Sziasztok, drágák! Eddig még nem írtam nektek semmit... De itt az alkalom, hogy bepótoljam. Nagyon szépen köszönöm a sok szavazatot, megtekintést és a kommenteket! Szeretlek titeket!! Nem is húzom tovább az időt. Itt az új rész. Jó olvasást és remélem, hogy tetszeni fog! ;)

Sirena! -hallottam a nevem valahonnan távolról- Nem biztos, hogy sokáig tudlak még vinni, szóval kérlek ébredj fel. -visszhangzott egy hang. Rájöttem, hogy Matt-é.

Nagyon nehezen kinyitottam a szemem és magam elé bambultam, amíg kiélesedett a látásom. Felismertem, hogy Matt karjaiban vagyok és hogy visz. Szegény... Soha sem szerettem, amikor vittek, mert mindig úgy éreztem, hogy más terhére vagyok és ez most így is volt.

Felnéztem Matt arcára és láttam az erőlködő arckifejezését, amin elmosolyodtam. Hirtelen felém kapta a fejét és egy megkönnyebbült sóhajt hallatott.

-Hál Istennek, felébredtél! -szorított magához- azt hittem, hogy örökre elájultál. -állt meg.

-Nyugi, nem. Tegyél le légyszi. -mondtam, majd le is rakott.

Nehezen a bal lábamra álltam, nem a sérültre és körbenéztem. Semmi sem volt ismerős.

-Matt! Meddig voltam kiütve? -néztem rá értetlenül- Hol vagyunk? Hány óra van egyáltalán? -bombáztam kérdésekkel szegényt és egyre jobban kétségbe estem, hogy vajon eltévedtünk-e.

-Nyugi! Körülbelül két órája kutyagolok veled a karjaimban, szóval két óráig voltál eszméletlen. Hogy hol vagyunk? -nézett körbe- Már közel a városhoz, de ha ilyen tempóban haladunk, akkor fél óra és otthon leszünk. -elővette a zsebéből a telefonját és megnézte, hogy mennyi az idő- Kilenc óra van, tehát tuti lekéstük anya vacsoráját. -szomorodott el.

Kilenc óra van? Akkor apáék már biztosan hazaértek és fogalmuk sincs hol vagyok, ráadásul itt még térerő sincs, tehát anyám tuti azon gondolkozik, hogy hívja-e a rendőrséget, hogy eltűntem. És hogyan magyarázom meg nekik, hogy van egy be nem gyógyuló sebem, ami miatt nagy valószínűséggel pár napon belül elvérzek... Úr Isten! Ebbe még bele sem gondoltam. Most akkor meg fogok halni vagy mi lesz velem? Nagyon ijedt arcot vághattam, mert Matt hirtelen megölelt. Most nagyon jól esett egy ölelés, mert már az összeomlás szélén álltam és úgy éreztem, most Matt összetartja a darabjaimat és nem kell félnem, hogy végleg összetörök. Úgy érzem ilyennek kell lennie egy barátnak...

-Nyugodj meg! Minden rendben lesz. Most hazamegyünk hozzánk és megkeresem neked azt a kenőcsöt, ami egy kicsit meggyógyítja, de nem végleg a a sebet. -mondta úgy, mint egy kétévesnek- Oké?

-Jó... -szipogtam és eleresztettem a derekát- Menjünk.

Elindultam szép lassan, de alig tudta ráállni a lábamra. Iszonyatosan fájt, de nem akarom, hogy Matt tovább cipeljen. Így is elég terhet jelentettem neki két órán keresztül.

-Karolj belém! -hallottam Matt kissé rekedtes hangját. 

Megtettem amit kért. A nyakába kapaszkodtam, ő pedig a derekamnál fogott meg, hogy el ne essek. Így könnyebb volt menni. Már teljesen besötétedett, de nem érdekelt, mert mindent láttam. Még a színeket is, csak egy kicsit sötétebben. Hihetetlen, hogy egy vérfakasnak milyen jó a látása...

Szépen haladtunk Matt-ék faháza felé és tényleg fél óra alatt oda  is értünk. Megpróbáltam felmászni azon a nyamvadt öt lépcsőfokon, de nem ment. 

-Ajjj! -mondtam mérgemben és durcás ovis fejet vágtam. Erre Matt hangosan felnevetett és felvett az ölébe úgy, ahogyan a menyasszonyokat szokták, majd könnyed léptekkel felvitt a teraszra és lerakott.

