(A fenti képen Ryu van. 😉 Ajánlatos a fejezethez Evan Yo-t hallgatni. Ő adott pár számával ihletet ehhez a fejezethez. 😊
蔡旻佑 Evan Yo - 小乖乖
【MV】蔡旻佑Evan Yo - 我和我的布拉姆斯 Me and My Brahms（一起娛樂HD 官方完整版）
蔡旻佑Evan Yo 怎麼愛你都不夠 MV高清HD官方完整版 ( Official MV)
【MV】蔡旻佑Evan Yo - 還沒往下想 Thereafter（一起娛樂 HD 官方完整版）

A gyakorlásnak csúfolható ugrálásom nem zavarta meg senki. Vagyis... mondjuk úgy, hogy én magam voltam az aki mégis megzavart mindent. Gondolataim nem hagytak nyugtot, emellett éreztem, igencsak erőteljesen éreztem, a sérülésem s hogy pihennem kellene.  Meg is tettem, de nem önszántamból. Egyszerűen hirtelen elsötétedett minden. Valószínűleg áramszünet lesz, viszont ez engem semennyire nem nyugtatott meg. Most hogy a fenébe fogok kijutni a teremből? Sötétben én szinte megvakulok. Egy perc kellett csak, hogy rájöjjek elégnek kell lennie a telefonom fényének, hogy kijussak. Le is állítottam a zenét, aztán a telefont használva eljutottam cuccomig. Ekkor lett hirtelen újra világosság, mire én nem túl férfias módon felsikoltottam, s ha ez még nem lenne elég telefonom is megszólalt. Valaki hívott. Megijedtem na. Ismeretlen számot jelzett ki a mobil, amit sosem veszek fel, ám ezúttal megtettem.
- Halló...
- Szia édes. - szólt bele egy roppant ismerős hang.
- Öhm.. azt hiszem rossz számot hívott. - közben szedtem fel holmim s igyekeztem elhagyni a termet.
- Na ne mondd nekem Ji Hua, hogy már fel sem ismered a hangom. Nem telt el olyan sok idő.
- Ne haragudjon, de nem tudom ki maga. Kérem ne szórakozzon velem. Leteszem..
- Ne!  Várj. - hirtelen magassá vált hangja megijesztett, ezért majdnem eldobtam telefonom - Ryu vagyok. Tudod, a vörös óriás. Bocs, nem akartalak szivatni, de azt hittem felismered a hangom. Hé, Ji Hza itt vagy még?
- Itt... - leesett már ki ő, csak még le akartam higgadni - Többé ne csináld ezt. Megijesztettél.
- Jó jó. Na mondd szépen merre vagy, érted megyek.
- Azt hogy? Nem japbánban vagy?
- Nem. Na mondd már. - mosolygósnak tűnt hangja. Fura volt.
- Késő van Ryu, inkább pihenj. Én is azt fogom tenni amint hazaérek.
- Azokhoz a nyápic alakokhoz haza? - lefelé tartottam a lépcsőkön már mikor eme megjegyzést tette.
- Nem nyápicok. - keltem ki magamból. Nem is értem miért lettem ilyen hirtelen.
- Na ne mondd, hogy máris belahabarodtál az egyikbe? Egy se érne fel hozzám.
- Hülyeségeket beszélsz. - na igen, ha mondtam volna Ryu az exem. Nem jártunk sokáig mert rájöttünk ő meg én inkább olyanok vagyunk mint a testvérek, n mint egy szerelmespár.
- Tudom. - mosolyog, hallom, mocsok - Na tedd le mielőtt nekimész az ajtónak. - és kinyomta.
Meglepett. Honnan tudta? Meg is álltam hirtelen, épp az üvegajtó előtt. Elég volt felemelnem fejem, hogy meglássam odakint azt a piszkot, fene nagy elégedett vigyorral a képén. Egy pillanat alatt mosolyodtam el, szállt el haragom irányába, majd indultam el, ronhantam felé, hogy aztán a nyakába vessem magam. Rég láttuk egymást ahogy ő járja a világot a bandájával. El is kapott engem, megpörgetett, aztán jó szorosan megölelt. Ez csak addig tartott míg fel nem jajdultam. Egyrészt a sérülésem miatt, másrészt meg Ryu túlzott ölelése miatt. Túl erős még mindig. Miután elengedett motorjához mentünk, mert hogy azzal jött, aztán felültünk rá. Elvitt engem egy kis túrára. Ettünk egy jót, beszélgettünk is, aztán hazavitt engem. Észrevette, hogy van némi félelem bennem, ezért maradt kicsit. Na meg közölte, hogy segít leápolni a hátam mert a nyápicok biztos nem tennék.
