Jóval éjfél után járt, Lili egészen belefeledkezett a sorozatba, amikor egyszer csak...

– Sziaaa...!

Felegyenesedett. Fabien hangja annyira furcsán hangzott, hogy Lili, ha nem hallotta volna mellé az ajtócsapódást akár még azt is gondolhatta volna, hogy a filmből kiáltott ki az általa játszott őrült karakter. S valahogy mintha az ajtó is különös, nyekkenő hangot hallatott, mintha csak kiszaladt volna a kilincs Fabien kezéből. Érdekes...

Lili kikászálódott az ágyból, úgy, ahogy volt, hosszú szárú, mintás pizsamában és spagettipántos felsőben. Gyanakodva ment végig a folyosón, egészen le a lépcső aljáig, ahol a korlátot fogva megállt, és értetlenül nézett Fabienre.

A férfi szőke göndör haja annyira kócos volt, hogy tulajdonképpen egy oldalra állt, a gondosan megkötött csokornyakkendője szétbontva lógott majdnem a mellkasa közepéig kigombolt ingjén. A zakóját a kanapéra hajította, olyan mozdulattal, mint ahogy egy mosónő vágná a kőhöz a szennyes ruhát.

– Sziaaa, Liliii...! – Vigyorgott mint a tejbetök, s a szemében különös csillogás bujkált. Lili nézte, ahogy imbolyog, a kanapé támlájába kapaszkodik, miközben előrearaszolgat, és az arcáról le nem szárad a vigyor.

– Fabien. Te nagyon berúgtál – állapította meg egy sóhaj keretében.

– Nehemihis...! Csak egy kicsikét. – Fab vihogott, majd összehúzta a száját, s a homlokát, a feje hátradőlt, láthatóan erőfeszítésbe telt tőle, hogy megtartsa. Aztán felsandítva csíkszemén keresztül Lilire tekintett, és megint csak mosolygott. – Úgy hiányzoltál...!

– Mennyit ittál?

– Hát ő... keveset... vagyis... azért elég sokat... – Egy huncut vigyor, miközben Fabien a kanapétól ellavírozott a korlátig.

Lili egy ideig csak nézte a szédelgő alakot. Mérgesnek kellett volna lennie rá, de Fabien valahogy aranyos volt még így is. Ahogy az ital az egyébként is erőteljes gesztusait még inkább felnagyította, inkább tűnt bohókásnak mint veszélyesnek. Folyton, csillogó szemmel mosolygott Lilire, aki pedig nem állta meg, hogy némi fejcsóválás után ne mosolyodjon vissza rá.

Fabien továbbra is a korlátot markolászva a lépcső alján álló Lilihez szédelgett egészen közel. – De hallottad, Lili? Úgy hiányzoltál – kérdezte komolyan, majd hirtelen megint vég nélküli vigyorgásban tört ki, aztán megbűvölve pásztázta Lili arcát. – Egész végig rád gondoltam, látod? De vicces, már ki sem bírom nélküled, haha! Annyit voltunk együtt. Igen... – bólogatott, hogy majdnem leesett a feje.

Lili meghökkentetten nézte.

Fabien arcán mindenféle érzelem végigfutott, először mintha elcsodálkozott volna, majd elmosolyodott, aztán valahogy a kettő keverékével bámult Lilire. – Úgy szeretlek...! – mondta, majd elnevette magát, és a fejét fogta.

– Na jó, össze-vissza beszélsz. Felmegyünk! – Fabien mellé akart lépni, hogy feltámogassa, de a férfi közbeszólt.

– Ne, ne, ne, ne lépj le! Itt pont jó voltál, az első lépcsőfokon.

Lili értetlenül nézett körül. – Hogy mi?

– Itt, itt! – mutogatott a férfi, megfogta Lilit a vállánál, és amennyire ilyen állapotban gyengéd tudott lenni, úgy megpróbálta visszaállítani őt a lépcsőre. Lili hagyta neki.

– Igen-igen, így-így-így pont jó volt a magasságod.

– Mihez?

Fabien nem válaszolt, csak kuncogott, s közben Lili száját leste félig aléltan. Aztán lehunyta a szemét, és ajkát előretolva közelített a nőhöz...

Mi? Lili hátrahúzódott, és Fabien mellkasára tapasztotta a kezét. – Fabien?

