Ismét egy poénos novella, mert miért is ne?

A fénnyel megvilágított kastélyra néztem. Mögötte a hold nagy, narancssárgás gömbként magasodott a furcsa kinézetű hegyre épült vár fölé. Máshol felhők gyülekeztek, az égben pedig denevérek repkedtek. Hangjukra megijedtem, de hamar újra kinyújtottam behúzott nyakam.

Vámpír vagyok, mégis betojok pár bőregértől, szánalmas. Végigvizslattam a sötét, fenyőkkel tarkított tájat, majd megállapítottam, hogy kurva nehéz lesz felmászni a célomhoz. Pedig muszáj, hisz küldetésem van. Jó, küldetés, hülyeség. Mondhatnám, hogy mentőakció, de valószínűleg ez a szó sem passzol.

Talán éppen csoportosan dugják meg őt ezerféleképpen, én meg itt maradok megcsalva. Tehát, ja, nem a kétségbeesés hajt, sem a veszély, mert a helyzetet elnézve, itt olyan nincs. Egyszerűen csak a vámpírkirály az én pasim választotta arra, hogy az ágyasa legyen, engem meg hajt a szexuális vágy, hogy „kimentsem" őt a karmai közül.

Lehet, hogy Lorain azt gondolja, ő itt a menőmanó, de én vagyok a nagyfarkú. Ezt pedig semmilyen pénz sem válthatja ki, mert aki jól kényeztet másokat az ágyban, az néha bizony előnyt élvez. Én pedig igazán megérdemelném, hogy visszakapjam a drága kis vérfarkas hibridem, nehogy rosszul vegyék kezelésbe.

Ezért, mint a legmenőbb helyi vérszopó, futva, hipersebességgel ugorva álltam parabolapályára, ahogy egy szikláról elrugaszkodtam, majd... igen, arccal nekirepültem egy fának. Na, de ezen mellékes esemény után fogtam magam, egy kenőkéssel lekapargattam az önbecsülésem a kéregről, megkentem vele egy kenyeret, és indultam is tovább a célom felé.

Inkább úgy döntöttem, csak simán futok, majd jó hős módjára kapkodom a kacsóim, aztán mászok. Ez baromi jól kivitelezhető terv is volt, csupán az egyetlen problémát az okozta, hogy rohadt fárasztó, én pedig a vámpírok között is lusta pöcsnek számítok. Lehet nem egésznap a Véradót kéne nézni, de már mindegy.

Legalább jól csináltam sült vért, hagymásat, mindenfélét, mégis én a rántott mellett tettem le a voksom, ami sörbundában a legfinomabb. Azonban most nem gondolhattam a kajára, másznom kellett, mint egy gép, ahogy úgy általában szoktam a kis hibridem testére, mikor eleget piált, vagy drogozott.

Majdnem négyszer lerepültem a francba, de minden alkalommal megtartottam az egyensúlyom. Végül a farkam beütve jutottam a csúcsra, hogy betörjek a vámpírkirály elegánsan szexi kastélyába. Baromi nagyot rúgva tártam ki az ajtót, amit éppen időben tettem, mivel Lorain az én kicsikémmel a legbűnösebb dolgot tette: jengázott.

Feldühödve ugrottam neki a szemétnek, aztán rájöttem, hogy mégsem őt kéne támadni, így nekirontottam a vérszopó fasszopónak, aki kikerekedett szemmel nézett rám. Egyenesen ellöktem Benesem az útból, mielőtt valami baja esik, majd a következő mozdulatommal kitoltam egy fakockát, és a torony tetejére tettem.

– Senki nem bánthatja a szerelmem, Lorain! Legfőképp pedig senki sem jengázhat vele rajtam kívül!

– Jó, jól van már, nem kell ennyire felkapni a vizet! – mondta, mire a kezemben lévő vizespalackra néztem, majd lassan letettem azt.

– Bocsi! – szabadkoztam.

– Semmi baj, inkább szállj be a játékba! Ezután pedig a Monopoly következik!