Tuzesh országban a sárkányok háziállatok, de nem is akármilyenek. Szépségbemutatókra viszik a ronda képük, hiszen a szépségideál igen eltorzult a helyen. Ott az a szép, ami csúnya, az a csúnya, ami szép. De tök mindegy, mit számít, mi a szépségideál?

A lényeg, hogy megőrülnek a sárkányokért, de annyira, hogy ölni és baszni is képesek érte! Pedig ez egy ennyire aszexuális, kihalófélben lévő társadalomban baromi nagy csoda! Igen, összefekszenek ezekért a cukimuki vadállatokért! Csak tudnám, mi a jó francért.

Ezek bizony nem azok a sárkányok, amikről itt hallani, hanem a tuzeshi nyomiknál más jelenti azt. Ezek inkább olyan kutyához hasonló méretűek, némelyikük akkora, mint egy csivava és legalább annyira ördögiek is. Legalább vész esetén könnyen a szőnyegbe taposhatók, ami amúgy pikkelyből készült, hiszen sok a baleset és az elnyomott sárkány.

Mondjuk csoportban jól tudnának vadászni, de még kiskorukban kikapják a foguk, nehogy rosszalkodni merjenek. Emiatt kicsit beszédhibások, nem mintha bárkit érdekelne, miről dumálnak. Az egyetlen hasznuk az, hogy képesek zöldségeket párolni, mert már annyira szerencsétlenre széttenyésztették őket, hogy egyedül egy kis vízgőzt tudnak kitolni a ronda kis pofájukból.

De így történt, hogy az egyik tuzeshi lakos, Hülye, jó, a valódi neve Hujje, de közel így kell kiejteni. Szóval volt ez a fószer, éppen párolta a tökmagot, mert ők már csak ilyen kalóriahatékonyak voltak, azonban így nem csoda, miért olyan filigránok egytől egyig. Tehát pálcika karjával éppen tartotta a tökmagot, amit a vízgőz felé akart tenni.

Viszont elejtette, és mind kiszóródott a földre. A sárkányok rávetették maguk, mint tuzeshi a sárkányherepörköltre, ami igen nagy ínyencségnek számított nálunk. Legalább akkorának, mint itt a kaviár, így jogosan felmerül a kérdés, fétisesek vagyunk-e, hogy mindenféle szaporodással kapcsolatost megeszünk?

Jó kérdés, amire azt hiszem, sosem kapunk választ, így térjünk is vissza Hujjéhez, akivel éppen a felesége Idióta, vagyis Idota üvöltözik. Hogy miért, azt nem hallottam, mert éppen egy jó herepörköltre gondoltam.

Szóval az asszony üvöltözik, a kiskölyök, Buta, elnézést, már megint csúfolódom, Butah, na, ő meg hallgatja. Áll az ajtóban, mint mellbimbó a hidegben, és hallgatja a szülei pofázását. Engem meg azért fizetnek, hogy ennek a hülye valóságshownak fordítsam a beszédük.

Mivel rohadt keveset kapok, nem fáradok vele, hogy megtanuljam a nyelvet, ehelyett itt van az ölemben a tuzesh sukah, ami a vallási könyvük és szótárok a nyomorékoknak. Hát igen, annyira eszetlenek, hogy még azt is le kellett jegyezniük, mikor egyenek és mit. Hétfőn csak herepörköltet, kedden csak tökmagot, szerdán csak fosatós csípőspaprikát, csütörtökön halálfaszárát, pénteken sárkánytokányt, a másik két nap meg nem esznek, mert minek?

Jó, zabálhatnának, de olyankor elcsórom tőlük a kaját, mivel én is minimálbér alatt keresek, csak jár nekem az a pöri! Szóval ez a Hujje némán tűri a dolgot, a sárkányok közben a lábuk rágják, Idota visít, Butah meg már a dögök áldozata lett.

Mivel már a másik kettő is itt lábatlankodik, felesleges is törődnöm velük, inkább elugrom a piacba, de előtte kifosztom a hűtőt, hátha találok még egy kis herepörit. Aztán lépek a piacra, hogy vegyek egy házisárkányt, mert pont tegnap romlott el úgy minden, már csak ez a tévé üzemel, és eleve pisztolyt fognak a fejemhez.

Igen, egy pisztolyt! Ez egyébként valami új tömegfegyver lehet, hogy ilyen untató és összefüggéstelen sztorikat kell mesélnem. Aki már belehalt az unalomba, az már túlvan a nehezén, nekem meg még olvasnom kell tovább a szövegem. Istenem, kezdek elálmosodni!

Ezek a tuzeshi kolónia annyira uncsi, hogy én inkább elmegyek pöriért. Öljenek meg, ha akarnak, megyek zabálni! A halálra untatás anélkül is megy, elég nézni a Barom Fish Owt, amit ezek a szerencsétlenek néznek. Várjatok meg herék, megyek!