Sel lő, Lag úna. Ez a négy szó mára már összemosódott az emberi tudatban, míg korábban teljesen más jelentéssel bírtak.

Réges-régen létezett egy Sel nevű hímegyed, aki vadász volt. Foglalkozását tekintve állatokat gyilkolt, amelyeket puskájával lőtt agyon. Idáig érthettük, hogy a sellő kifejezés hogyan alakult ki mindebből. De ki is volt ez a Sel, és miért volt annyira lényeges az, hogy lövöldözött?

Sel Lem egy Lazzach nevű városban született, s alkotott. Apjától leste el a vadászat mesterségét. Már kiskorától fogva ártatlan állatokat gyilkolt, így hamar gyanússá vált, később emberekkel is végezni fog. Ezért, hogy ez ne történjen meg, szülei kitelepítették Selt a vadonba.

Vállára puskát aggattak, ujjára óvszert húztak, s elindították otthonról. Hogy miért volt szükség óvszerre? Erre a kérdésre oly egyszerű a válasz, mint arra, hogy miként jött létre a másodfokú egyenlet megoldóképlete. Tehát ezen síkos eszközre azért fektettek nagy hangsúlyt, ugyanis a hordásukkal a vadász már nem érezte magát olyan terhesnek a puskától.

De nem is ez volt a lényeg. Sel Lem kalandozni kezdett a Sálca nevű erdőben, amit Lazzach tartományon belül lehetett felkutatni. Szinte mindennapivá vált számára, hogy megkereste magának a betevő far-atokat, amik húsos farú, disznóhoz hasonlatos állatok voltak. Máskor bogyókat szedett, esővizet gyűjtött, s mikor kiszakadt a gumi, a régieket újabbakra cserélte, nehogy valami baj történjék.

Összességében jól éldegélt, habár már kicsit hiányzott neki a sok szép nő, a ronda férfiak viszont már nem annyira. Mégis, Sel úgy el tudott volna képzelni egy jó alakkal megáldott nősténymalacot a közelében.

Mindaddig az erdőket egy másik állat rótta, egy úna, vagyis írül bárány. Ő volt Lag az úna, avagy a lagúna szó későbbi meghonosítója. Kecses volt, mint a ma született bébizsiráf, de volt egy kis rendellenessége.

A legtöbb báránnyal ellentétben az ő szőrzete máshová koncentrálódott, pontosabban csak egy szervet ölelt körül a szivacsos gyapja. El sem kell mondani, melyik illetlen helyen tartotta ezt a nagy mennyiségű, földig érő szőrt. Természetes, hogy az álla alatt! Undorító!

Gyakorlatilag szakállat tudott növeszteni, de azzal mire ment, hogyha folyamatosan mindenkinek villantott? Mikor Lag szaporodni akart, a nőstények látták rettentően kicsi szeméremszőrzetét, és azonnal elhagyták őt. Ezért utána Lag az úna egyedül járta a földeket.

Egy nap viszont belebotlott Sel Lembe, a lazzach-i lakosba, aki éppen a Sálca nevezetű, enyhén szúrós erdőben rohangált. Amint meglátta, érezte, vadászt fogott. Nagy sebességgel megindult volna előre, ha nem hagyja rükvercben magát.

Emiatt a mögötte lévő fának csattant, mire Sel összehúzta magát, és várt a robbanásra. Mint minden jó filmben, Lag is nagy pukkanás keretében adta meg magát, de belőle nem csak törmelék maradt. Habár fejét elvesztette, teste élőholt módjára felkelt, és menni kezdett felé.

Lag lengő herékkel lépdelt Sel Lem elé, majd farát fordította felé, s felkészült arra, hogy irdatlan módon megrúgja.

Azonban Sel lőtt, Lagúna pedig kidőlt, mint részeg ember a libikókán. Így megszületett a legenda,melynek ezt a nevet adták: Sel lő Lag úna. De mindez mára összeforrt, s átalakult, mint ahogyan Sel heréi tették volna, ha eléri őt a végzete.