50. Liliom a feketeségben

Ez a novella Destyna201 íróversenyére készült, ami ezúttal ráadásul az első sima romantikus próbálkozásom, így nézzétek el nekem! Mindenképpen érdemes rápillantani a versenyre. A borítóm pedig szerintem egész szexi lett :D

Gyerekkoromban az előkertünkben liliomok nőttek. Emlékszem a szokatlan illatukra, ami émelyítő volt, bódítóan őrjítő. Aztán elvesztettem mindent és mindenkit, aki csak számított. Sötétség ereszkedett az életemre. Koromfekete, sűrű bánat. Abban hittem, hogy megtörhetetlen, átláthatatlan, emellett pedig a végzetem fogja jelenteni.

Csak a liliomok maradtak nekem: megjegyzem az összeset, amit látok. Liliát is. Ő az a lány, aki kirángatott ebből az öröknek érződő depresszióból.

Az arcára simítottam a tenyerem. A bőre rózsás pírt kapott az érintéstől, egy aranyszőke hajfürt csiklandozta a kézfejem. Világoskék szeme csillogott. Légzése felgyorsult, heves szívverése átütött a nyakán feszülő selymes felületen.

Lilia – súgtam a nevét. Mikor nem volt velem, úgy ismételgettem, mint egy mantrát. Lilia, Lilia, Lilia...

Azt jelenti, hogy liliom. Az én megmentőm, az egyetlen szép dolog az életemben. Az én virágszálam.

– Lilo.

Elmosolyodtam. Lehajoltam, majd az ajkam a homlokára szorítottam. Forró test simult az enyémhez annyira készségesen, hogy teljes mértékben elfeledkeztem, honnan is jön. Az utcáról. Erős lány, egy valódi szegénységben nevelkedett harcos.

– Olyan, mintha egy másik életben láttalak volna meg először – mondtam, majd ezúttal a füle mögötti területre hintettem csókot.

Apró remegés futott végig rajta. Ujjai finoman a csuklómra fonódtak, miközben gyengéden noszogatott a kanapé felé. Leültem. Átkaroltam a vállát, míg ő az oldalamnak dőlt. A hajába nyomtam az orrom, besszippantottam az illatát. Liliom.

Ösztönösen az alkaromra esett a pillantásom. Azon ott pihent a kék-arany színű virág, amely mindig emlékeztetett rá, melyik az én növényem, melyik az én kiutam. Szándékosan formáztattam Lilia képére. Az ő szeme, az ő haja... Az ő mindent felülmúló szépsége.

– Mi az? – kérdezte az állam alá dugva a fejét.

Meleg lehelete a nyakamat érte, egyenes orrának hegye végigsiklott az ádámcsutkámon. Nagy levegőt vettem. A közelsége egyszerre megnyugtatott, s feltüzelt. Kényszerítettem magam, hogy behunyjam a szemem. A rossz emlékek gyorsan megrohamoztak, azonban a mellkasomon végigfutó, kutató érintés biztosított róla, már másabb körülmények között élek.

– Semmi. Vagyis... Talán még nem tudod, de megmentettél, liliomom.

– Liliom. Miért pont az?

– A neved, az illatod, a szépséged.

– A szépségem? – kérdezte a barátnőm. Finoman felnevetett azzal a méz sűrűségét idéző hangjával.

Puszit nyomott a nyakamra. A nappaliból a konyhába pillantottam, ahol egy vázányi a kedvenc virágomból hirdette az állításom valóságalapját. Bármikor, mikor rájuk pillantottam, elöntött a nosztalgia. Mintha hazajöttem volna. És tényleg, itthon vagyok.

– Bizony, a szépséged.

Eltávolodtam Liliától. Két ujjam közé fogtam az állát, miközben engedtem annak az élénken csillogó, kék szempárnak, hogy elcsábítson. Szinte öntudatlanul tapasztottam az ajkam az övéhez. Azt mondják, a liliom a görög istennő, Héra virága, a tisztaság és az újjászületés szimbóluma. Van, aki azt állítja, az ő tejéből jöttek létre.

Inkább magát az ambróziát ízleltem meg. Édes, tökéletes. Csillapíthatatlanul szenvedélyes, olyasféle függőség, ami valamilyen módon tényleg halhatatlanná tesz engem. Tisztaság. Újjászületés. Mind igaz: mikor meglátom őt, minden rossz eltűnik belőlem, mássá válok, egy boldogabb Lilo-vá.

A kanapéra döntöttem. Elhelyezkedtem fele, majd néztem. Az arcát, a szemét, a haját, minden apró porcikáját, s kerestem benne azoknak az ősi történeteknek a kreálmányát. De hát mi lehetne Lilia, ha nem a kéj meg a szépség legnagyobb isteneinek az ajándéka? Talán nem az. Mégis egy dolog örökké megmarad: liliomom. Ő az én liliomom. Lilia a liliom.

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top