Szemernyi jó érzés nem volt bennem. Az éjszaka se tudott elnyelni, túlságosan fehér voltam hozzá. Felhúztam lábaim, hogy aztán átöleljem őket s levéve tekintetem az égről a semmibe meredjek. Megzavarta ugyan kintlétem egy kisebb zaj, de nem tulajdonítottam neki mégsem különösebb figyelmet. Aztán már csak arra eszméltem, hogy valaki rámterít egy plédet.
- Meg fogsz fázni ha sokáig így ülsz kint. - szólt kedves hangon az a lány, aki nemrég még boldogan nevetett odabent, mikor felemeltem fejem s felnéztem.
- Kedves, hogy aggódsz, de erős vagyok. - mint aki nem hisz nekem úgy rendezgette el a plédet rajtam - Köszönöm.
- Ugyan, semmiség. - mosolygott rám. Fura egy lány. Legalábbis nekem az. - Tudom, hogy most rossz lehet neked, de ne add fel. Rendben? - megérintette vállam még, aztán magamra hagyott.
Komolyan feltettem a kérdést magamban, hogy "Ez mégis mi volt?". Ez a lány miért kedves? Miért tesz úgy ha rendben lenne minden? Sok kérdés merült fel bennem, de egyben biztos voltam. Mégpedig, hogy a lánynak igaza volt. Nem adhatom fel. Olyan szerencse ért amiért sokan csak álmodozhatnak. Ha másért nem hát ezért megéri folytatnom. Igen! Meg fogom mutatni újra, hogy nem volt igaza senkinek mikor úgy vélték nem vagyok e világra való. Ezzel az elhatározással keltem fel s összehajtva a plédet vittem azt be a házba.
A lány rám mosolygott miközben megköszöntem a plédet s visszaadtam neki. Kis meghajlást követően hagytam őt, jobban mondva őket ott, mert hogy a lány nem volt egyedül. Szobámba siettem, aztán mikor magamhoz vettem amiért oda mentem, elhagytam a szobát, végül el a házat is. Úgy gondoltam elsőként gyakorolni fogok. Megsérültem, igen, de erősnek kell lennem. Meg akarom mutatni a fiúknak, meg úgy mindenki másnak aki csúfságokat kiabált rám, hogy jogosan vagyok ott ahol vagyok. Számítok további pofonokra, de azon majd akkor ráérek aggódni ha oda jutok.
Utam így ezért a céghez, azon belül is a banda próbatermébe vezetett. Villanyt, gépet s videót kapcsoltam. Kezdetnek ez is megteszi segítségnek. A videó újra és újra lejátszódott én pedig ugyanígy próbáltam. Újra és újra ugyanazt a koreográfiát. Volt néhány esésem, kellemetlen találkozásom a padlóval. Ki is fulladtam rendesen, de úgy éreztem, hogy jó úton haladok. Nagyon reméltem, hogy mire eljön a hajnal, majd a másnap, addigra már fel tudok mutatni valamit.
Mikor aztán úgy tűnt végleg leállok, sebem sajgása sem volt ahhoz a sokkhatáshoz fogható ami ért. Hogy mi volt az? Nos, első sorban Jie Ge túláradó öröme mely extra hangossággal szólt, aztán Xin Yu és Jeremy, meg néhány más betolakodó, értendő itt pár táncos, felbukkanása.
- Szép, csak így tovább Ji Hua. - veregetett vállon amitől én majd be szartam olyan fájdalmat okozott éppen. Fel is vetődött bennem a kérdés, hogy vajon mióta leshettek engem s hogy én miért nem vettem észre. Igaz nem is figyeltem nagyon másra a videón kívül, de nah... - Látjátok, én megmondtam, hogy ő kell ide. - úgy örültem volna ha nem ölelget, de nem mertem ellenkezni. Szerencsére érkezett egy hívása így elengedett engem s otthagyott engem.
- Ah.. végre.. - motyogtam magamnak, aztán fordultam is el hogy vizem kaparinthassam meg. Na ja, jó terv volt. Utam állták.
- Gyanús vagy te nekem. - méregetett Jeremy fura arckifejezéssel.
