Olyan péntek volt mint többi. Matek korep után vacogva vártam a buszt, a hideg decemberi estén. Ilyenkor mindig elmerülök a zenéimben, mindent kizárok és elmenekülök a saját világomba. De most valahogy nem volt kedvem zenét hallgatni. Átfagyott kezeimmel előkaparni, a telefonomat majd percekig tekergetni a fülhallgatóm jack-dugóját a hibás aljzatban hogy végre megszólaljon az az átkozott zene. Nem volt kedvem várni, sem buszozni, sem hazamenni. Tulajdonképpen már semmihez sem volt kedvem. Most csak az jár az eszemben amiket anyám mondott otthon. Neki sincs kedve lélegezni sem. Elege van belőle hogy lusta vagyok és bukásra állok. Hogy mindig miattam sresszel. Mert én semmit nem tudok elintézni.

Vacognak a fogaim és nem érzem a lábaimat. Rettenetesen álmos vagyok.

Megértem hogy így érez. Én is szomorú, és csalódott lennék ha olyan gyerekem lenne mint amilyen én vagyok. Persze ez nem volt mindig így. Alsóban én voltam a szeme fénye. A színötös lómániás fonott hajú idegesítő kis gennyláda. De legalább nem álltam bukásra és barátságosabb voltam...

Fárasztó így matekra járni. Épphogy hazaérek a koliból már mehetek is a buszra. Ráadásul egyre hidegebb van. Csontig hatolóan hideg..

Szar érzés tudni hogy mekkora csalódás vagyok. Tavaly csak egyvalamiből buktam félévkor, most négyből. Vagy talán ötből, nem is tudom. De talán már mindegy is. Néha mókás a végről fantáziálni. Régen azt hittem ha meghalok akkor majd ország világ lesz lesújtva a halálhíremmel. Naiv voltam.

Arcizmaimat alig éreztem és lefogadom hogy az orrom is jég hideg volt. Nekidőltem a buszmegálló mögötti kerítésnek és bámultam a leheletem felhőit.

"Ha meghalnék senkinek sem hiányoznék" Ezt így hülyeség kijelenteni. Vannak akiknek igen. A barátaim biztosan a padlóra kerülnének. Bár legtöbbjük most is ott van.. Évek múlva elfelejtenének "Ja volt a szobatársuk, tudod az az állat. Aha ő lett öngyilkos. hát... kár érte."

Anyuval más a helyzet. Ő megrokkanna idegileg. Neki senkije sincs csak én. A családot rühelli, apu meghalt... Én vagyok az "egyetlen öröme" az életben. Legalább is lehetnék.. kár hogy képtelen vagyok rá..

Mikor jön már az a szájba tekert busz? Vacogok. Leültem a betonra mert már alig tudtam állni.

Néha gondolkodok rajta, hogy mi lett volna ha fater helyett én halok meg. Nem lenne olyan szörnyű mint amilyennek hangzik. Persze anyuékban mély nyomot hagyna az biztos. De lehet születne egy másik gyerekük akiből nem lenne akkora seggfej mint belőlem.

Fájnak az ujjperceim. Lehunyom a szemem.

Aztán ott van a pónim, puha hófehér szőrével. Vagy a kutyám. Az a nyáladzó bűzlő dög akit születése óta imádok, mert pont olyan csámpásak a fogai mint nekem. Szeretem az állatokat. Többnyire ők is engem. Néha látok random állatokat amikor nem kéne. Vagy amikor mások nem. Kinézek az ablakon és pont egy hollóval kerülök szemkontaktusba. Szeretem ezeket a pillanatokat. Sokszor gondolkoztam azon hogy milyen lehet vadlónak lenni. Szabadon, vadan száguldozni. Ah hagyjuk ezt a sablonos szart. Ők is megfagytak télen. Ráadásul havat zabának ha szomjasak. De legalább nekik nem kell majd érettségizniük. Se tanulniuk. Se megfelelniük. Bár lehet nekem sem kell majd...

Lehunyom a szemem. Remegek.

Már megint jönnek szuicid démonok akik faszságokat beszélnek nekem. Mi van ha én vagyok a saját démonom? Mi van ha a homályos arc aki mindig kínoz saját magam vagyok? Ah mindegy. Már megint a fantáziám. Legalább ebben jó vagyok. Van képzelőerőm ami időnként túl élénk. Ha mákom van még le is tudom rajzolni azt a mérhetetlen sok hülyeséget ami a tudatomban kering. Mások ezt művészetnek hívják. Én is csak nem a sajátomét. Furcsa hogy így utálom magam. Sokan mondogatják hogy "tehetséges" vagyok és "szép" Jöhetnék a szokásos "ronda vagyok" ömlengéssel de tudom hogy nem vagyok az. Inkább átlátszó. A tipikus szomszédlány. Vagy aki mellett elsétálsz az utcán. Esküszöm ha valaki még egyszer szépnek hív azt lefejelem. Soha senki sem vett még észre akitől vágytam a figyelemre. Mert nem merek oda menni és azt mondani hogy "Szia, hogy vagy?" Mert én "szép" lány vagyok de nem eléggé. Legalább az érzelmeim elfojtása megy. Azért gondolkodom ennyit a faszságaimon. Bár.. van hogy rázúdítom a barátaimra akik próbálnak lelkileg összekaparni. Biztos agyfaszt kapnak tőlem.. De legalább ott vannak mellettem. Lehet eredendően szar a családi állapotom. Anyám sincs jóban az ő anyjával, se a testvéreivel. De ha kellenek azért számíthatnak egymásra. Többnyire. Anyát már sokszor szarban hagyták. De lehet hogy csak ő áll hozzá túl pesszimistán. Legalább már tudom kitől örököltem.

