Szavak: mézszín, Maridine, skarlátvörös, Obleris, Aelbin

Aelbin régen virágzó város volt, ahol béke uralkodott, azonban ma skarlátvörös festette be a világos falakat és épületeket. Holtak vére hagyott örök nyomot a korábban nyugodt helységen. Üvöltések hangoztak, emberek futottak, mások élettelenül terültek el a porban.

Maridine próbált menekülni a támadók elől, azonban elfogták őt. Leterítették, mint egy vadat és a földre nyomták. Visított, de senki sem jött, hogy segítsen rajta. Dobálta magát, mégis hiába, ruháit leszaggatták róla, s az erőszakos férfiak kegyetlenül tették magukévá.

Magukkal ragadták szüzességét, vagyis az egyetlen dolgot, ami a templomhoz kötötte. Ki fogják tagadni, ha egyáltalán megéli a holnapot, félő volt, hogy nem. Minden erejével küzdött a nála sokkal erősebb férfiak sokasága ellen. Mézszínű szeméből könnyek csorogtak, de Maridine nem adta fel.

Tovább harcolt, rúgott, ütött, visított. Fejben pedig az istenekhez imádkozott, hogy küldjenek számára segítséget. Mivel hűséges szolgálójuk volt, ki mindent megtett, hogy kiszabaduljon az erőszaktevők markából, az istenek ténylegesen meghallgatták kérését.

A három ember közül először egy repült messzire, majd a mások kettő is követte őket. Mikor felkecmeregtek a földről, egy göndör, fekete hajú férfi állt velük szemben, kezében pajzsot tartott. Az ellenség megindult felé, de ő minden nehézség nélkül fordult körbe, és ütötte le őket egyenként. Vérük skarlátvörösre festette a port, míg középen csak a segítője maradt.

Mikor Maridine a saját szemével is megvizsgálta őt, eltátotta száját meglepetésében, Obleris volt az. A nők és gyermekek védelmezője, a hűség istene. Lejött az emberek közé, hogy megvédje szolgálóját.

Karjába vette a meztelen nőt, akinek ajka véres volt, egész testében remegett, s az istenség csak most látta az oldalán húzódó vágást, mely vészesen vérzett. Kezét a sebre helyezte, de Maridine megmentése már lehetetlennek tűnt, olyan sebeséggel folyt belőle a vörösség. Előtte szökött ki a lány mézszín íriszéből az élet, és vált üvegessé.

Azonban Obleris behunyta szemét, s abból egy könnycsepp távozott. Legördült arcán, majd a karjában élettelenül fekvőre hullott. Ezután újabbak követték az elsőt. A nők védelmezője halhatatlanságot ajánlott Ridine lelkének, ami elfogadta ezt. Ezért hamarosan pillái mögül ismét élettel tekintett a jóképű férfira.

Oldalán a vágás beforrt, még pár másodpercig csorgó vére elállt, amit pedig elvesztett, újra a részévé vált. A feltámasztója még egy pillanatig figyelte a lányt, majd megcsókolta őt. Maridine szíve nagyot dobbant mellkasában, mikor megérezte az istenség szeretetteljes közeledését.

– Soha többé nem kell aggódnod, együtt része leszünk Polossomnak, Maridine. Bosszút esküszünk, és megtoroljuk a papnők halálát.

A nő arcán elszánt kifejezés jelent meg, s bólintott. Ismét magához vonta Oblerist, aki szenvedélyesen csókolta a fiatalt, aki már régóta álmainak része volt, mióta csak azt a feladatot kapta, figyelje meg őt, mert ő lesz a világ megmentője vagy elpusztítója.