44. A vég nedvese
lizim02 egyik könyvének – vajon sikerül rájönni, melyik az? – fanfictionje szatíra alakba öltve... akarom mondani, öntve. Idióta ennek a Fantasióseisnek az írónője, nézzétek el neki! Aki felismeri, az szeretni fogja ezt is!
Telibe Nathanielre estem, a szexi, kigyúrt hátára. Feltápászkodtam, a gerince kicsit megroppant a nagy súlyom alatt, miközben a szívem hevesen kalapált. Amint lekászálódtam róla, megállapítottam, rendesen kiüthette magát. Azért a biztonság kedvéért belerúgtam kettőt.
Nem reagált.
Erre nyugodtan fordultam a vörös szemű Lucifer felé, aki pajkosan elmosolyodott. Ránéztem a Nathanhöz hasonlatos arcára, és egyből odarohantam hozzá. Erős, csattanós pofonnal jutalmaztam, amiért így megijesztett minket. Jött a következő és a következő.
– Egyen meg a penészes fene, te fasz! – kiabáltam neki gladiátoros lelkesedéssel.
– Mi ütött beléd, gyermek?
– Told el innen az otromba képed, mielőtt neked esem, és a pokolig kúrjuk magunkat!
– Hogy tessék? – kérdezte meglepődve, a szemében huncut csillogás lett úrrá. – Azt mondod, meg akarod erőszakolni a sátánt, a Fényhozót?
– Igen, azt! Ha a fiad olyan jól hall, te mi a francért nem? Esetleg már annyira megvénültél, a hallásod is romlott?
Durcásan fontam össze a karom, amíg szúrós pillantással illettem az immár égkék szemű formába alakult sátánt. A nálam jóval magasabb férfi arcáról csak úgy főzött a magabiztosság. A kezét összeszorította maga mellett, az ökle megremegett.
Felkacagtam. Lucifer évekig várt a pokol visszafoglalására, amit türelmesen megvárt... jó, majdnem türelmesen, mégis most, amikor rá utazom, alig bírja visszafogni magát.
– Na, mi lesz már, megmoccansz még valaha? – csücsültem le Nathaniel formás, kerek, izmos fenekére.
Elégedetten konstatáltam, hogy az milyen tökéletes tartást ad, biztosan a szilikon teszi. Ugyanis rájöttem, mindvégig hazudott nekem. Nem is kigyúrt annyira, mint hittem! Ehelyett szétműttette magát, mint egy elégedetlen filmes csajszi, hogy utána szexike legyen. Legalább neki jól sikerült a műtétje... Bezzeg az én botoxom!
– Várj egy percet, csak elugrom az óvszerért! Tőled nem várok gyermekáldást, leány.
– Nem is terveztem, én csak Nathannel szexelhetek gumi nélkül!
– Nem, vele sem, de mondtam már! A fürdőszobában sem véletlenül kellett szétrebbenetek – közölte velem hidegen, miközben kiugrott egy őz a bokorból.
Amint meglátott minket, felsikkantott, majd hanyatt vágódott a talajon. Ettől Lucifer annyira megilletődött, hogy ugrálva, négykézláb rohant az erdőbe, átvéve az aranyos kis állat identitását.
Megrökönyödve néztem az eseményeket. Újra Nathanielhez fordultam, aki éppen hevesen könnyített a benne lévő, felgyűlt gázok súlyán, vagyis alpáriul szólva, fingadozott.
– Nathan, kelj fel! – kevertem le neki egy hatalmas pofont, mire kipattant a szárnya, majd felrepült egy kilométer magasra.
Viszont, mivel nem különösebben volt tehetséges ebben, hozzám hasonlóan bénázva, ő is visszazuhant. A nyaka kellemetlen reccsenéssel tört el, mégis hamarosan már démoni alakjában tündökölt. A gyémántos kékséget átvette a mindent átható sötétség, a belőle feltörő fingáradat a csonttörést követően abbamaradt.
– Luna, Luna, minden rendben? – pánikolt, majd körülvizslatta a környéket. – Hol van az apám?
– Én vagyok az apád.
– Ho-hogy tessék? – kérdezte megilletődve.
Ezután jókedvűen felröhögtem, ő pedig rájött, mégsem én feküdtem össze Lilithtel. Megkönnyebbülésében hosszan kifújta a levegőt, míg én unalmamban náci szimbólumokat rajzoltam a porba a lábammal.