- Te is nekem. - toltam kicsit odébb s tovább léptem. Alig értem el vizem valaki a hátamra csapott, valószínűleg meg akart fordítani, csak hát káromkodásom megakadályozta már tette végrehajtásában. Oldalvást nézve, a fájdalomtól bekönnyesedett szemekkel, Jeremy-t fedeztem fel.
- Gondolkozhatnál néha. - nocsak, a nagy Tae Jing védelmemre kelt volna? Furcsa. Ahogy az is hogy s mikor jelent meg. Eddig észre se vettem.
- Átvérzett a kötés. - Xin Yu kedves hangja most igazán jólesett - Menj tusolj le. Addig hozok kötszereket.
- Jó. - úgy gondoltam később ráérek megkérdezni miért lett, lettek hirtelen mások. Mentem is, nem állta utam senki.
Kínszenvedés volt levetkőzni, aztán tusolni is. Sietni akartam, de valahogy nem ment. Miután végeztem, törölköztem s mentem öltözni. Nadrágom fent volt mikor megjelent Xin Yu egy kisebb dobozzal.
- Ülj le oda. - mondta s bökött fejével az egyik kis padra. Én meg jó gyerek módjára bólintottam, és tettem amit mondott.
- Mielőtt nekiállsz... - közelebb jött és állt volna neki a kötéscserének, de én megállították - érdekelne, hogy miért akarsz segíteni ilyen hirtelen. Eddig elég ellenségesek voltatok. - igaz alig két napja hogy komolyabban ismerkedem velük és vagyok ott ahol vagyok, de jogosnak érzem kérdésem.
- Őszintén? - kérdezte.
- Természetesen.
- Személy szerint úgy éreztem adnunk kellene neked is annyi esélyt legalább mint az elődödnek. - közben neki is állt kötésem cseréjének. Meglepett, de még így is gyanús volt. - Ki tudja mit hoz a jövő.
- Igaz. Na és a többiek?
- Tae Jing és Jeremy?
- Igen.
- Tae Jing nehéz eset, Jeremy meg... nem olyan mint amilyennek mutatni akarja magát.
- Mondhatok valami kínosat?
- Az eddig történtek után? Egész nyugodtan.
- Meleg vagyok. - nem értettem miért mondta azt amit, azt viszont tudtam, hogy sokkolni fogom, talán.
- Értem. - mondta csak, aztán csend telepedett ránk. Meg sem szólalt, de én sem, míg nem végzett kötésemmel.
- Nem akartam titkolni, és nem is fogom titkolni, de gondoltam jobb ha tőlem tudod meg.
- Értem. - mondta újra majd felsóhajtott - És most mit vársz mit mondjak?
- Hát... nem tudom. - babráltam ujjaimmal - Mondjuk az igazat?
- Rendben. - elpakokt, közben én is felkeltem és felvettem felsőm - Az igazság az, hogy engem nem zavar a dolog. Meglep ugye? - naná hogy meglep - Nincsenek előítéleteim. Mindenki úgy szeret s azt akit akar. - olyan szépen mondta. Meghatott.
- Köszönöm. Amit mondtál és azt is, hogy elláttad a sebem. - meg is hajoltam kissé felé.
- Ugyan. - kedves, túl kedves - Na, menjünk vissza mielőtt keresnek, hogy hol vagyunk.
- Rendben. - mondtam csak, majd eztán együtt hagytuk el az öltözőt, hogy aztán együtt térjünk vissza a próbaterembe.
Míg Xin Yu a kötszeres ládát vitte vissza a helyére addig én holmimhoz mentem. Pár táncos oda is jött. Beszélgetni kezdtünk. Persze csak addig míg úgy nem döntöttek, hogy próbálni is illene ha már bejöttek. Nekem persze nem hagyták. Leparancsoltak cuccom mellé. Figyelnem kellett őket, mert hogy úgy az igazi ha élőben látom mit hogy kell s nem videóról nézem.
Szép és jó is volt minden addig míg nyitva bírtam tartani szemeim. Egy kissé fáradtnak éreztem akkor már magam. Hogy utána mi történt nem tudom.