Szerda van, november. Az ég most is borongós volt, mint szinte minden nap, de azért nem volt hideg, nyugodtan kimehetett az ember egy szál dzsekiben és egy nadrágban, nem fázott meg. Angliában mindennapos az eső és a rossz idő, de engem ez nem szokott zavarni, úgyse megyek sehova...

Felkeltem a kényelmes, puha ágyamról, amire ha visszanéztem csak úgy hívogatott. Nem akartam semmit se csinálni, csak egész nap feküdni és olvasni, vagy rajzolni és festeni. Az iskolához végképp nem volt kedvem. Zombitempóban elindultam a mosdóba, megfürödtem, majd felvettem egy fekete passzos nadrágot és egy sötétzöld pólót. Nem szeretem a világos színeket magamon hordani. Így legalább a külsőm tükrözi a szomorú belsőm. Tudom, most azt gondoljátok, hogy depis vagyok, de tévedtek. Nekem csupán annyi bajom van, hogy nincs egy barátom sem a gimiben, sem a városban, se sehol. Anglia egy poros kis városában élek, ahol az ország leggazdagabb (és legnagyképűbb) emberei élnek. A milliomosok gyerekei mind bunkók és úgy viselkednek, mintha az övék lenne a világ. Senki se áll velem szóba, mert én nem nézem le a nálamnál szegényebb embereket és nem öltözködök a legutolsó divat szerint. A legjobb barátom a bátyám, Brian, de ő elment egyetemre Londonba már öt éve. Ha idén végez, végre visszajön a városba és így legalább nem leszek egyedül. Ő minden problémámat meghallgatja és nagyon szeretem őt. Anya és apa mindig úton vannak. Egy közeli városban dolgoznak és mindig menniük kell valahova, mert ők a legjobbak a szakmájukban, ők tudják az embereket a legjobban rábeszélni arra, amit ők és a cégük akar. 

Megfésültem aranybarna, hullámos hajam, megmostam a fogam és lementem a konyhába. Anyáék már elmentek dolgozni, így én voltam itthon egyedül. Kerestem magamnak valami ehetőt a hűtőben és gyorsan megreggeliztem. Kimentem az előszobába és felvettem a fekete bakancsom, magamra kaptam a bőrdzsekim és kiléptem az utcára. Bezártam magam mögött az ajtót és a kulcsot a táskám legmélyére dugtam, majd elindultam a nyüzsgő utcán. Istenem, hogy én mennyire utálom a tömeget... 

Utam a Poklok Házába szörnyű volt. Túl sok volt az ember és nekem tömegiszonyom van. Úgy érzem, mintha mindenki fel akarnának lökni és össze akarnának nyomni. Amikor odaértem a suli kapujához, még csak fél nyolc volt. Átvágtam az udvaron és bementem az ajtón. Mindenki lesajnálva nézett rám, de már megszoktam. Csak azért néznek ki a sorból, mert nem pakolok magamra két kiló sminket, nem a legkivágottabb felsőket veszem fel és nem járok miniszoknyában, amiből kilátszik mindenem... Egyszóval nem úgy nézek ki, mint akit az út széléről szalajtottak. 

Felbaktattam a második emeletre és bementem a termünkbe, ami elég kicsike volt ennyi diáknak, mint ahányan az osztályomban voltunk, de valahogy mégis elfértünk, mellettem még egy üres hely is volt. Sokan már bent ültek a teremben, itt is mindenki utálkozva nézett rám, de nem érdekelt. Elbaktattam a leghátsó sor, sarokban lévő padjához, azaz az én padomhoz. Kilencedik óta ez az én helyem, senki más még a közelébe se jött. Lehuppantam a székre és elővettem azt a füzetem, amibe rajzolni szoktam. Sokféle rajz volt benne: álomfogók, végtelen-jelek, farkasok. Legfőképp farkasok és most is azt rajzoltam.

Pár perc múlva már mindenki bejött a terembe. Teljesen elmerültem a rajzolásban. Hirtelen ismeretlen hangokra kaptam fel a fejem és megláttam egy idegen srácot az ajtóban állni. Magas volt, izmos testalkatára sötétszürke, szűk pulcsit és egy egyszerű fekete nadrágot vett fel. Oldalt és hátul rövidebb, felül hosszabb, felállított fekete haja volt, barnás bőre és barnás-feketés-pirosas(?) szemei voltak. Biztos a fények miatt láttam így... Férfiasan szögletes arccal rendelkezett és nagyon jóképű volt. A bal állkapcsán egy kis heg volt, ami ha nem lenne, a fiú olyan lenne, mintha az ember egy szobrot nézne. 