A férfi kinyitotta a szemét, könyörgőn nézett Lilire, s egyben kissé lemondón, mint aki megértette, hogy ebből bizony most nem lesz csók. Aztán a nevére felnevetett, majd hümmögött egy kicsit.

– Lili... menjünk fel...

– Az lesz! – Most már nem engedte magát a lépcsőn tartani, odaállt Fab mellé, átkarolta a derekát, és a vállára húzta volna a kezét. – Gyerünk, karolj át.

Fabien azonban ismét szembefordult vele, és azért szót fogadott. Merthogy valóban átölelte Lilit, fejét a vállára hajtotta, ami kissé alacsonyan volt ugyan neki, de azért így is kellemesen elbújt a nyaka szegletében. – Szívesen... – motyogta.

Lili nem erre számított, csak tétlenül állt ott Fabien karjában, miközben egyik kezével már eleve ölelte őt. Aztán a másik karját is a férfi vállára tette, és gondoskodón megsimogatta a hátát. – Teljesen eláztál. Gyere, kérlek.

– Megyek... megyek veled... bárhova elmegyek veled... – motyogott neki tovább a nyakához.

Lilit csiklandozta a lehelete, elnevette magát. – Nem kell bárhova, csak fel az emeletre. – S ismét rásimított a hátára.

Fabien vihogott. – Igen, én is pont erre gondoltam...

– Fabien? – Lili hangján is hallható volt a mosoly.

– Menjünk fel és szeretkezzünk.

Nem tudta nem elnevetni magát. – Te tényleg túl sokat ittál!

– Komolyan mondom... gyere és bújjunk ágyba végre...

– Fabien, te... – Még mondott volna valamit, de a szava elakadt, Fabien ugyanis abbahagyta az ártatlan suttogást, az ajka hozzátapadt Lili nyakához, és lassan, gyengéden csókolni kezdte. – F... – Lili próbálta volna valahogy megállítani, de amit érzett, több volt, mint kellemes. Képtelen volt eltolni a férfit. El kellett ismernie magának, hogy Fabien még így részegen is egy pillanat alatt le tudja venni a lábáról. Szó szerint, hiszen a térde mintha megremegett volna, nyelt egyet, az ajka résnyire nyílt, behunyta a szemét, hagyta, Fabiennak, hogy tovább csókolja a nyakát, csak hagyta, jó hosszasan, elnyújtva... Ó, jaj. Ez. Nagyon. Jó. Belekapaszkodott Fabien ingjébe, és az ujjai közé gyűrte.

Egy pillanatra megérezte a koktél édeskés illatát, s ez némileg felrázta őt, annyira legalább is, hogy vegyen egy nagy levegőt, kinyissa a szemét, és eltolja magától Fabient, aki azért ennek ellenére elégedetten mosolygott vissza rá.

– Ne, kérlek, ne csináljuk ezt! – nézett rá Lili valóban könyörögve, mert tudta, ő egyedül úgysem lesz elég ahhoz, hogy nemet mondjon. Ehhez kelleni fog Fabien is.

A férfi nem válaszolt, csak tovább mosolygott Lilire szerelmesen, s még visszanyúlt, hogy megsimogassa az arcát.

– Gyere, most felsegítelek az emeletre, lefekszel, és alszol. És kipihened magad.

Fabien nem mondott semmit, csak nevetgélt meg hümmögött. Hagyta, hogy Lili mellé forduljon, bár amikor a nő támogatni akarta, elhúzta a karját.

– Felesleges! Különben is sokkal eredményesebb lenne, ha... – Előre elkezdett röhögni a saját poénján. – ... ha felfutnál a lépcsőn, és elkezdenél sztriptízelni. Két másodperc alatt fenn lennék! Lehet, hogy négykézláb, de... hehe, rohadtul fenn lennék!

Lili a fejét csóválta, s ő is nevetett. – Hogy neked mennyi hülyeség jön ki a szádon, ha részeg vagy!

– Nem vagyok részeg, csak megmérgeződtem a szerelmedtől!

– Ezt mondom.

Végül megfogta a férfi kezét, aki így félig Lilibe félig a korlátba kapaszkodva felegyensúlyozott a lépcsőn. Lili végigvezette a folyosón, ő meg csak ment utána, és közben folyamatosan vigyorgott. – Aham. Jófele haladunk.

