A pennám lassan haladt a papíron, őszintén, már mindennel tele volt a faszom, legfőképp az engem bámuló, őrült érzésekkel. Annyira nem sikerült leírni a szavakat, amik totális tökéletlenségükkel negativitásba ringattak.

Elnéztem jobbra, ott ültek, szépen sorban: Ira, Timiditas, Timor, Tristitia, Desperationis, vagyis a düh, az idegesség, a félelem, a szomorúság és a kétségbeesés. Mind ott vártak rám, nézték a munkám, a sok kis csicska, akikre egytől egyig dühös voltam.

Nem engedtek haladni, csak felbasztak feleslegesen, húzták az agyam, kínozták a lelkem. Semmi sem jó, az egyik erről papol, a másik arról, a tökéletlenség pedig itt vár rám. A tökéletlen munkám, ami miattuk ilyen. Már rég kész lenne nélkülük.

Elegem van ezekből a tapadós faszokból! Most aztán kipaterolom innen az egész bagázst, aztán behívom Creativity haverom, az örömködő Gaudiummal együtt! Aztán jön majd még Spes, ő mindig feltölt reménnyel, Fiduciától az önbizalom csak úgy átjár, Animo közelsége mindig segít belevetnem magam az ijesztő dolgokba.

Igen, ők a valódi barátaim, ezek a geciputtonyok meg itt csak lehúznak. Kamuznak, a nyakamra akasztanak, kihasználnak. Már ismerem őket elég ideje, hogy ezt mondjam a kis köcsögökről.

Ezért lassan felálltam, a székem nagy nyikorgással csapódott hátra, majd dőlt el, és pattogott egy picikét, mielőtt végleg megállt a mozgásban. Ira és Timiditas határozottan mocorogni kezdtek, viszont mély levegőket vettem, mire ismét megnyugodtak.

Nyugodtabban folytatva, elővettem a kardom a hüvelyéből, majd Desperationis, rövidebben Despera torkához fogtam. Odamosolyogtam felé, mire Fiducia az ablak túloldalán megjelent. Á, igen, az önbizalom!

– A kétségbeesésnek vége, húzz el innen! – szóltam oda Tionisnak, és megvártam, míg feláll a helyéről, majd szélesre tártam az ajtót. Egy mozdulattal kilöktem őt. – A szomorúságnak is – küldtem utána Tristitiát –, a félelemnek szintén – ment utána Timor –, az idegesség meg a düh sem maradhat ki – irányítottam az éles pengét Timiditas torkához, majd Ira kecses nyakához. – Tűnjetek el, mind!

Az érzelmek kavalkádja sunnyogva kislisszant onnan, míg én felnevettem. Gauidum öleléssel köszöntött, a szívem átjárta a meleg és a magabiztosság, Fiducia következett, puszit nyomott az arcomra, aztán gondoskodott arról, hogy lazán tartsam a testem. Spes is megjelent, miután leültem vissza a projektemhez, páran pedig elfoglalták a helyüket.

Remény, kibaszott jó érzés! Viszont gondoltam, azt átalakítom tetté, Animo végig a hátam veregette elégedetten, míg folytattam tovább a könyvem.

– Creativity, ne ácsorogj ott, már csak te kellesz! – hívtam be a barátom és örök munkatársam, hogy végre írhassak tovább.