-Jó újra hogy itt vagy köztünk Chloe.-üdvözölt a főnököm, majd sorba a kollégáim. Fura érzés volt bejönni újra az irodába dolgozni. Marta persze azonnal magához hívatott így szembe leülve vele vártam miről is lesz szó.-Mesélj, milyen volt.
-Imádtam minden pillanatát. Azt hiszem....ez volt életem legjobb turisztikai célpontja.-mondtam lelkesen ahogy arra gondoltam hogy Madagaszkár nem csak a hely miatt lett a szívem csücske hanem azért is mert Ari az életem része lett.
-Olvastam a beszámolóid. Mikorra tudod befejezni hogy utána az olvasók számára is közzé tegyem?
-Ha ma befejezem megfelel? Még itt munkába gyorsan megírom.
-Nagyon jó, pont ezért szeretem a te munkáid. Precízek, gyorsak és lenyűgözőek.
-Köszönöm Marta.-jól esett hallani hogy megvan elégedve a munkámmal.
-Olyan...más vagy mint mikor elmentél.-nézett rám hunyorogva nem-e megtudja mondani a változás okát.-Olyan....kiegyensúlyozottnak látlak.
-Én is úgy érzem.-mondtam egy hatalmas mosollyal.-Boldog vagyok.
-Csak nem kibékültél a vőlegényeddel?
-Exvőlegény...és nem. Soha.-vágtam rá azonnal.-Ő soha többet nem kaphat helyet az én életembe.
-Akkor? Biztos is hogy egy férfi van a dologban.
-Erről nem kell beszámolnom.-nevettem ahogy felálltam az asztalától és kisétáltam vissza a helyemre. Azonnal a gépet beindítottam és egy kisebb rendszerezést végrehajtottam az asztalomon. Ahogy a gépre meredt a szemem megláttam a háttérképet rajta ahol még én voltam és Liam. Valóban...el is felejtettem hogy miután vége lett köztünk mindennek én szinte akkor vállaltam el a munkát csakhogy elmeneküljek minél messzebb tőle. Egy gyors mozdulattal váltottam le a képet egy olyanra amit még Madagaszkáron csináltam. Így legalább ha meglátom a tájat eszembe jut mennyi csodát kaptam tőle. A telefonom rezgésére kaptam fel a fejem.

Elmosolyodtam ahogy elolvastam az üzenetet és én azonnal válaszolni is kezdtem.

