Halkan benyitottam a nappaliba, miközben próbáltam lenyugtatni vágtató szívem. Az izgalmamat az is fokozta, hogy éreztem Matt izgalmát is. Ő is így volt ezzel, de próbáltunk lenyugodni. Benéztem a helyiségbe és láttam, hogy anya és apa a bőrkanapén ülnek és a telefonba ordítoznak:

-Nem, még nem telt el három nap, de szegény valahova eltűnt és nem tudjuk, hogy hol van... -hallottam anyám ingerült kiabálását, ahogyan a rendőrséggel veszekszik- Hát ez letette... 

Még soha nem volt úgy, hogy nem voltam itthon akkor amikor kérték, tehát nem tudom milyen sors vár rám, ha meglátnak... Lehet, hogy életem végéig nyomkövetőt kell hordanom a bőröm alatt, hogy tudják merre vagyok és ez akárhogyan is nézzük nem a legelőnyösebb dolog, ha valaki vérfarkas. Erőt vettem magamon és beléptem a nappaliba Matt-be kapaszkodva. Megköszörültem a torkom és köszöntöttem az őseim.

-Sziasztok! Hát megjöttetek? -kérdeztem erőltetetten. Mint aki nem tudja, hogy már legalább három órája itthon vannak.

-Ez eléggé siralmas volt... -hallottam Matt hangját a fejemben.  

-Ezzel nem segítesz. Inkább hagyd, hogy én beszéljek! -róttam meg.

Anya egyből felpattant a kanapéról és megfordult az arckifejezésén nevetni tudtam volna, de inkább nem tettem. A döbbenet, az öröm és a félelem ült ki az arcára. Végignézett rajtam. Az arcomtól indult a tekintete. Amikor a lábamhoz ért megállt ott a pillantása. Aztán Matt-et nézte végig rosszallóan. Tudom, hogy most mi jár a fejében: Ki ez a srác és hogyan merészel hozzáérni a lányomhoz, de miért támaszkodik Sirena rá és miért van befáslizva a lába? Ezt onnét tudom, hogy túlságosan is ismerem. 

Apa is felállt a helyéről és ő is ugyanolyan arcot vágott, mint anya. Most, hogy így elnézem őket, már tudom, hogy miért jöttek össze: rettentően hasonlítanak egymásra. Anyám olyan, mint apám nőbe, apám pedig olyan, mint apám férfiban. Legalábbis agyban hasonlítanak. Kinézetre már nem, mert anya inkább északias kinézetű, apa meg inkább délies. 

Elindult anya felém és egyhatalmas ölelésben részesített. Megnyugvó sóhajt hallatott, majd apa is megtette ugyanezt. Matt csak állt mellettem és tartott engem. A féltékenység lángját éreztem benne, mert ugyebár neki nincsenek igazi szülei.

-Sirena! Merre jártál? Már három órája itthon vagyunk és nem értünk el a mobilodon sem. -kezdte anya. Egy halásszünetet tartott és ránézett Matt-re, majd magára erőltetett egy kisebb mosolyt- És kit tisztelhetünk ennek a jóképű fiúnak a személyében? 

Ezen nem lehetett nem nevetni, de megpróbáltam visszatartani. Matt anyára meredve állt nem állt szándékában megszólalni, mert lefagyott.

-Szólalj már meg te Isten Csapása! -szóltam neki.

Hirtelen megrázta a fejét és szabad kezével anyám keze felé nyúlt és így szólt:

-Matt Gonzales vagyok, a lányuk legjobb barátja. -hintett csókot anyám kezére, aki ettől zavarba is jött. Matt ebben nagyon hasonlít a nevelőapjára, mert ő is így köszöntött engem. -Sajnálom, hogy nem hoztam haza időben Sirena-t, de megbeszéltük, hogy ma elmegyünk futni az erdőbe. El is indultunk és úgy tűnt, hogy haza is érünk időben, de Sirena lába beleakadt egy drótba, ami már rozsdás volt és nagyon mélyen felsértette a bőrét, ezért el kellett vinnem a kórházba. Kapott mindenféle fertőtlenítőt és most már jól van.

Uhhh... Hát ilyen jó mentséget az életben nem találtam volna ki. Anya és apa elkezdték méregetni a lábam. Még szerencse, hogy mind a ketten futónadrágban és edzőcipőben voltunk, így hihetőbb a hazugság. Olyan, mintha tényleg futni mentünk volna. 

-Hát, fiam... Köszönjük, hogy viszonylag épségben hazahoztad. -mondta apám. Nem egy nagy beszédes ember és ez a hét szó nála rekordot jelent. Matt és én is kínosan elmosolyodtunk, majd Matt elkezdett húzni apa felé, ami ellen nem tehettem semmit és közben így szólt:

-Na, nekem most már mennem kell, mert az én szüleim sem tudják, hogy merre vagyok, szóval viszlát és Sirena, holnap az iskolában találkozunk. -mosolygott a  megnyerően huncut, kisfiús, féloldalas mosolyával, amitől anyám csak még vörösebb lett.

-Szia! -köszöntünk egyszerre és Matt egy integetéssel kilépett a házból, én meg ott maradtam apám erősen tartó karjai között és egy óriási ürességet éreztem a mellkasomban. Anya még mindig teljesen elpirulva állt, ezért apa szólalt meg először. 