A srác végignézett az osztályon. Szemében csalódottságot és undort láttam, aztán megakadt a szeme rajtam. Biztosan észrevette, hogy bámulom és ezért nagyon hülyén éreztem magam. Ahogy belenéztem a szemébe, valami megváltozott az arcán. Ez a valami felváltotta az undort és a csalódottságot, helyét egy kis öröm váltotta fel. Hirtelen valaki meglökte, így elveszítettük a szemkontaktust. Teljesen idiótának tűnhettem a szemében és inkább visszatemetkeztem a rajzolásba, de megéreztem, hogy valaki mellettem áll, majd leül mellém. Felnéztem a füzetemből és azzal a fiúval találtam szembe magam, aki az előbb az ajtóban állt. Egy ilyen srác mellém ült? Miért pont mellém? Nem akartam ránézni, meredten figyeltem helyette a rajzomat, ami egyre több kacskaringós vonallal gazdagodott.

-Szia! Ugye nem baj, hogy ideültem? Máshol nem volt hely. -kérdezte félve, lejjebb hajolva, hogy láthassa az arcomat, amit világos hajam eltakart.

-Dehogyis! -mondtam zavartan.- Ide sohasem ül senki. -sütöttem le szemeim és még mindig nem mertem ránézni.

-Akkor lehetünk padtársak.- mosolygott.- Különben a nevem Matt. Hát a tiéd?

-Sirena. -válaszoltam és végre vettem a bátorságot és ránéztem. Közelről még jobban nézett ki- Ezek szerint te leszel az új osztálytársunk. 

-Igen. -majd egy kicsit közelebb hajolt és ezt suttogta. - Ebben az osztályban mindenki ilyen?

-Milyen? -döntöttem egy kicsit oldalra a fejem.

-Hát... Ilyen nagyképűek. -sandított a többiek felé. A lányok irigykedve és dühösen néztek rám, mert Matt nem mellettük volt.

-Ó, nem csak az osztályban. -legyintettem- Az egész suliban, az egész városban. Itt gazdag emberek kölykei tanulnak, akik apuci meg anyuci pénzén élősködnek és veszik maguknak a drágábbnál drágább cuccokat. -foglaltam össze a suli összetételét szem forgatva.

-De te nem vagy ilyen.- mondta Matt.

-Honnan gondolod? -kérdeztem gyanakvó pillantással, erre csak mosolygott.

-Mert szerinted nem feltűnő, hogy te nem kensz magadra három réteg vakolatot, mint a többi, nem vagy "kidobom-mindenem"-típus és itt ülsz a sarokban egymagad?-húzta fel egyik szemöldökét.

-De. -mosolyodtam el.- Te sem tűnsz egy bunkó ficsúrnak. Már csak azért sem, mert láttam milyen undorodva nézel végig rajtuk.- mutattam drága osztálytársainkra. Erre csak vigyorgott.

-Eltaláltad.-bólintott. 

Becsengettek és az osztályfőnök, aki egyben a fizikatanár is, besétált az ajtón. Mindenki elcsendesedett és egy közös "Jó reggelt tanárnő!"-vel köszöntöttük.

-Nektek is jó reggelt!- köszönt ő is- Bizonyára észrevettétek, hogy ma új osztálytárs érkezett közénk. Matt! Kérlek gyere ki ide és mondj valamit magadról!

Matt egy ijedt pillantást vetett rám, én biztatóan bólintottam. Matt felkelt a helyéről és elindult a padok között lendületes lépésekkel. Mindenki végigkísérte a pillantásával. Amikor kiért, megfordult és elkezdte:

-Helló, Matt Gonzales vagyok. Tegnap költöztem ide a szüleimmel. -fejezte be és sietve visszaindult felém, majd ledobta magát a székre és hintázni kezdett. Tipikus kisfiú-típus.

-Huhh... Hát ez rövid és tömör volt, Mr. Gonzales. -nevetett Mrs. Blake.- Jól van, kezdjük is el az órát.

