- Na mi lesz fiúk? - An úron is látszott, hogy meglepte a látvány, még akkor is ha tudott már róla - Ji Hua-nak igaza van. Goromba mód berontotok, a legkevesebb ha bocsánatot kértek.
- Én ugyan nem. - Tae Jing úgy tűnik helyrerázódott a kezdeti sokkból.
- Ti is így gondoljátok? - An úr a másik két fiú felé nézett - Nem gondoljátok, hogy ez már kicsit sok? Egyszer már eljátszottátok egy hasonlót. Ezúttal nem úgy lesz ahogy ti akarjátok. Ha azt mondom Ji Hua lesz az új tag akkor ő lesz. - egy kissé ideges lett. De persze nem csak ő.
- Kérem.. - közben visszavettem kapucnim s a napszemüvegem - semmi szükség kemény szavakra. Csak hadd gondolkozzanak, emésszék a dolgot. - meg is hajoltam kissé An úr felé - Ugyanezt kell nekem is tennem. Ezért kérem ne legyen ideges. Köszönök önnek mindent.
- Ugyan.. - legyintett - ez csak természetes ha garantált sikert akarunk. - túlságosan optimista - Na de, akkor ahogy mondtam, ma még szabad vagy, holnap viszont bemutatunk téged aztán kezdődhet a munka. - no igen, mint említettem túl optimista.
Miután elköszöntem távoztam is. Mark bácsi egy kissé sokkosan, szerintem az volt, követett engem. Először nem nagyon szólt, de aztán amint magához tért be sem állt a szája. Igyekezett nekem elmagyarázni mindent. De tényleg! Mire elértünk a ponthoz melynél elváltak útjaink, már zúgott a fejem, ismét, attól az ingormációáradattól melyet rám zúdított. Taxival kellett volna talán haza indulnom, de én ehelyett gyalog mentem. Úgy éreztem ki kell szellőztetnem a fejem és erre a legjobb mód ha séta. Hát... be kell valljam, hogy hiába tettem meg azt a piszok vagy sétát, semmit nem segített. S ha ez nem lett volna elég, mire hazaértem, jött egy hívásom melyben Mark bácsi felhívta a figyelmem arra, hogy jobb ha nem okozok gondot, nem kerülök bajba sem semmi ilyesmi. Mondhatom, hogy telefonon is megkaptam azt amit szóban.
Nem volt egy könnyű napom, ez az egy biztos. Na de a nap hátralévő része sem volt éppen az. Igaz nem léptem ki a házból, mégis zavartak. Nos igen, hiba volt az internetre s az ott fellelhető hírekre figyelnem. Még nem volt száz százalékos minden, de már gyártották a különféle teóriákat, emellett vissza várták Gao Mei Nan-t aki tudtommal már nem fog visszatérni mert külön utakon folytatja, építi karrierjét. Nem értettem az embereket, pont ahogy régen.
Az este így jött el, ért engem a hírek közé keveredve, belezavarodva. Ezért volt az, hogy alig tudtam elaludni.
Aztán persze a felkeléssel is adódtak gondok. Elsőként ott, hogy ahogy voltam ruhában aludtam el, másodikként, hogy fel se akartam kelni, de muszáj volt. Ebből aztán az következett, hogy kb nulla kedvvel, mégis valamiféle izgatottságtól fűtve keltem fel, majd mentem rendbe szedni magam. Egy alapos zuhany után már több erőt éreztem magamban kicsit a nap folytatásához.
Reggeli gyanánt csak egy bögre kávét ittam, de azzal is elszórakoztam majdnem fél órát, mert ahogy telt az idő úgy lettem egyre idegesebb. Sok kérdés röppent fel bennem. Vajon hogy fognak fogadni? Vajon An úr miért olyan biztos a sikerben? Mi lesz ha elbukom? Ilyen kérdések kergették egymást fejemben újra és újra. Egész addig míg meg nem jött értem Mark bácsi.
Onnantól kezdve, számomra, elszabadult a pokol. Legalábbis így éreztem. Rohantunk egyik helyről a másikra, aztán mikor azt hittem vége mindig jött valami új. Közben pedig telt az idő. Kezdtem egyre jobban berezelni. Ez akkor s ott hágott a tetőfokára mikor már csak pillanatok voltak hátra az első hivatalosan felkonferált megjelenésemig. Beletelt jó pár felszólításba mire képes voltam reagálni.
A megbeszéltek szerint kellett volna cselekednem, oda mennem ahonnan indulnom kellett volna, ám én egy kicsit módosítottam a dolgot. Sajnos így nem tudtam hogy hogy fog majd elsülni a dolog. Csak reménykedtem. Aztán elindultam, majd nekifutásból felugrottam az előre odakészített kis trambulinra mely elég löketet adott ahhoz, hogy egy teljes szaltót követően "kitárt szárnyakkal" érkezzek meg az emberek közé akik a várakozásaimnak híven kisebb kört alkottak körülöttem. A meglepettség után taps jött és fülsüketítő hangzavar, s mikor felálltam An úr ismét bejelentett engem mint új A.N.JELL tagot. A meglepetés számomra mégis az volt, hogy úgy tűnt, úgy látszott hogy a többiek, a fiúk, kivétel nélkül, igazán meglepődtek. Bár  Tae Jing-nél talán más volt a helyzet.
Na de a lényeg, az An úr szerint is, nem mindennapi belépőm után sok ezer kép készült rólunk így együtt, aztán elhangzott pár kérdés melyre válaszoltunk. S miután végig ért az egész felhajtás... nos nem téved senki ga úgy gondolta, hogy nem lesz pihenésem. Mert így volt. Alig hogy átöltöztem máris jött Mark bácsi és közölte, hogy a dolgaim át lettek vive az új "otthonomba", vagyis a fiúkhoz. Ez volt az első sokk ami után megszólalni sem tudtam. A második, kisebb sokk, az csupán annyi volt, hogy el lettem hurcolva egy szórakozóhelyre ahol sok más híresség mellett ott volt mindenki. A fiúk, An úr aki közölte csak hívjam Jie Ge-nek, s még pár távolról ismerős arc. Harmadikként... már nem lepett meg annyira, hogy amint Mark bácsi és An úr békén hagytak, rögtön le lettem támadva. Kérdezgettek folyamatosan, mindeközben ittam is velük. Nem akartam senkit megsérteni azzal, hogy visszautasítom.
Nos, talán jobban tettem volna. Igen. Mert akkor most nem ülnék itt egymagam a tetőn, egy félig üres sörösüveg társaságában.
- Ugye milyen szánalmas? - beszéltem, először felnézve az égre, aztán csak a sörösüvegnek a kezemben - Még te is sokkal többet érsz mint én. De tudod mit? - mutattam az üvegre - Azért sajnállak is. - ittam az üvegből - Téged is utálnak, közben mégis úgy tesznek mintha nem így lenne aztán meg eldobnak. - sóhajtottam majd felkeltem - Hahh... azt hiszem túl sokat ittam. - újabb sóhajt követően indultam volna meg, de két fura tekintettel találtam szembe magam. Fújtam egyet, aztán ismét megindultam, hogy egyik kezem zsebre tettem a másikban pedig ott lógott a sörösüveg, s ezúttal el is jutottam az ajtóig melyen túl várt az új, ám igencsak bizonytalan lábakon álló új életem.