Az ember, állat, szarvasmarha, puma, ki miként identifikálja magát, néha felkel, aztán visít egyet. Na, velem is ezt történt. Ártatlanul hevertem itt az ágyikómban, erre üvöltözést hallottam. Kipattantam az ágyból, aztán pánikszerűen lefejeltem az öt méter magasan lévő csillárt.

Nem, nem vagyok baromi magas, a csillár pedig nem baromi alacsony. Az előbb mondtam, öt méter, figyeltek, ti idióták?! Tehát, kipattantam, hallva az üvöltözést, aztán felgyulladtam a csillártól. De ez mellékes.

Miután kissé tüzes kedvemben, viszont sikerült identifikálnom a problémát, újfent bepánikoltam. Egy rohadt tündér üvöltözött velem! Kibaszott kártevők! Utálom őket, ahogy a kislábujjam az ágy sarkát.

– Nem is utálom, összejöttünk! – motyogta a kis paraszt, aztán undorítóan, nyálasan, kissé kopogva, mert körmöt vágni minek, lesmárolta a fát.

– De cukik vagytok! Na, de nem ez a lényeg, hanem te ki a büdös űrlény trágya vagy, ha szabad kérdeznem?

– Én... én...

– Válaszolj, ha mondom, különben elverlek a levegővel! Nagyon fog fájni! – mondtam agresszívan, majd egy pillanatot sem várva, máris kiosztottam a légpofonokat, amik hangosan nem csattantak az arcán.

– Jó, jó, megmondom! Ninchen Gathius vagyok!

– Gyerekesen viselkedsz! – közöltem vele melegen. Miért, miért, mert most ilyen kedvem volt! Néha ilyen szexualitásún közlök valamit, máskor amúgy! – A tény pedig, hogy nem hordasz nadrágot, eléggé... feltűnő.

Egyértelműen látszott, hogy a rajta lévő, szövethez hasonló darab, amit sliccel lehet fel-le húzogatni, és övet is tartalmazott az a testének a része. Undorító! Micsoda nudista állat! Bezzeg az én időmben!

Így húszévesen már bárki megmondja a frankót, hiszen látszik rajtam a tapasztalat! A hátam is ropog eléggé, mondjuk azért, mert kiugrottam az ablakon tegnap. De egyértelműen a korral jár! A bölcsesség meg a törött hát is.

– Miért is törted ki a hátad, Cattos?

– Tudod, azt a bogarat kergettem.

– Az istenekre, te a lábujjkörmöddel beszélgetsz? – kérdezte az az ocsmány tündér, aztán háromszög alakban röpködni kezdett.

– Gyere már le a plafonról, te szerencsétlen! Ninchen, semmi baj!

Erre lekászálódott az ürge, de lehet, hogy elefánt. Nem vagyok nagy állatszakértő, az tény. Viszont ez az izé nagyon megzavart az üvöltözésével, mert így a napi harminc órából csak huszonnégyet aludtam. Basszus... hát a matek sem megy. Egye fene!

– Na, tehát, te tündér bigyusz, miért is üvöltöztél velem, a csodálatos Total Cattossal?

– Nem üvöltöztem! Suttogtam! – kiabálta, mire úgy néztem rá, ahogy a hülyékre szokás. Tehát túrtam az orrom, és megpöcköltem egy kis fikával!

– Ó, nagyon jól áll ez a takonysál!

– Köszi!

– Honnan vetted?

– Most pöckölted rám! – válaszolta, mire meglepődtem. Hogy tessék? Az előbb épp lábgombaerdőt irtani voltam!

– Ne kiabálj már!

– De hát suttogok!

– Akkor nem hallasz túl jól!

– Vagy te hallasz túl jól!

– Na, kuss legyen! – szóltam rá, mire befogta a száját. Ezután a szemgolyóján keresztül folytatta:

– Nem akarok! Csak némi tündér suttogás volt! Egy kis varázslat! A páromnak akarlak!

– Ó, igazán? – lepődtem meg.

A kis szaros hevesen bólogatott, mire teljes átéléssel ugrottam rá, hogy megerőszakoljam. Amint letepertem, agresszíven kezdtem nyalni a köldökét, míg ő sikított. Na, ki suttog itt? Most már az enyém, he, he, he!

– Jaj, ez annyira jó!

Ezután hamarosan átéltem az élvezet három fokozatát: dühös csapkodás, istenkáromlás, palacsintasütés. Amint szétvertem a házat, feldühítettem a mindenhatókat, és megettem a palit, jöhetett a következő program!

A suttogva síró tündért meg ott hagytam a földön. Eközben mindvégig ömlöttek a lába közül a sárga könnyek, míg én elmosolyodtam. Igen, hatalmas pajtik leszünk!