Miért van az hogy az emberek elutasítják egymást? Miért van az hogy a gyengébbeknek szenvedni kell?
Sosem fogom megérteni....Egész életembe szenvedtem és minden adandó pillanatban éreztették velem hogy a másságom rossz és sajnálatra méltó. Kisebbként folyton csúfoltak a vörös hajam miatt amit gyerekszívvel sokkal rosszabul fogadtam mint most mikor egy egy gúnyos megjegyzés ér miatta. Ritkán születik olyan gyerek akinek ilyen vörös haja van mint nekem. Apámtól örököltem és nem szeretem.. Cseppet sem.

Apukám mikor kicsi voltam elhagyott minket. Engem és anyát. Két éves voltam akkor. Mindig is felnéztem anyukámra. Erős és kitartó nő volt. Bármilyen akadályt le tudott győzni. Ő volt az én hősöm. Az álma pedig bennem él tovább annak ellenére is amik történtek velünk és ami a mai napig nyomaszt. 6 éve hogy elhunyt egy autóbalesetben. Azóta sem tudtam igazán feldolgozni sokkal inkább enyhült a fájdalom amit éreztem minden nap mikor eszembe jutott.

Egy helyen viszont úgy éreztem ki tudom zárni a csúf valóságot az életemből... Ez pedig nem más volt mint a víz. Rengetegszer voltam a helyi uszodában anyával mikor még élt. Ő maga is profi úszó akart lenni de amikor megszülettem abba hagyta az úszást és nekem szentelte az egész életét. Ritka az ha egy lány úszó akar lenni... Vagyis Japánban az. Sosem fogadtak el igazán és az uszoda klóros szagánál már csak az volt bántóbb mikor gúnnyal néztek felénk. Mindig egyedül úsztam és akármilyen csoportba is kerültem sosem sikerült barátkoznom. Az ovis csoportokban volt egy két lány aki velem együtt járt úszni. De végül ők is abba hagyták mivel túlságosan is megterhelő sport és olyan leszel tőle mint egy férfi. Tényleg nem a legvonzóbb az izmos hát és széles váll kombó ha egy fiatal lány vagy. Engem mégsem érdekeltek ezek a külsőségek.

Szerintem nem ez számított hanem az hogy olyan életet élhessek amiben igazán önmagam vagyok. És ez számomra a víz közelségét is jelentette. Tudom furcsán hangzik de mikor a víz átölel olyan érzésem van mintha élne.. olyan mintha egy anyuka lenne aki régen látott gyermekét öleli. Békés és biztonságos. És noha nem értem amit mond mégis érzem hogy beszél és szüntelen támogat. 11 éves koromtól fogva sokszor éreztem úgy hogy anya a víz egyik szelleme. Majd ahogyan felnőttem egyre inkább kopott meg bennem ez az elmélet. A vizen keresztül kommunikálni a halott édesanyáddal nem éppen reális dolog. Bolondnak néznek és ez már egyenes út a pszichológushoz ahová soha többé nem akarom betenni a lábam.

A baleset óta nagynénéméknél élek. Anya iker testvére pontosan ugyan olyan mint ő maga is volt. Fekete haj és kék szem. Az unokatestvéremmel megerősödött a kapcsolatom és vele éltem kettesben mikor a szüleinek hosszabb utakra kellett menniük. Az első fiú volt az életemben aki támogatott és nem hagyott el. Szerette a vörös hajamat és megsiratta mikor levágattam azt egészen rövidre. Ketten mentünk az uszodákba és a tengerpartra ahol mindig úgy éreztem hogy közelebb kerültem anyához és az általa meg nem valósított álomhoz.

- Makréla! -kiálltottam el magam a konyhából. Sokszor hívtam így az idősebbet. Megszállotja volt az ételnek így illett rá a név.

- Ne hívj így. -suttogta belépve a helységbe.

- Mert a te Eperkéd jobb megnevezés mi? - a hajam miatt kezdett el így becézni és akarva akaratlanul rajtam ragadt. Csak vállat vont majd rám emelte kék szemeit. Ezt az egyet örököltem én is anyától. A tengerkék szemeimet.

- Elköltözök. - jelentettem ki mire a másik megrezdült.

- Tessék?

- Jelentkeztem egy egyetemre Sydnybe. Sport és fitnesz szakra. Híres úszó csapatuk van és hamarabb meg tudom valósítani amit elkezdtem mint itt.

- Ugye tudod hogy ott csak férfi csapat van?

- Ja. Épp ezért kell bekerülnöm és megváltoztatnom. Épp eléggé fiús vagyok. -vigyorogtam idétlenül rá hátra dobva képzeletbeli hosszú hajam. A nagynénémék mint mindig az elmúlt években üzleti úton vannak így nem kértem ki a véleményüket a hirtelen utazásomról. Egyedül az unokatestvéremért aggódtam és éreztem bűntudatot amiért itt hagyom. Vagyis inkább elszökök előle és mindentől ami Japánhoz köt. Ezt persze nem miatta teszem de meg kell tennem a szükséges lépéseket. Tudom nem menekülhetünk a sorsunk elől de meg, megváltoztathatjuk.. ettől a perctől kezdve pedig meg fog változni minden körülöttem.

