Lilit annyira hirtelen érte a felismerés, hogy szólni sem tudott.

– Bocs, de tényleg nem kezdhettem úgy, hogy légyszi, gyere már fel a lakásomra, ajánlok neked munkát. Még félreértetted volna.

A lány vonakodó beleegyezéssel ingatta a fejét, és egy pillanatig sem tagadta, hogy nem így lett volna. A lakás csöppnyi, zárt előtérben megannyi cipő és pár komód sorakozott, Fab megnyerőn mosolygott fel Lilire, miközben lehajolt megoldani a cipőjét. Lili is kilépett a kis topánkájából.

– Gyere, nézz körül – Fabien kinyitotta az előszoba ajtaját, és előre engedte Lilit, aki egy tágas, és rokonszenves nappaliba lépett be. Jobboldalt a padlótól a plafonig méretes ablakok álltak, amelyek szép kilátást nyújtottak a közeli parkra, mögöttük egy erkély húzódott hosszasan, a szélén egy görög mintákat idéző cserépben egy pálma terebélyesedett, nemesin, magabiztosan.

Az erkély mellett egy kis pult, talán reggeliző vagy ebédlő, mellette székek, fotelok, kandalló. Lilivel és a bejárattal szemben egy konyha állt, széles, két személyt is magán egyszerre átengedő, tág boltívvel. Lili nem látott be teljesen, de jól felszereltnek ítélete meg.

Neki balra, a nappali közepén egy minden oldalról körüljárható akvárium kéklett, benne korallokkal és tengeri halakkal. Amellett szintén kanapé, fotelok, egy tévé, s egy csigalépcső, amely egy karzatra vezetett fel.

A hely hangulatát a sárga és a piros színek adták. Összeségében modern, valahol mégis klasszikus lakásbelső volt, a régi és az új gyönyörűen keveredett benne egymással anélkül, hogy bármelyik is kioltotta volna a másikat. Az egyik falat sárgásdrapp kőberakások díszítették, a másik előtt egy antik könyvespolc állt telezsúfolva. És mindenhol növények, és az a hatalmas akvárium tele a legkülönfélébb halakkal: A hely élt.

Lili előrelépett, áttetsző harisnyás lábujjait belemélyesztette a puha, hosszú szálú padlószőnyegbe, s közben valószínűleg mosolyoghatott, mert mikor tekintete Fabienhoz érkezett, a férfi elégedetten nézte őt.

– Tetszik?

– Igen. Nagyon szép. És nagyon egyedi is – vallotta be Lili, ujjai hegyével megérintette a mellett álló műalkotást, egy kis kopasz fát vörösre festve, melynek ágaira sűrű, apró gömblámpafűzért tekertek. – Na, jó. De milyen munkáról van szó?

Fabien hallhatóan nyelt egyet, majd félrepillantott az akvárium fala mellett elúszó vöröses sügérre. – Ana néni itt lakott nálunk, a hátvezetőnőnk volt. Várj, mielőtt bármit mondasz, azt semmiképpen nem szeretném, hogy alantas munkának érezd, amit ajánlok. Semmi nehéz fizikai gürizés, nem kell mindennek makulátlannak lennie. Főzni például egyáltalán nem kell. Mióta Ana néni nincs, rászoktunk az ételrendelésre, és remekül megvagyunk vele. Persze vissza semmitől nem tartalak – mosolygott karját széttárva. – Tehát szükség lenne valakire, aki rendben tartja a lakást. Az előadások néha éjszakába nyúlnak, és van, hogy filmet forgatni megyünk, olyankor huzamosabb ideig nem vagyunk itthon. Kisállat nincs, csak a halak.

Lili körbesétálgatott a nappaliban egyrészt élvezve még egy kicsit a hely szellemét, másrészt már erősen gondolkodva. Portörlés, porszívózás, növénylocsolás. A konyha és a fürdő rendben tartása.

A többes szám azonban nem kerülte el a figyelmét, visszafordult a férfi felé. – Tehát nem egyedül laksz itt?

Fabien a plafonra kapta a tekintetét. – Öhm... nem. A ex-barátnőmmel.

Lili úgy tett, mintha semmit sem jelentett volna neki az épp elhangzó mondat, most ő kapta el a tekintetét, és nézelődve sétált tovább, miközben a szeme sarkából nagyon is látta, hogy Fabien a reakcióját fürkészi. Persze mit is vártam... Fabien túl jóképű és túl sikeres, az ilyen srácokra mindig rárepülnek a kellőképpen rámenős nők.

Odaért Fabien elé, s az akváriumra mutatott. – Ennek a tisztítását még mindenképpen el kellene sajátítanom.

Fab legyintett. – Ne fáradj vele, egy erre szakosodott cég kijár karbantartani.

Lili bólintott. Fabien elindult a csigalépcső felé. – Gyere, megmutatom a felső szintet is.

Odafenn a lentről látszódó karzat valójában egy folyosó vége volt, kis komódokkal, virágvázákkal, és hasonlóan puha padlószőnyeggel.

– Itt vannak a hálószobák, ez az enyém, meg Daphnéé... – Fabien olyan gyorsan mutogatott az ajtókra, hogy Lili nem tudta megállapítani, Fab hogy is értette, ez az egy itt Dapnéé és az övé, vagy ez itt Daphnéé és az a másik ott az övé.

