Szavak: Valerris, idealista, figyelmes, inspiráló, mentazöld, csokoládébarna

Valerris szokásos napját kezdte meg, nagyot nyújtózott, majd ásított. Ezután talpát a hűvös kőre helyezte, és kikelt a rozoga ágyból. Ezután az illemhelyiségnek csúfolt szalmabálán elvégezte dolgát, s a mellette kikészített vizes edényben megmosta kezét. A nedvességet a csípőjére csavart ruhadarabba törölte.

Az őrök kardjukkal ütögetni kezdték a fémrácsot, mire Valerris tett egy lépést hátra. Fejében már a mai teendői jártak, szeme elé szép képek járultak. Hiába volt fogoly, mindig pozitívan gondolkodott a világról. Szeretett a földeken dolgozni, a társainak segíteni. Azt mondták, rabszolgák, mégis úgy érezte, az angyalok még kedvesek voltak hozzájuk. Lehetett volna rosszabb is.

Ezért a reggelire kapott kevéske ételét gyorsan elfogyasztotta, majd egyesével köszönt gazdája családtagjainak. A szabályok szerint járt el, mivel tisztelte az égieket, hiába viselkedtek sokszor durván. Mindig reménykedett benne, hogy egy nap a szép Alega észreveszi őt.

Ő volt a legkedvesebb mind közül, sűrűn beszélgettek, mindig gyengéd, halk, visszafogott személyiséggel rendelkezett, de annál nagyobb gyönyörűséggel. Csokoládébarna fürtök, mentazöld szempár gyönyörű egyvelege tette őt különlegessé. S hiába volt magasabb Valerrisnél, ahogyan erősebb is, a férfi csak rá vágyott.

Ezért a lehető legkeményebben dolgozott minden nap, ami miatt mások szintén követni kezdték a példáját. Ma már éppen készült arra, hogy kimenjen a mezőre, még mentazöld egyenruháját is magára vette, mikor Alega ujjai csuklója köré fonódtak, majd a szépség berántotta őt az egyik ajtón.

– Nem mehetsz ki! – suttogta neki a nő.

– Miért nem?

– Apám ki akarja végeztetni az összes embert, nem maradhat egy sem.

– Ez biztos? – kérdezte Valerris.

– Biztos. Már megszervezte a módját is, nem akarom, hogy te is meghalj!

– De a többiek, gyermekek is dolgoznak ott!

– Megpróbálom lebeszélni róla, de nem valószínű, hogy sikerül meggyőznöm. Azt szeretném, hogy menekülj, amilyen messzire csak tudsz!

– Alega... nincs más megoldás? Én is meghalhatok velük együtt.

– Azt nem bírnám ki, ne tedd ezt velem, Valerris! – könyörgött neki az angyal, mint még senki más, mire a férfi szíve feldobogott. Mióta idekerült, szerelmes lett a hölgybe, de sosem gondolta, az értékesebbnek tartaná az életét másokénál. – Menekülj, kérlek! Ez az egyetlen megoldás!

– Nélküled nem szeretnék elmenni innen.

– Nem tudom, elszökhetek-e, de azt szeretném, hogy tudd, bármikor segítség kell, rám számíthatsz.

– A-azt hiszem, be kell vallanom valamit... Én már régóta érzelmeket táplálok irántad, olyanokat, amik túlnyúlnak a szabályokon, szerelmes vagyok beléd. Nem terveztem elmondani, de most remélem, együtt lehetünk.

– Akkor nem csak te, én is. Sosem láttam még ennyire figyelmes férfit, mint te. Szökjünk el, közösen!

Válaszul Valerris a kecses nő ajkára hajolt, mire Alega viszonozta a gesztust. Ebben a csókban sok-sok remény találkozott nagy mennyiségű szenvedéllyel, s ez a kettő tökéletes elegyet alkotott egymással. Minden rendben lesz, ezt érezte, Valerris. Szeme elé pozitív jövőkép tárult, ahol mindketten sértetlenül megszöknek.

– Mehetünk?

– Igen.

Alega kezét nyújtotta, a másik pedig elfogadta. Az ajtó kitárult, majd futásnak indultak a hátsó ajtó felé. A lány családtagjai és az őrök észrevették a céljaik, ezért rögtön üldözni kezdték őket. Azonban az ajtón keresztül sikeresen kiléptek, ahol már fel voltak sorakoztatva a szolgák.

– Alega, te mit csinálsz?! – szólalt meg felháborodottan az angyal édesapja. – Kapják el, ne engedjék megszökni.

Az őrök célba vették a párost, de a nő minden nehézség nélkül felemelte Valerrist, majd gyorsabban futott. Amint elérte a telek szélét, a mélybe vetette magát, közben nagy szárnyát kitárta, s úgy zuhant tovább. A férfi elmosolyodott, mikor elsőnek tapasztalta a repülés élményét.

Hamarosan Alega csapkodni kezdett tollaival, és az őt követők immár semmit sem tehettek. Minden erejét beleadta a repülésbe. Tudta, az erdőt kell elérniük, onnantól biztonságban lesznek.

Hangosan süvített a levegőben. Arcát a szél cirógatta. Mentazöld írisze csak a célra fókuszált, miközben egyre közeledett a föld felé. Az őrök megpróbálták beérni őt, azonban a lány hamarabb elérte az erdő határát. Üldözői visszafordultak, míg ő futott tovább a rengetegbe. Valerrist sem tette le, csak ment a szabadság felé.

Ide már nem követték, mert az angyalok leginkább a repüléshez szoktak hozzá, az embereken történő rajtaütések előtt mindig kizárólag úgy gyakorolhattak, hogy nem szállhattak fel a földről, mivel ők városaikat az erdőkbe telepítették, s hálóval fedték le.

Alega a földre tette az immár szabaddá vált férfit. Szinte azonnal a karjába vetette magát, ajkuk pedig csókba hívta egymást. Innentől mozgásban kell maradniuk, nem lehetnek tisztán ember vagy angyal közösségben, de ez volt a szerelem ára, és ők boldogan megtették ezt a másikért. Egy új világ, egy új élet várt rájuk, angyaltól és embertől független, boldog szerelem.