******

-Érkezés a célponthoz...- a GPS hangja monoton szólalt fel és a telefon apró rezgése jelezte hogy a célpontom előttem volt. Semmi érzelem.. mondjuk mit is várok? Ez csak egy gép. Csodálkoznék ha boldogan mondaná ki hogy elhozott az istenek háta mögé. Ellenben az alkalmazással az én arcomon rengeteg érzelem tükröződött ahogy a hatalmas épület elé értem. A csarnokban edzőtermek találhatóak és a híres úszó rész ahol medencék sora várja az embereket. Rengeteg versenyt szerveztek itt de eddig mindig csak a nappali tv képernyőjéről néztem végig az eseményeket.

Egy napja érkeztem Sydneybe Ausztráliába. Hallottam egy világbajnok úszó csapatról akik innen kerültek ki. Mindezt 12 évesen és azóta megszállottja vagyok a helynek és a sport eseményeinek. Itt akarok úszni! De mivel lány vagyok egy könnyen nem fog ez sikerülni tekintve a kizárólag férfiakból álló csapatra.

- Nyugi Sakura. -suttogtam magam elé. Hajtott az adneralin és az izgatottság. Hevesen verő szívemet semmi sem tudta lenyugtatni. Idegesen dobogtam a lábammal és nem mozdultam. Mikor pedig nagy lendületet véve elindultam rögtön a földön kötöttem ki.

- Mi a..? - nyúltam a hátsó felemhez ami zsibbadni kezdett a betonnal való találkozás miatt.

Egy vörös hajú fiú ütközött nekem. Ugyan olyan színű szemeivel bámult engem. És zavartan de én is őt. Olyan a haja mint nekem.. Viszont vörös szemei igencsak mélyen belém láttak. Legalábbis úgy éreztem.
Kezd egy kicsit idegesítő lenni.

- Sajnálom.. jól vagy?- szólalt meg angolul. A középiskola végén letettem a nyelvvizsgámat viszont élőben sokkal nehezebb volt beszélni mint gyakorlásból. Akkor sokkal nyugodtabb voltam hisz tudtam ha el is rontok valamit az anyanyelvemen mindenki meg fog érteni.

- Ömm..igen.-hezitáltam és kerestem a szavakat amik makacsul nem akartam a nyelvemre jönni.

Kicsit értetlenül nézett rám.

- Te..lány vagy?

A közepébe. Nagyszerű! Szép volt titokzatos idegen! Minél inkább szerettem volna rejtve lenni az emberek elől. Egyenlőre. És ehhez nem jó pont az ha kapásból fel ismernek. A fiús külsőhöz hozzátett a rövid hajam és a bő fekete póló azonban nőiességem apróbb jeleit még így sem tudtam semmissé tenni. Nem voltak nagy melleim de így is elég jól tanusították azt hogy nő vagyok.

- Igen..én lány vagyok.- fogadtam el közben felém nyújtott kezét. Bőre puha volt és meleg.

- A hajad...

Miért kell mindenkinek a hajammal jönnie? Mikor arra a döntésre jutottam hogy levágom nem az volt a célom hogy mindenki mégjobban megnézzen és elmondhassa hogy nem normális külsőm van!

-Tudom furcsa.. én is utálom a hajam tudom jól hogy senki sem szereti nem kell az orrom alá dörgölni! Röhögj ki nyugodtan ha szeretnél majd szépen lépj le és menj a dolgodra magamra hagyva végre a valós problémáival és azok megoldásával. Köszönöm! - csattantam fel hirtelen és nem is figyeltem oda hogy minden szavam japánul van. Legalább nem érti meg azt amit rá mondok. Megnyugvás.

- Nyugi.. Csak azt akartam mondani hogy tetszik a hajad. Különleges.

- Na várj. Ezt fel kell dolgoznom. Tetszik?

- Igen. - nagyokat pislogtam. Ismételt agyhalált kaptam és mégjobban elkerekedtek a szemeim arcomra pedig ijedség költözött.

- Tudsz japánul?!

- Persze. Hisz onnan való vagyok. És ha jól gondolom akkor te is.-mosolyodott el.

- Igen...-nagyon zavarban voltam. Mindent értett amit mondtam.

- Rin! Come on!- egy másik fiú távolabbi hangja szólt valahonnan.

- Okey!- kiálltott vissza beszélgető partnerem.
- Viszlát! Jó volt beszélni!

- I..igen.. -néztem utána de csak egyre távolodóbb alakja tűnt néha fel.

Jó volt beszélgetni? Itt csak te beszéltél haver! Hol volt az hogy én is beszéltem valamit is a hiszti rohamomon és a teljes beégésemen kívül?

- Hm.. Rin. - szóval tényleg japán.

- Sayonara vörös fiú.

A nem tervezett találkozás után nehezen de sikerült összeszednem magam. Nagy léptekkel indultam el az úszó csarnok felé ahol elfog majd dőlni minden. Be akarom bizonyítani hogy igenis képes vagyok rá hogy profi úszó legyek lány létemre! Anya álmát viszem tovább és ez már nem csak az ő álma. Hanem a sajátom is.

Ez már nem csak egy álom.. ez egy cél!