-Köszi. -mosolyogtam, amire csak egy nagyot vigyorgott. A kilincs felé nyúlt, de már nem érte el, mert Mary már ki is nyitotta az ajtót és aggódó tekintetével találtuk magunkat szembe. 

-Mi törtét? Ugye nem...? -nézett rám rémülten, majd Paul tűnt fel mögötte ugyancsak aggódó tekintettel.

-Ne! Megsérültél? Mérgezett a seb? -furakodott közelebb.

-Igen. Elakadt a lába a kerítésben amikor a vérfarkasvadászok ránk találtak és üldözni kezdtek. Átugrottunk egy kerítést, ami az utunkban állt, de a drót is mérgező volt. -vázolta gyorsan a helyzetet Matt. 

Újra el kezdett a seb égni, majd a lábamhoz kaptam és megint a földön guggolva szorongattam a sebet, amiből egyre több vér szivárgott. Matt is a lábához nyúlt, ahogyan megérezte a fájdalmam, de nem érdekelte. Azonnal felkapott a földről, majd a nappaliba vitt a kanapéra. Lassan már ráírhatom a nevem a bútorra, annyiszor ülök rajta. Otthagyott és a szekrényben elkezdett turkálni és szórni kifelé azokat a cuccokat, amelyek nem kellettek. Eközben Paul mellém ült és Mary a fürdőszoba felé vette az irányt, hogy hozzon onnan törölközőt és egyéb elsősegélynyújtáshoz szükséges dolgokat. Mikor kiért velük feltűrte a nadrágom a térdemig, majd lefertőtlenítette, ami nagyon csípett. Matt végre megtalálta a krémet, ami átmeneti sebbehegedést okoz és bekente vele az érintett területet. Ez a kenőcs még jobban csípett, mint az előző fertőtlenítő. Elkezdett a krém sárga fénnyel világítani és amikor kialudt a fény egy frissen behegedt sebet találtunk az előbb tátongó helyett. Megkönnyebbülten fújtam ki az eddig bent tartott levegőt és ahogy láttam, mindenki így volt ezzel. Paul lépett le először, mert neki másnap dolgozni kell menni és még sok munka vár rá itthon. 

-Gyertek, egyetek egy kicsit! Biztosan kifáradtatok a nagy menekülésben. -állt fel Mary mellőlem.

-Jó, de nekem sietnem kell haza, mert anyámék már biztos otthon vannak és nem tudják, hogy merre vagyok. -mondtam.

-Én éhes vagyok. Gyere te is! -állt fel az előbb előttem ülő Matt a földről és a kezemnél fogva felhúzott.

Elindultunk a konyhába. Most sokkal jobban ment a sétálás. Megéreztem a frissen sült hús illatát, amitől a szemem vörössé vált, ahogy Matt-é is. Felgyorsítottuk a lépteinket, lehagyva Mary-t, aki csak mosolygott a tettünkön. Amikor beértünk a konyhába egy-egy hatalmas szelet friss steak várt ránk az asztalon. Leültünk és falni kezdtük. Most nem érdekelt, hogy mi illik egy jól nevelt hölgyhöz, felkaptam a kezembe a húst és marcangolni kezdtem. Sajnos nagyon gyorsan elfogyott...

-Köszönöm szépen a vacsorát. -köszöntem meg illemtudóan. Amire Mary csak mosolygott, miközben mosogatta a koszos edényeket. 

Felálltunk az asztaltól és az ajtó felé vettük az irányt. Kimentünk az erdőbe és félig meddig Matt-re támaszkodva lépdeltünk haza felé. Amikor megláttam a házunkat és hogy már és a lámpa odabent, a szívem felgyorsult, amit Matt és érzékelt, mert feszengeni kezdett. Ő sem tudta, hogy hogyan magyarázzuk ki, hogy egy "ismeretlen" srác vitt haza egy halálos sebbel. A lépcsőn megint nem tudtam felmenni ezért Matt vitt fel a lépcsőn. Komolyan, még nagyobbak lesznek az izmai, ha így folytatom...

Idegesen léptünk be a házba és a nappaliba vettük az irányt. Ami ez után történt, azt szívesen kihagytam volna az életemből...