Egy ismerős fehér autó gördült elém. A nagybátyám integetett az ablakból. Nem igazán értettem a szituációt, de megkönnyebbülten pattantam be mellé az anyós ülésre. Köszöntünk majd az a motor zörögni kezdett és, a fűtés is elindult.

-Anyu küldött?-kérdeztem vidáman. Miért ragasszam rá a szar hangulatot?

Nem válaszolt. Csak vezetett tovább. A szembe jövő autók fénye néha megvilágította az arcát, amin semleges arckifejezés ült. Nem törődtem vele. Gyakran csinálnak ilyet. Anyu is. Nem válaszolnak, mert nem akarnak vagy fölöslegesnek gondolják. Én ezt nem szoktam a szívemre venni. Egy rossz családi szokás. Csak nem akarnak csevegni, semmi több. Vállat rántottam és hallgattam a motorzúgást. A szokottnál is kevesebbet láttam a terepből, pedig telihold volt. Tisztán látszott az ég és a csillagok. Ám a gyár ami jellegzetes díszítőeleme volt a kilátásnak teljesen sötétbe burkolódzott. Pedig világítania kellene, ahogyan a városnak is ami mögötte lapul a fagyos messziségben.

-Miért nem égnek a lámpák a városban?-kérdeztem tunyán.

Semmi válasz. Szemöldökömet ráncolva néztem a nagybátyámra aki továbbra is az utat bámulta mereven. Elnyomva hallottam egy kedvenc zenémet a füléből kikandikáló fülesből. Meglepődtem. Ő sosem hallgatna ilyen zenét. Pláne nem fülhallgatóval. Pláne nem vezetés közben. Pláne nem úgy hogy a jack-dugó magányosan lóg az ülés mellett. Zavartan a szélvédőt bámultam. Megborzongtam. Bár ment a fűtés, még jobban fáztam mint kint. Ásítottam egy hatalmasat majd megdörzsöltem az arcom.

-Esik a hó!-mondtam bágyadt vidámsággal. És ahogy kinéztem hó fehér volt az a kevés amit az útból láttam. Körömnyi hópelyhek hullottak, én pedig csak bámultam és elcsodálkoztam milyen szép a hóesés amikor teli hold van és látszódnak a csillagok. Eddig úgy tudtam hogy a hóeséshez kellenek felhők is. Na mindegy, lehet még bioszból is megbukok idén... Tekintetem újra a szélvédőn pihent. Nincs út. Csak hó. És sűrűbbek az ágak mint amire emlékeztem. Mintha csak egy erdő lenne.

Hirtelen egy őz jelent meg előttünk kb 10 méterre.

-Hallod dudálj már rá mert elcsapjuk.-mondtam félig unottan.

Még öt méter. Semmi reakció.

-HALLOD NEHOGY ELÜSD!-visítottam. Majd a nagybátyám merev arccal elrántotta a kormányt és az utolsó amit láttam egy fa volt.

Megugrott a testem. Szemem kinyílt. A kapuról visszaverődő éles fény majdnem megvakított. Láttam ahogyan anyu kinyitja és mi lassan behajtunk az udvarba. A motor berreg. Még mindig fázok.

-Aludtál? -kérdezte a nagybátyám a szokásos hangon.

-Mi? Aha.. motyogtam halkan.

Kiszálltunk. Anya a lépcső aljánál várt.

-Én annyira szeretlek ám! Ne haragudj amiért a fejedhez vágtam azokat! Tudod hogy büszke vagyok rád amiért így tudsz rajzolni. A rohadt matekot meg kijavítod! Tudom hogy képes vagy rá!-mosolygott, én pedig azt sem tudtam hol vagyok. Ő sosem mondaná ezt. Valami nem stimmel. Hirtelen más is megölelt. A szobatársaim körém gyűltek.

-Ne hagyj itt minket! Hülyeség lenne. Tudod hogy mindenkinek hiányoznál!- Vigyorogtak a könnyeiket (?) törölgetve.

-Mi?-nem tudtam többet mondani.

-Látom hogy sokat próbálkozol, megadom a kettest év végén!-mondta a matektanárom a lépcsőnk tetejéről.

Megzavarodva lépkedtem hátrébb. Mi a franc folyik itt??! Hátrafelé belebotlottam a kutyámba aki szokásához híven a lábamhoz bújt. Megsimogattam a feje búbját.

-Nézd! Havazik! -Szólt az egyik barátnőm. Láttam a holdat az égen és a zuhogó havat. Ez nem lehet!

A kutyám felém nézett és barátságosan elfordította a fejét;

-Nem fázol?

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Szombat reggeli híreink; Halálra fagyott az éjszaka! A fiatal lányt egy buszmegálló mellett találták meg. Valószínűleg kihűlés okozhatta a halálát. Többet egyenlőre nem tudunk az esetről. Édesanyja nem akart nyilatkozni. Kérjük fokozottan figyeljenek, ebben az időben bárki áldozatul eshet a fagynak.