Idegesen üldögéltem a mágustanoncok között, és reméltem, nem a legrosszabb jegyet kapom. Tudtam, a vén farok megint szemétkedni fog, ha bénáztam. Egyszer már össze meg vissza szidott, mintha nem lehetne rossz napja bárkinek.

Máskor egy másik tanító hibájából elkövetett dologért piszkált. Én tehetek róla, ha elfelejtem elvinni a pálcám, mikor ő mondta, csak semmi varázslás? Tehát megint megpróbálkoztam, ennél a vizsgánál is, hátha most jobban sikerül majd a dolog, de csak nem jött össze. Amint meghallottam a rettenetes, épphogy elégséges érdemjegyet, azt hittem, felrobbanok.

Miért nem jön össze semmi? Itt próbálkozom az egész kurva életemben, de egyre rosszabb lesz minden! Aztán majd jön ez a dilinyós, kioktat, és azt mondja, mi vagyunk a hibások, mert nem figyelünk! Tudja, ki nem figyel!

Az összes tanórán bámultam azt a rohadt táblát, aztán még képes beszólni nekem, hogy ne bambuljak, mert hátra mertem dőlni a székben! Dögöljön meg, pusztuljon bele, ha már ekkora seggfej! Bekamuzik itt mindenfélét, aztán állítja, ő a nagy emberséges, közben észre sem veszi, mit művel velem!

Elcsesz nekem mindent. Bekattanok, megőrülök, leütöm! Látja, nem értjük, mi a jó lófaszról beszél, de azért gyerekek, haladni kell azzal a tűzmágiával, nehogy lemaradjatok, mert nekünk hű, hogy milyen sürgős mindig! Ő meg dumálhat ezer évig a szarságairól, mikor csak kedve tartja, tanítani meg amúgy luxus, ha lehet pofázni arról, ki csajozik éppen szerinte!

– Hát, Allics, ez kettes! Nem értem, miért kellett ilyen igénytelenül írni, ha kifogyott a tinta, miért nem kértél mástól? Ráadásul azt a pergament úgy összegyűrted, mintha valami síró csecsemő vizsgázott volna nálam!

Ahogy ezeket a szavakat kimondta, a könnyek már folytak a szememből, azt hittem, megöl a méreg. Miért kell ilyen szemétnek lennie? Fogja már be egyszer, ne személyeskedjen mindig! Ha beverhetném azt az idióta képét, akkor megtenném! Na, de várjunk, megtehetem! Kit érdekel a varázsiskola?

Határozottan pattantam fel, odasétáltam egyenesen elé, közben a kezem ökölbe szorítottam, készen arra, hogy lekeverjek neki egy kurva nagyot. Így nem volt olyan félelmetes, mert lehet akármilyen nagy harckedvelő, aki a gyakorlópályán okítja a kis szerencsétleneket, most éreztem magamban az erőt egy jó kis verekedésre.

Eleve, hány éves, ötvenöt, hatvan? Erre a gondolatra elmosolyodtam, miközben határozottan furcsa arckifejezést felvett képére néztem. Lehet meglepődött ezen, ráadásul a pergament sem vettem el tőle, egyenesen felröhögtem, mikor belegondoltam, micsoda szitkozódás vár rám.

– Na, figyeljen ide, maga utolsó idióta! Nem jött még rá, hogy az, ami magának jónak tűnik, az másnak elcseszi az életét?! – kezdtem üvöltözni vele. – Papol itt mindenféle emberségről, miközben annyit nem képes megtenni, hogy nem szidja le a diákjait! Ez emberség?! Az, hogy jutalmat kérne a pálcám visszaadásáért, hogy mások előtt megaláz?!

– Igenis emberséges vagyok, de én tudtam, én tudtam, hogy nem figyeltek! – hadarta szokásához híven, és vadul köhögött, ahogy azt már megszoktuk nála. – Én előre szóltam, nem bambulni kellett volna, láttam én, hogy te sem voltál itt, maximum testben!

– Fogja be! Nagyon is itt voltam, minden kibaszott, retkes óráján figyeltem, mégis lemaradtam! Én tehetek erről? Nem hiszem! Nem én mondtam egyedül, nem én utálom, csak más nem meri elmondani, mit gondol a szar tanítási módszereiről! A logika minden, a lófaszt!

– Csak így lehet tűzmágiát tanulni, ez az egyetlen módszer, ha megvan hozzá a megfelelő szem, csak akkor veheted észre az ilyen kis trükköket. Ahhoz viszont ész is kell, innentől dől el, ki tudja elkezdeni a feladatokat!

– Leszarom, nem érti?! Ha nem kéne ez a hülye ágazat a továbbtanulásomhoz, nem érdekelne, csak sajnos kell, a rohadt életbe is! Mit érdekel ez engem, már rég nem foglalkoznék vele, ha nem lenne kötelező! Idáig értettem, meg szerettem, maga cseszte el nekem!

Körülnéztem a teremben, a többiek megszeppent arcot vágtak, még a tűzoktató sem teljesen jutott túl az üvöltözésen. Kezében még ott tartotta a pergament, amit elvettem tőle, aztán egy mozdulattal szétszakítottam. A következővel még kisebb darabokra téptem, majd kitártam a fakeretes ablakot, és kidobtam rajta a szétszedett papiruszt.

– Na, lépek, faszfej, többé ne számítson rám! – mondtam nagy elégedetten, majd felpakoltam a könyveim, eltettem a pálcám, fejembe húztam a kalapom, vállamra a palástom, aztán egy középső ujjas bemutatás után távoztam a teremből. Az ajtót pedig erőteljesen bebasztam, hogy érezze, velem ne kötekedjen még egyszer az életben.