Hát... azért vicces volt látni ahogy Jeremy leesett állal bámulja meg Ryu-t. Tae Jing meg sem rezdült, sőt Xin Ju sem, ám utóbbi azért viszonozta a köszönést mikor köszöntünk nekik.
- Figyelted hogy bámultak? - magyarázta Ryu mikor már szobámban voltunk s cserélte a hátamon lévő kötést. Amit egy viszonylag gyors tusolás előzött meg.
- Jah, valószínűleg nem láttak még embert tobb kiló piercinggel. - a mafassága nem lehetett bámulásra okot adó dolog, hisz Ryu csak pár centivel több két méternél. Inkább a tetoválások, a piercingek meg a ruházata volt ami döbbenetet okozott.
- Ezek egyet se mernének betetetni nehogy elcsúfítsák a csini pofijuk. Pfuj, hányingerem van tőlük.
- Hé, nem mindenki lehet olyan mint te.
- Ez igaz. - szeretek kötekedni vele, ahogy ő is velem. Igazán jó barát, és testvér aki nekem soha nem volt. - Na van valami terved holnapra?
- Munka. Mark azt mondta pihennem kell, de tudod hogy én nem hagyom magam, ezért egy rádióműsorba fogok menni. De miért is kérdezed? - csak kicsit fájt, de nem jeleztem, ahogy ellátta hátam.
- Mert mondjuk holnap... - hirtelen megállt, de aztán folytatta - áh a mmi, csak el akartalak hívni valahová. Tudod bandázni mint régen. - gyanús volt nekem, de nem jeleztem ezt sem. Betudtam annak, hogy fáradt ő is és a sok dolog közepette azt se tudja hol áll a feje.
- Hát, lehet róla szó miután végeztem. Majd jelzek és ha ráérsz bandázhatunk. - belegondoltam régen milyen jól elvoltunk és máris jó érzések töltöttek el.
- Ok. Akkor ezt megbeszéltük. - simított végig hátamon - Kész vagy. Öltözz fel meg ne fázz. Még mindig vézna vagy.
- Kösz, te meg kedves még mindig. - felkeltem hogy felvegyem alvós hosszú ujjú pólóm, meg hogy utána meg tudjam dobni Ryu-t az egyik párnával.
- Tudom. - mondta és vigyorgott meg pakolta össze a kötszeres dobozt - Egyébként nem gondoltál még rá, hogy felfrissíttesd a szárnyaid?
- De, csak most épp idő nincs rá. - sóhajtottam kicsit - Meg most itt van ez a sérülés is. Majd talán ha ez elmúlik utána.
- Ha még itt leszünk akkortájt majd elviszlek egy szalonba. - kacsintott - Na, azt hiszem ideje indulnom. A nyápicaid még kidobnak.
- Nem inkább a menedzseredtől félsz hogy elkap mert ellógtál? Nem szégyen ha félsz. - mosolyodtam el. Tudom, hogy igazam van.
- Lebuktam mi? - a kötszeres dobozt szekrényemre tette, majd ment az ajtóhoz amit kinyitott s ki is lépett rajta.
- Naná. - mosolyogva kísértem őt így kifelé. Megbeszéltük, futólag, újra hogy majd akkor összefutunk.
Mosolyom csak akkor hervadt le arcomról mikor Ryu már elhajtott. Ismét sóhajtva, nagyot sóhajtva indultam vissza a házba. Nem tudtam mire számítsak majd a fiúktól. Mert az gondolom ok nekik, hogy az a lány, feltehetően Tae Jing barátnője, jelen van a házban, de hogy hozzám, az újonchoz is beállít valaki azt már biztos nem díjazzák.
Belépve a házba aztán... nem történt semmi. Jobban mondva hallottam a nevetésük, aztán ahogy bentebb mentem láttam is őket. Éppen ezért fordultam meg s mentem ki a kertbe, s ültem le az egyik fa alatt lévő székek egyikébe s csak néztem fel az égre. Sötét volt nekem minden, de biztosan fénylett az ég a csillagoktól.
"A csillagok is elbújnak mert olyan ronda vagy, hogy nem akarnak látni."
"Egy korcs vagy, egy selejt, azért dobott el az anyád is."
"Soha nem lesz belőled senki mert te magad egy senki vagy."
"Nem kellesz senkinek."
Régi sérelmek jelentek meg, hangzottak fel elmém rejtekéből, ugyanolyan fájdalmat okozva most mint akkor rég mikor elhangzottak. Ahogy akkor, most sem jött senki, hogy megmentsen a rossz gondolatoktól.