelé Stella-t és hangosan, egyértelműen nekünk mondva így szólt: -És szívesen!

Kiléptek a folyosóra és eltűnt a lábdobogásuk hangja is.

-Ez mindig akkor jön, amikor a legnagyobb szükségünk van rá? -kérdeztem.

-Úgy látszik, hogy ő a mi őrangyalunk. -nevetett Matt.

A lábam már nem fájt annyira és furcsa módon a seb kezdett véglegesen begyógyulni.Ezen nagyon meglepődtem, mert Matt azt mondta, hogy a varázsgyógyszer csak átmenetileg gyógyítja meg. Hacsak... Neeem. Az biztos nem lehet. Akkor forr össze végleg a vérfarkasokon a seb, ha valami más természetfeletti vér is van az ereiben. Lehet, hogy az egyik ősöm egy boszorkány volt? Ezen Matt elkezdett nevetni, mert már megint a fejemben turkált. 

Kimentünk a könyvtárból, miután megettük a kajánkat és a szemünk is visszatért az eredeti színéhez. A következő órára siettünk, ami irodalom volt. Ezt a tantárgyat szerettem, mert a tanárunk olyan, hogy csak olvastat olyan könyveket, amilyeneket mi szeretnénk és még hangos olvasást sem kell csinálnunk. A terem elé érve meglepődve láttam Stella kezén a kötést. Uram Isten! Remélem nem azért van, mert tegnap jobban szorítottam a kezét? Nem akarom, hogy ő is vérfarkas legyen. A pánik gyorsan úrrá lett rajtam, amit Matt is megérzett. A számhoz kaptam a kezem, mert belegondoltam, hogy mi lenne, ha Stella is a fajtánkhoz tartozna. Akkor már nem állna jogunkban megölni őt, mert a vérfarkasok nem árthatnak a saját fajuknak.

Bementünk a terembe és leültünk leghátra. Matt-re is átragadt a pánikom és ő is a kezét tördelve figyelte Stella karját. Kicsit túl feltűnően is, mert a lány zavart pillantást vetett rá, de Matt még időben lépett és bevette a "de-szép-vagy-azért-nézlek"-féle nézését és Stella egy elégedett mosoly kíséretében leült a helyére. 

-Ügyes voltál. -dicsértem meg ő pedig egy halk köszit motyogott.

A tanár is megérkezett és becsukta maga után az ajtót. Leült az asztalához és így szólt:

-Olvassatok! -mondta közömbösen és mindenki elővett egy-egy könyvet a táskájából. 

Én egy angyalokról szóló könyvet hoztam, amiben már a felénél tartok. Elkezdtem olvasni, de Matt jobban szerette volna, ha inkább vele dumálnék telepatikusan.

-Sirena! -szólított meg, mire odakaptam a fejem akkor jöttem csak rá, hogy gondolatban beszél hozzám- Még meg sem köszöntem, hogy az éjjel megmentettél. Tudod, amikor Stella meg akart ölni.

-Semmiség. Te is megtetted volna értem. És gondold, hogy hagynám, hogy az a csaj megölje a legjobb barátom? -válaszoltam.

-De lehet, hogy ezzel vérfarkassá tetted. -aggodalmaskodott. -Akkor nem ölhetjük meg.

-Tudom, de nem volt más választásom. A vezér szerinted túlélte? -kérdeztem.

-Amilyen szerencsénk van, biztos. -válaszolt.

Az óra további részét olvasással töltöttem. Amikor kicsengettek, végigszenvedtünk még pár órát, majd indultunk haza. Matt-ékhez mentünk, mert megbeszéltük, hogy sötétedéskor megkeressük a vadászokat és megnézzük, hogy hányan maradtak. Mr. Gonosz nem hiszem, hogy túlélte az elektrosokkot, mert elég nagy adagot kapott. Amikor beértünk az erdőbe, átváltoztunk farkassá, mert úgy gyorsabb megtenni az utat és nem is fáradunk ki annyira. Út közben megint késztetést éreztem néhány őz, nyúl, vagy szarvas meggyilkolására, de visszafogtam magam. Ezek csak az állati ösztöneim. 

Végre elértünk a faházhoz, ahol most nem volt senki. Matt szülei dolgozni mentek és estig nem érnek haza. Felmásztunk a verandára és bementünk Matt szobájába. Ez egy igazi fiús szoba volt a nagy farkasos poszterekkel és a fekete-ezüst színkombinációkkal, amik az egész szobát uralták. Nagy, szürke ágy volt középen, mellette fekete éjjeliszekrénnyel, ezüst szekrények, és fekete szőnyeg. Mindent összevetve jól nézett ki az egész háló. Két fekete fotel is volt a szobában, amikbe letelepedtünk és elkezdtük megcsinálni a házit. Együtt csináltuk, mert úgy könnyebb volt. Amit én nem tudtam, azt Matt tudta, amit ő nem tudott, azt én tudtam. Egyre jobban kezdem érezni azt, hogy ő az én másik felem. Hogy is mondják ezt? Lelki társ? Na szóval ő olyan, mint én fiúban. Legalábbis természetre. Minél tovább csináltuk a dolgunkat, az agyam annál inkább homályosodott el és mindketten beszéd helyett ásítoztunk. Nem aludtunk valami sokat az éjjel a mi kis harcunk miatt, ezért egész nap olyanok voltunk, mint a zombik. 

Amikor egy olyan feladathoz értünk, hogy csak olvasni kellett, észre vettem, hogy Matt a szükségesnél jobban lehajtja a fejét és amikor jobban megnéztem, láttam, hogy mélyen alszik. A látványától nekem is kezdett lecsukódni a szemem és a következő pillanatban már aludtam is.

Álmomban egy asszonyt láttam a kis tó mellett, aki a víz felé volt fordulva. Hátulról fiatalnak tűnt, de amikor megfordult, láttam, hogy az ötvenes éveiben járhat. Tiszteletparancsoló arccal rendelkezett. Világos fürtjei voltak és tengerkék szeme telt ajkai vörösen ragyogtak, de nem a rúzstól. Természetnél fogva voltak ilyenek. A kezében egy karkötő csillogott ezüst színűen. Ennek nem a kezén lenne a helye? Kísértetiesen hasonlított a nagyira, aki pár éve hunyt el. Elkezdett felém lépkedni. 

-Szerbusz, Sirena! -köszöntött búgó hangon- Már vártam ezt a találkozást.