– Eleanor! Válaszolnál?
– Mi volt a kérdés? – néztem mellbe vele, mivel a szeméig nem igazán láttam.
– Hol van apa?
– Meglátott egy őzet, teljesen bekattant, és elrohant az erdőbe a fajtársaihoz. – Unott válaszomra felkapta a fejét, majd végigkémlelte a mellettünk húzódó rengeteget.
– Mit rajzolsz? Ó, horogkereszt, nagyon szép! Az meg ott Che Guevara?
– Igen, mit gondolsz róla? – érdeklődtem őszintén, és reméltem, ezúttal nem hazudik nekem.
– Gyönyörű! Na, akkor most megkeressük a sátánt, vagy Sztálint és Hitlert is megrajzolod?
Erre picit megráztam a fejem, majd elindultam az erdő sűrűjébe.
A talpam alatt ropogtak a gallyak, miközben a lábamra undorító csótányok másztak. Azokat sikítozva sepertem le magamról, és már majdnem sírni kezdtem. Szerencsére Nathan a különleges erejével ledobálta őket rólam, amitől szerelmes vihar dúlt a szívemben.
– Köszönöm – nyögtem ki kissé zavartan, míg a neonkék íriszét lestem.
Ez az egy mondat teljesen megbolondította. A fához nyomott, majd az ajkát az ajkamra tapasztotta. Nyelve a számba siklott, miközben benyúltam a homlokán keresztül az agyáig, amit finoman megsimogattam. Amint megjelentem a tudata határán, és a nedves anyag puha, szivacsos tartományát simogattam, hamar elégedettség ült ki a farkára.
– Eleanor – sóhajtotta a nevem –, ha folytatod, nem tudom visszafogni magam, és apámat megeszi egy prérifarkas!
– Az nem baj, úgyis folyton összevesztek. Akkor legalább nem érezném azt a kényszert, hogy orgiát tartsak kettőtök részvételével.
– Kettőnk?! Azt mondod, őt is akarod magadnak?
– Igen! Viszont te nekem adod a gyereked, ugye? – kérdeztem kiscápa szemeket meresztve rá.
– Öhm...
Erre sértődötten sarkon fordultam, majd sebességgel belefutottam valakibe. Vagyis valamibe, a fák nem számítanak személynek. Amint kellemesen felkenődtem a vastag, vaskos, hosszú, kemény, eres fatörzsre, elégedetten elmosolyodtam.
Valószínűleg megzápult az agyam.
Ez nem is kérdés.
Kussolj már!
Mindenki csak bánt, senki sem látja, hogy én vagyok ennek a sátánista könyvnek a főszereplője... Ettől sírni támadt kedvem, majd megjött a kedvem sajtos chipset enni. Aztán inkább visszafordultan Nathaniel felé, majd ismét abba a kékségbe meredtem, amibe az egész történet során idáig.
– Luna, én annyira sajnálom! Természetesen akarom a pulyáid! Mind a hatszázhatvanhatot!
– Mit képzelsz magadról, te pokoli bunkó?! Hatszázhatvanhat? Szülőkancának tűnök neked?
– Ja, egészen bögyös vagy, Eleanor. Nagyon szeretlek, neked adnám a szívem egyharmadát meg a májam felét, ahogy az egyik vesém szintén. Az egyik feltuningolt farpofám is megkaphatod, ha szeretnéd.
– Jaj, Nathan, ez annyira rendes tőled! – A nyakába ugrottam, amit nem díjazott, mivel két hete nem mostam meg az intim területeimet. Mindig csak úgy tettem, mintha.
Elfogadom, ha ezért bárki mocskos lánynak tart, de sebaj.
– Drága, Luna, akadjál már le rólam, mert agyonnyomod a mesterségesen dinnye nagyságúra növelt golyóimat!
Erre lekecmeregtem a nyakából, majd kissé sárgás könnyeket eresztve, elfolytam az erdő talaján. Beszivárogtam a talajrétegbe, ahol kellemesen eltunyultam egy földalatti barlangban. Leültem az egyik sziklára, és levettem a felsőm. Mert csak.
Ezután szirénként éltem, míg meg nem haltam, de mivel a szirének nem öregednek, nem haltam meg, hanem ott hívogattam a senkit, míg Nathaniel élete végéig kereste az őzzé vált apját. És így ért véget A vég kezdete... akarom mondani, nedvese.
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top