És belekezdett egy iszonyatosan unalmas fizikaóra megtartásába. Szeretem a fizikát, a kedvenc tantárgyam, de Mrs. Blake-nek olyan megnyugtató és lágy hangja van, hogy mindannyiszor arra  eszmélek fel, hogy csukódik lefelé a szemhéjam és teljesen lemaradtam a jegyzetelésben.

Miután nagy sokára befejezte az órát Mrs- Blake, odahívott engem és Matt-et az asztalához. 

-Miss. Hoods, kérem vezesse körbe Matt-et az iskolában, köszönöm. -mondta, majd felállt a székről és kiment.

-Jól van, úgy látom, hogy nekem jutott az a csodás feladat, hogy körbevezesselek. -fordultam Matt felé. -Gyere! -ragadtam meg a karját és villámtempóban végigmutogattam neki a termeket, a labort, majd pedig rohantunk a tesiterem felé és bevetettük magunkat az öltözőinkbe. Én mint mindig távol a nyávogós lányoktól öltöztem. Felvettem fekete izompólómat, fekete cicanadrágom és kék sportcipőmet, majd kimentem a tömény körömlakkszagú öltözőből, egyenesen a tornaterem szivacsai felé és leültem rá. Egészen a falig csúsztam és felhúztam a térdeimet, hogy át tudjam ölelni azokat. Behunytam a szemem és élveztem a csendet. Hirtelen megéreztem, hogy valaki néz és szinte az arcomba szuszogott. Annyira megijedtem, hogy leestem a szivacsról. Miután nem csak csillagokat láttam, megnéztem ki az, aki megijesztett. Ki más lehetett volna, mint Matt?

-Sirena!- mondta ki dallamosan a nevem.- Jól vagy?- kérdezte ijedten.

-Persze! Ne aggódj már ennyire!- nevettem, majd visszaültem a szivacsra, ahogy ő is. Szólásra nyitotta a száját, de a csengő hangja miatt nem folytatta. 

Felálltunk, a többiek kijöttek az öltözőkből és beálltunk tornasorba. A lányok között én vagyok a legmagasabb. Nem vagyok az az égimeszelő, csak 173 cm vagyok, de így is mindenkit leelőztem. Matt is beállt a fiúk közé, ő is a magasak között találta meg a helyét. Ha jól tippelek, akkor olyan 185 cm lehetett, de lehet, hogy magasabb.

Bejött a terembe a tesitanár és elkezdett minket futtatni. Matt mellettem futott, ami nagyon jól esett, mert mindig magányosan szoktam. Miután már majdnem kiköptük a tüdőnket, levezetésként fociztunk. Mi, lányok, leültünk a padra, míg a fiúk elkergetőztek a pályán Matt egész szépen játszott, rengeteg jó csele volt és néhány gólt is lőtt. De aztán a másik csapatban lévő srácok elkezdtek lökdösődni, aminek a fő célpontja Matt volt. A fiú hirtelen megállt a pálya közepén és ijedten keresett a szemével. Nem tudtam, hogy mi lehet a baja lehet, de valami nagyon nem tetszett nekem itt. Matt rémült arcot vágott, majd berohant az öltözőbe. Odaléptem a tanárhoz. 

-Tanár úr, utánamehetek? Szerintem rosszul van. -kérdeztem az öltöző felé mutatva.

-Menj csak és ha tényleg rosszul van, szólj! -válaszolt. Ezért ő a kedvenc tanárom. Kedves és segítőkész. Amikor elsőben kifordult a térdem a helyéről, ő tette vissza, nem hagyta másnak, még a mentősöknek sem. Nagyon a szívén viselte a diákjai sorsát és ha valaki egy kicsit szédült is, rögtön hazaküldte. Ugyanakkor szigorú is volt, mert testnevelésórán sokat követelt. Nála nincs olyan, hogy ne tudnál folyamatosan futni akár fél órán keresztül. Aki megáll, annak beír a naplóba egy egyest. Mindent összegezve az egész osztály neki köszönhetően jó kondiban volt. 

A fiúöltöző felé vettem az irányt és félve benyitottam. A látvány nagyon megijesztett...

Sziasztok! Ez a rész már JAVÍTVA van! ;)