Mochok birodalma nagy volt, és sok lakosnak nyújtott otthont. A helyet a Sárkány-tó nevű állóvíztömeg látta el hidratáló iszappal, amit ott helyben gyűjtöttek. Mivel a helyiek híresen hírhedtek voltak butaságukról, így víz helyett a tó által adott egyéb terményekből szerezték meg a szükséges dihidrogén-monoxidot.

Hiszen a víz tiszta volt, kristálytiszta és mégsem fogyasztották. Mert a folyadék a méregre emlékeztette őket, amely rettegést váltott ki belőlük. Ugyanis az elmúlt pár évben több iszaplé-mérgezés is történt. Ha tudták volna, hogy a zöld, nyálkás valami minden egyes darabja mérgező, akkor talán nem lettek volna annyira őrültek, hogy belekóstoljanak.

De a kis mochkok – ahogy ők hívták maguk – nem voltak túl eszesek, ezért nagy volt náluk a halálozás. Így terjedt el köreikben az unikornispestis, a sárkányhimlő, a kentaursörény is. De a főnixgyulladás, gorgóláz szintén.

Továbbá tudniillik, ezek a magasan képzett polgárok nem csak buták voltak, hanem szerencsétlenek is. Szinte bármiben elestek, amiben nem kellett volna. Például az egyik mochok, Kososh is így járt a minap.

A szél nekifújt egy levelet, mire ő profi focistához hasonlatosan, üvöltve terült el a földön, és azt kiabálta, hogy a levél szándékos sérülést akart neki okozni. Kososh már-már paranoiás volt, hogy minden ártani szeretne szerénységének. Habár ennél nagyobbat mochok nem is tévedhetett. Pedig ők aztán sokszor tévedtek.

De Kososh fajtájának egy különösen hülye példánya volt, aki azt hitte, látásból megállapíthatja a lábos hőmérsékletét, vagy megízlelheti a szelet, hogyha kedve tartja. Így ízlelte meg egy nap a végzetét, amikor éppen az egyik iszapot rágta, és elfelejtette, hogy ő egyszerre nem tudott két dolgot csinálni. Választania kellett: levegőt vesz, vagy rág tovább.

Természetesen okos mochok lévén a rágást választotta, és ott helyben megfulladt.