Hol volt, hol nem volt, a nagy Medzsik birodalmában békés körülmények között éldegéltek az emberek. Háborúk csak nagyon ritkán fordultak elő ezen a gyönyörű helyen. Mindenki örült a pillanatnyi harmóniának, ami a környéket uralta. Mindennaposnak számítottak a fesztiválok, vásárok és a kéregető sárkányok.

Néha egy-egy velociraptor is megfordult ott, de nem okoztak sok gondot, azon kívül, hogy megállás nélkül panaszkodtak rövid kezükre. Összességében az emberek boldognak mondhatták maguk, természeti katasztrófák is csak naponta voltak, apokalipszis pedig kéthetente.

Így történt Medzsikben, hogy mindenki jól boldogult, együtt mulatozott, kivéve egyvalakit: a varázslót. Ő a tornyában kuksolt és kussolt minden egyes nap, hiába vágyott némi szocializációra. Mindig is gyönyörű férfi volt a nyolc, pirosas szemével, három lábával, kilógó bordáival, csöpögő nyálával.

Nem is értette, miért nem szerettek az emberek egy ilyen varázslatos és szépséges férfit, mint őt. De a biztonság kedvéért eltakarta magát egy lila lepellel, amelyen apró, fénylő csillagok voltak.

Tehát, Varrage a tornyában élte mindennapjait, ami legalább olyan magas volt, mint egy mamutfenyő. A kőből kirakott épület mesébe illő tetővel rendelkezett és három ablakkal. Ajtaja sötét fából készült, ami szép kontrasztot alkotott a libafoszöld mohával, ami benőtte az egész szerkezetet.

Varrage mindennapi munkáit végezte el, kotyvasztott, takarított, ördögi hangon varázslatokat kántált. Semmi különös sem történt vele, azon kívül, hogy Lucifer felpofozta azért, mert ilyenkor zargatni merte őt.

Azonban a napját különös esemény zavarta meg, egy lány hangja:

– Hahó, van itt valaki?

– Csak én, Varrage Latosh! – nézett rá fentről a mágus, mire a fiatal nő felpillantott a toronyba. – Feljössz hozzám, szép leány? Van itt minden, ami csak kellhet, mert ez a torony varázslatos!

– Felmegyek én, de hogy kell oda feljutni?

– Kérlek szépen, ez nagyon egyszerű! Először is, leengedem a három farkam közül az egyiket, amin felmászhatsz! Közben folyamatosan villámok és eső fog záporozni rád, ahogyan kövek szintén lehullanak majd a fejedre. Ne félj, szinte biztos, hogy meghalsz út közben! – mondta Varrage energikusan. – De remélem, életben maradsz, és akár... szórakozhatnánk is egy kicsit. Úgyis van még két farkam. Csak neked, csak most.

– Már megyek is!

A lány lelkesen várta, ahogy a fiatal varázsló leeresztette az emlegetett testrészét, miközben ő elégedetten elmosolyodott annak hosszúságán s vastagságán. Finoman megtapintotta a selymes bőrt, majd az enyhén – ki tudja, miért – csúszós végtagba kapaszkodott. Varrage Latosh elégedetten felmorrant, miközben elkezdte felhúzni a lányt.

Ahogy a férfi mondta, tényleg sorscsapások sorozata ereszkedett a lányra, azonban ő állta a sarat és a nagy mennyiségű, pézsmás illatú váladékot, amiben úszott. Már félúton volt, mikor a torony lakója lepillantott rá nyolc, vérvörös szemével.

– Egyáltalán, mi a neved, szépségem?

– Bashato Lagne!

– Ez gyönyörűszép név, nagyon illik a testedhez!

– Köszönöm szépen, Varrage! – hálálkodott az ifjú hölgy, miután felért a toronyba, és bemászott annak ablakán. Eközben az emlegetett férfi nagy üvöltés közepette egy nagy adag, fehéres folyadékot küldött a földre. – Tetszett?

– Igen, elképesztő út volt! Máskor megismételhetnéd... kicsit lassabban is. Mondjuk, ha tovább csüngenél odalent.

– E-ez igazán kedves – mondta pironkodva pirulva Bashato. – Hát, te... gyönyörű vagy!

– Ne viccelődj velem, rosszul esik!

– De komolyan, olyan vagy, mint egy varangy és egy pók furcsa keveréke egy emberrel! Hihetetlen, milyen jól nézel ki! Abból a három farokból pedig egyet szívesen elfogadnék...

Varrage Latosh meglepetten állt – négyszeresen is –, és csak az előtte álló Bashato Lagne arcát fürkészte. Nem tudta, hogy most a lány viccelt vagy sem, de igaz, az utolsó mondat neki is nagyon tetszett.

Szájából csöpögött a nyál a padlóra, már-már nagy tócsát képezve alatta. Nyolc szeme Bashato-t nézte, miközben a lány aranyszínű hajával játszott és kék szemgolyóját piszkálta, néha lábszőrzetéből is egy-egy húsz centiméteres, ébenfekete szőrt ujjára kanyarítva.

Varrage az extrém vonzó képre majdnem összeesett, azt hitte, biztosan bevett valami kábító hatású szert, és azért látott efféle tévképzeteket. De mikor Bashato már sokadjára érintette meg, tudta, nem erről volt itt szó.

– Bármennyit megkaphatsz... mind a tiéd. Kivéve, hogyha Lucifer kéri kölcsön az egyiket, akkor csak kettő marad. Meg a nagyon sikeresnek szánt estéin egy. Remélem, az is elég lesz, gyönyörűségem.

– Igen, tökéletesen elég! Gyere ide, Varrage Latosh varázslóm, és tégy boldoggá!

Innentől a toronyban lakó férfi boldogan élt tovább Bashato-val, aki készségesen kiszolgálta őt, míg egy napon Lucifer meg nem látogatta őket, akkor viszont kettős szolgáltatást tett. Itt a vége, üss beléje!