– Ez volt Ana nénié, ha akarod, beköltözhetsz, vagy be is járhatsz, ahogy neked jobban tetszik. Természetesen, ha beköltözöl, nem számolunk fel érte semmit, a lakhatás a munkához jár. És egyébként kényelmesebb is. De a döntés a tied.

Lili a szeme sarkából tekintett Fabienra. Elképzelte, hogy itt lakik, itt alszik, pár lépésnyire attól az ajtótól, ahol Fabien és az exe alszik. Vagy nem alszik. Sűrűn pislogni kezdett.

– És ő? Hol van most?

– Daphné? Hát... tulajdonképpen már nem is itt lakik, neki van egy lakása Párizs másik felén, vagyis, aza lakás még a szüleié, és... Na szóval van ott egy kis keveredés, és ezért itt is van pár cucca. – Fabien mondandója kezdett lassan magyarázkodásba átcsúszni.

– És itt is alszik néha?

Csend lett, Lili mozdulatlanul, a választ várva állt a folyosón. Fabien enyhén megrántotta az egyik vállát, miközben válaszolt.

– Itt, a saját szobájában – mutatott előre az ajtó felé. – De tényleg keveset van itt, Daphné most is éppen forgatáson...

Lili érdeklődve fordult felé. – Színésznő?

– Igen – bólogatott Fabien. A légkör valahogy fojtottá vált kettejük között, mióta a barátnő téma előkerült. – Daphné le Goff. Biztosan ismered.

Nem, de száz százalék, hogy amint kilépek innen, rákeresek. Ez volt az első gondolata. A második az, hogy kipréselje magából a hazugságot: Talán már hallottam, igen. Aztán végül vett egy nagy levegőt, és azért is az igazat mondta. – Én nem ismertelek téged sem.

Lilinek kezdett olyan érzése lenni, hogy annyi mindenről beszélnek itt, apróságokról, de a lényeget nem mondják ki. Egyikük sem, még ő sem.

Fabien lekísérte Lilit a csigalépcsőn. – A héten lenne két szabadnapod, te válaszod ki mikor, csak előtte egyeztessünk. A fizetésed pedig...

A férfi mondott egy számot, amely habár valamennyivel kevesebb volt, mint a Le Barnierben a megkeresett összeg, de ha Lili hozzászámolta a lakbért és a rezsit, akkor máris jóval több, mint a kávézóban a folytonos futkosással elért bér. Ráadásul itt akkor osztja be magának a munkát, amikor akarja, s nem kell költenie az utazásra sem.

Ám Fabien mégiscsak a felettese lenne.

Megállt a lépcső alján, és lopva felpillantott rá. De tényleg jó ötlet ez?

Egy furcsa hang duruzsolásba kezdett valahonnan a szíve környékéről: Az a barátnő csak egy ex. Már nincs köztük semmi. És alig van itt. Meg aztán... Fabien lehetne egyszerűen csak a barátod, semmi komoly. Hiszen kellemes ember. Nem kell, mindjárt rosszat feltételezni! Valahogy így érvelt a szíve, mosolygósan, hangját meg pilláit rebegtetve, míg az esze fancsali képpel ült a földön a térdére támaszkodva, s csak annyit tett hozzá, hogy Aha, barátok, mi? Ugye most viccelsz.

De szegény észt senki se hallotta, se a szív, se Lili maga.

Aki most leért a csigalépcsőn, és a szívtől kapott csillogó szemmel az előtte álló Fabienra pislogott. –Azt hiszem, szükségem lenne egy kis gondolkodási időre. Meggondolom, és visszaszólok.

– Remek. Körülbelül mikor?

– Pár nap. Mondjuk kettő. Addigra kigondolom.

Lili félszeg mosollyal aprókat bólogatott és Fabient nézte.

Fabien is félszeg mosollyal aprókat bólogatott és Lilit nézte.

Erről akkor ennyit, szólt még az ész, teljesen feleslegesen.

Fabien lekísérte Lilit a lépcsőházban, a kék ajtónál elköszöntek egymástól. Lili még intett neki, aztán leszegett fejjel – hogy ne látszódjon annyira egyértelműen vidám mosolya – elsietett a buszmegálló felé.

Fabien nekidőlt a kék szegélynek, s egy ideig még karba tett kézzel figyelte a távozó Lilit, egyre szélesebb mosollyal, majd becsukta az ajtót.

*

Este, a régi kanapé, törökülés. A sötétben Lili arcára kékes fényt vetett a telefon, a s lány izgatott vidámsággal rágta a szája szélét. Thècle ikonjára kattintott. „Szia. Képzeld, talán lesz munkám." és egy smiley. Majd folytatta: „Lehet, hogy beköltözöm Fabienékhez" És még egy piruló orcájú smiley kíséretként. Thècle avatarja a beszélgetés végére ugrott, jelezve, hogy látta Lili mondatait, aztán a telefon abban a pillanatban megcsörrent.

– Hogy miii?! Na mesélj! Mindent tudni akarok!

Lili őszinte vidámsággal, gurgulázó hangon felnevetett.