A tudat hogy Ari Levinson a napja nagy részében rám gondol mert hiányzom neki őrült pillangókat okozott.
-Chloe!-ébredtem fel a hangra mellettem. Teljesen elbambultam.
-Tessék!-kaptam gyorsan össze magam.
-Telefonod van a kettesen.-jegyezte meg Melanie majd egyedül hagyott. Lerakva a mobilt azonnal a céges telefont helyeztem a fülemhez majd fogadtam a hívást.
-Tessék, itt Chloe Dowen.
-Kislányom!-hallottam meg anya hangját a telefon túlvégén.-Hát mástól kell megtudnom hogy te már itthon vagy?
-Neked is szia anya. Köszönöm a kérdésed remekül vagyok, épségben hazaértem.
-Chloe!-elnevettem magam.
-Ne haragudj anya, annyira lefoglalt a hazautazás hogy ki is ment a fejemből hogy üzenjek nektek.-valójában Ari vette el az eszem. Hisz csak nem akkor kellett volna üzenetet küldenem vagy felhívnom őket mikor ő keményen magáévá tett a hálószobában.
-Te nem veszed komolyan az anyád.-kezdődik. Mindig ezt csinálja csakhogy a lelkiismeretem megszólaljon. De most picit sem éreztem magam hibásnak. Sóhajtottam majd terelni próbáltam a témát arról hogy azzal piszkáljon tovább mennyire szenilis vagyok.
-Hogy vagytok? Apa?
-Jól vagyunk, apád munkamániás mint mindig. Folyton dolgozik.
-Azért teszi hogy te nyugodtan elmászkálhass vásárolgatni a szabadidődben.-mindig is ez volt. Apa volt az aki a családot eltartotta. Anyám pedig élvezte a fényűző életet amit apám megadott neki. Lehet ezért is működik ilyen jól a házasságuk. Apám folyton dolgozik, így nincs ideje összeveszni az anyámmal mondjuk azért mert egy nap alatt képes elverni boltokban több százezer dollárt is.
-Ez csúnya volt.-jegyezte meg.
-Most hol vagy?-tettem fel a kérdést amire máris tudtam a választ.
-Louis Vuittonba nézek egy csodaszép táskát. Látnod kellene.-elnevettem magam. Ennyire ismerem az én drága anyámat.
-Azt elhiszem.
-Ha már így hazatértél azon gondolkoztam hogy elmehetnénk mondjuk holnap este vacsorázni valahova.-nem tudom miért de úgy éreztem most kell felvetnem az ötletet ami a fejembe mászkál a vacsora szó hallatán.
-Remek ötlet anya, esetleg....vihetek magammal valakit?
-Persze!-vágta rá lelkesen. Én pedig teljesen bezsongtam a gondolattól hogy a szüleim megismerhetik Arit. Beakartam nekik mutatni, bár nem tudom Ari készen áll-e rá vagy....esetleg nem-e lesz sok ez neki egyszerre. Abban sem vagyok biztos hogy ő úgy érzi-e hogy a kapcsolatunk ezen a szinten van-e hogy megismerje a családom. Bár én is ismerem már a testvérét...itt sem lehet semmi probléma....igaz?
-Akkor holnap anya. A megszokott helyen?
-Igen, foglalok akkor asztalt. És este hatkor akkor találkozunk rendben?
-Rendben anya.
-Szép ruhát vegyél fel!-tette hozzá még mielőtt elköszönhettem volna.
-Szia anya.-raktam le a telefont mintha megsem hallottam volna amit mond.
A nap szörnyen lassan akart telni. De végre befejeztem az utazásomnak a beszámolóját amit aztán Marta asztalára helyeztem. Összecsomagoltam, felvettem a táskát a vállamra, kikapcsoltam a gépem és màr hagytam is el az irodát. A telefonomon kezdtem el keresgélni éttermeket honnan vigyek haza valami vacsorát amivel meglepem Arit is. Annyira belemélyedtem a telefonomba hogy észre se vettem hogy valaki követ. Egy kéz ragadta meg a karomat és a szívem abban a pillanatban hevesen kezdett verni.
-Te szeretsz veszélyesen élni New York?-ahogy megláttam Őt fellélegeztem.
-Te....te hogy....?
-Hiányoztál már. Nem bírtam kivárni míg hazaérsz.-mondta egy mosollyal és én szinte azonnal a karjaiba vetettem magam. Egy pillanat alatt éreztem meg az ajkait az enyémen és tudtam hogy csak erre volt ma szükségem semmi másra. Csakis Rá.-Imádom az ajkaid. És...az illatod is észvesztő.-mondta mire elmosolyodtam.
-Valóban? Akkor azért is akartál engem itt meglepni?
-Talán.
-Régóta vársz?-kérdeztem ahogy a szemeit le se vette rólam.
-Egy órája.-jegyezte meg mire én hitetlenkedve ránéztem.
-M-miért nem írtál? Akkor eljöttem volna hamarabb és....
-Ez így sokkal nagyobb meglepetés volt.-simított egy tincset a fülem mögé.-Na és...mibe mélyedtél ennyire bele a telefonodban?
-Vacsorát akartam venni kettőnknek.
-Valóban? Hol?
-Nem messze innen van egy étterem. Remek currys tésztát lehet ott venni.
-Mutasd az irányt.-mondta hezitálás nélkül.-Vacsora után nekem is lesz egy kis meglepetésem neked.
-Meglepetésed? Nekem?-kíváncsi lettem. Bólintott.-Micsoda?
-Nem mondom meg.
-De....
-Előbb a vacsora. Utána a meglepetés New Yorkom. Minden...szépen lassan sorjában.-imádtam őt. Boldog voltam és ezt mind csakis neki köszönhettem.

*Kérlek szavazzatok ha tetszett és iratkozzatok fel az oldalamra ❤️*