Lili a fejét csóválta. – Beszéljünk inkább valami semlegesről, milyen volt a bátyád bulija?

– Pff, coviddal nem az igazi. Inkább végig rólad fantáziáltam!

– Khm, mondom semlegesről.

– De hát ha egyszer ez az igazság, hehe, hehehe...

Lili kinyitotta Fabien szobáját, behúzta őt egészen az ágyig, és leültette. Fabien lerúgta a cipőjét, azán hagyta, hogy Lili lehúzza róla a zakót, és a csokornyakkendőt. Mit hagyta, látszólag egyenesen tetszett neki, s ezt egy kaján vigyorral jelezte is.

– Oké, akkor most vetkőzz te is...

Lili válaszként szemlesütve rázta a fejét, ekkor Fabien hirtelen megfogta mindkét kezét, és hosszas, igéző tekintetet vetett rá.

– Mi az? – nézett Lili kettejük kezére kérdőn. – Most nem engedsz el?

Fabien hümmögve intett az állával. – Nüm-nüm. – Még nevetett egyet, majd felsóhajtott, s enyhén maga felé húzta Lilit. – Gyere közelebb.

Lili arcán az öröm keveredett a félelemmel. – Nem. Fabien, nem.

– Gyere. Szexeljünk egész éjszaka. Kérlek, gyere...

– Egész éjszaka? Így nem is tudnál, öt perc után kidőlnél, s már horkolnál is.

Fabien enyhe sértődöttséget varázsolt az arcára. – Micsodaa? Na jó, csak gyere, és meglátod!

– Nem...

– Még hogy nem tudnék egész éjszaka... Tudod, tudod te Lili, mit tudnék...?

– Ezt a beszélgetést most talán ne folytassuk. – Lili kínjában nevetett, s elpirulva rázta a fejét.

– Pedig...

– Figyelj rám, Fabien. Nem fogok lefeküdni veled.

– Nem? Komolyan nem? – kérdezett vissza ő olyan ártatlan tekintettel, mintha ez teljes újdonság lenne számára.

– Nem.

– Miért nem?

– Hiszen részeg vagy.

– Ja! Csak ez a gond? Akkor jó! – Fabien eldőlt az ágyon mint egy zsák, bár Lili kezét még mindig nem engedte el. – Akkor majd kijózanodom, és utána? Mondjuk holnap reggel? Neked jó az időpont? Beírhatom a naptáramba? – Ő is Lili is csak nevetett. Fabien előbb abbahagyta, lehunyt szemmel feküdt az ágyon, mozdulatlanul, kócosan, és nagy levegőt vett újra és újra. Most látszott csak rajta, mennyire fáradt is tulajdonképpen.

Lili egy ideig nézte, aztán megpróbálta kihúzni a kezéből a kezét.

– Ne menj el – motyogta Fabien, és enyhén megszorította az ujjait. – Maradj itt.

Lili lehajolt hozzá. – De Fab, nem...

– Tudom. Értek a szóból. – Lehunyt szemmel morgott egy kicsit, ezzel elgyászolva az együtt töltött éjszakát. Aztán hunyorogva felpillogott Lilire. – Csak maradj itt. Kérlek. – Mintha akart volna még küldeni egy mosolyt, de úgy tűnt, már ahhoz is fáradt, a szeme leragadt.

Lili egy ideig szó nélkül állt, s nézte a félig már alvó Fabient. Végül leült mellé az ágyra. Felemelte a szabad kezét, és óvatosan megsimogatta a férfi arcát, mire ő válaszul mosolygott, de már nem nézett fel.

Lili hosszasan üldögélt ott. Figyelte Fabien vonásait a félhomályban, s bepillantott a félig kigombolt ingje mögé. Aztán lassan letette a fejét Fab válla mellé. Felhúzta a lábát, elhelyezkedett. Lehunyta a szemét. Különös illatot érzett, Fabien parfümje keveredett a bőre illatával. Lili mélyet lélegzett. Fabien nem egészen úgy illatozott, mint mikor a zuhany alól lép ki, Lili mégsem bánta. A keze felkúszott Fab felkarjáig, s belekarolt. Aztán lehunyta a szemét, és álomra szenderült ő is.