-Örülök, hogy újra láthatlak, Hercegnőm. -ölelt magához és én viszonoztam.

-Ez meg mi volt? -kérdezte anya szikrákat szóró szemekkel. 

Hát, igen... Apával könnyű, de anyával... Olyan, mint három aggódó házaspár egy emberbe tömörülve. Most legyél okos Sirena!-mondtam magamnak.

-Ömm... Mire gondolsz? -kérdeztem ártatlanul, mire anya megforgatta a szemét.

-Hát arra, hogy megbeszéltük, hogy hatra itthon leszünk és te addigra már régen itthon vagy. De ehelyett te elmentél az erdőbe egy sráccal, akit alig ismersz és beállítasz sérülten. Megbíztam benned, hogy felelősségteljesen viselkedsz majd, de neeem. -járkált fel-alá előttem és minden szavát a úgy formázta, hogy az egyenesen az elmémbe hatoljon. 

-Sajnálom. -motyogtam.

-Az rendben lenne, hogy egy olyan osztálytáraddal mész el akárhova, akit már ismersz és nem kétnapos a kapcsolatotok. Nem tudhatod, hogy megbízhatsz-e benne. -mondta és én ezen nagyon megsértődtem. Igenis ismerem Matt-et és megbízok benne. Úgy döntöttem, hogy ezt hangosan is kimondom.

-Igenis ismerem Matt-et és még az életemet is rábíznám, mert ha nem vetted volna észre, ő az egyetlen ember aki hozzám szól az egész retkes városban. Mert nekünk tuti oda kellett költöznünk, ahol felkapaszkodott, újgazdag idióták vannak. Mindannyian lenéznek engem és most végre jött egy épelméjű ember a városba és most azt mondod, hogy ne bízzak benne? -fakadtam ki, mire anyám arcvonásai meglágyultak. Úgy látszik csak most értette meg, hogy miért nincs egy barátom sem és nem tudtam elviselni, hogy így beszél a társamról. Nekem olyan mintha, már születésem óta ismerném. 

-Bocsi, anya... Nem így akartam mondani. -mondtam halkan, majd eltávolodtam apától és a lépcsőkorlát felé botladoztam. Visszanéztem a szüleimre, akik lefagyva álltak a nappali közepén. Még soha nem mondtam meg a magamét és soha nem mondtam ellent semminek, amit ők mondtak. Apa szűkszavúságát örököltem, tehát soha nem mondtam még ennyi mindent egyszerre nekik.

 Nagyon nehezen felkapaszkodtam az első lépcsőfokra, majd a másodikra, míg végül felértem az emeletre. Belépkedtem a szobámba és a fürdőszoba felé vettem az irányt. A kötés miatt csak nehezen tudtam megfürdeni, de valahogy sikerült. Felvettem a combközépig érő alvós pólóm és egy rövidnadrágot és az íróasztalomhoz döcögtem. Beledobáltam holnapra a cuccaimat a táskámba, majd a sarokba hajítottam azt. Bedőltem a kényelmes franciaágyamba és hamar elnyomott az álom. Olyan jól aludtam, mint még soha. Biztos attól, hogy annyit futottam ma. 

Hirtelen az éjszaka közepén a sebem újra égni kezdett és fájdalmamba a lábamhoz kapva felültem. Amikor egy kicsit elviselhetőbb lett a fájdalom ránézem az órámra. Hajnali kettő volt. Újra belehasított a vádlimba a fájdalom és becsukott szemmel koncentráltam. A szememet összeszorítottam és az égő érzés elnyomta az összes érzékem. Úgy látszik, hogy a varázskrém nem álladó hatású. 

Egy olyan érzés kerített hatalmába, hogy valaki van bent a szobámban rajtam kívül. Sőt, mi több a szuszogását is hallottam. Nagyon megijedtem. Világ életemben rettegtem a szellemektől és most lehet, hogy itt van egy mellettem. A pánik eluralkodott az egész testemen és akkor valaki megsimította a hajam. Összerezzentem, majd félreugrottam és a padlón találtam magam. Egy ismerős nevetést hallottam és mérgesen nyitottam ki a szemem, mert még mindig csukva volt és felültem. 

-Matt! -kezdtem dühösen- Hogy a francba jöttél be?

-Az ajtón. -felelte és próbálta elnyomni a röhögőgörcsét. Nem örültem, hogy ilyen jól szórakozik rajtam, de a hangulattapadás miatt én is elmosolyodtam.

-Miért jöttél? -kérdeztem, amíg felhúzott a földről- Nem tudsz aludni, vagy mi van? -persze nagyon örültem, hogy itt van, mert amióta elment üresség tátongott a mellkasomban. 

Az arca a vidámból átváltozott ijedté. 

-Miközben otthon voltam és aludtam, volt egy álmom... -kezdte nehezen- Ma hajnalban egy új vadászt avatnak a vérfarkasvadászok és ráadásul ez az ember olyan, akit ismerünk. Mellesleg jöttem újrakötözni a lábad. A krém csak kevés ideig jó a sebedre.

-Ki az, akit be fognak avatni? -kérdeztem.

-Majd elmondom, ha elindultunk. -válaszolt titokzatosan. Felültünk az ágy szélére és Matt levette a lábamról a mostanra vérben úszó kötést és bekente a krémmel. Most is csípett a gyógyszer. 

-Most öltözz! Megyünk megakadályozni a csaj beavatását. -mondta.